idő címkével jelölt bejegyzések

Örökké most

Vannak ezek a hosszúra nyúlt pillanatok az életben. Azok a percek, amelyek váratlanul érnek, amelyekkel legtöbbször nem is számolsz, és egyszer csak azt veszed észre, hogy benne vagy, és keserédes ízzel meg is éled őket, mert tudod: kettőt pislogsz és már csak múltnak számolhatók be. Ilyen az, amikor az aranyősz kellős közepébe csöppensz egymagad, pont jóra vált a zenelejátszód is, és abba a néhány akkordnyi időbe évmilliók sűrűsödnek, mert egyszerűen csak minden a helyén van. Ilyen az is, amikor a tengerparton ülsz a fehér homokban egy üveg sörrel a kezedben (csak hogy férfiasabbnak tűnjék az összkép), és egyre csak hallgatod a tenger hullámzását, a sirályok rikácsolását, a szél kellemes csiklandozását, távolban gyermekek játékát a habokkal, majd azt veszed észre, hogy az egész kép egyszer csak sötétebbé válik, furcsa és megmagyarázhatatlanul lélegzetelállító színek tűnnek fel a horizonton, majd eszmélsz: már a következő előadáson ülsz. Ilyen az is, amikor a sétád kellős közepén ér az eső, bőrig ázol másodpercek alatt, de „egyeafeneazegészet” röhögsz magadon, és jókedvűen folytatod utad. Na meg az is, amikor nyári estéken az ablakban csüngsz gyermek módjára s bámulod a tomboló vihart, játékosan újra és újra összerezzensz a mennydörgés hallatán, és élvezed a lég egyre hűvösödő, friss illatát. Vagy, amikor visszalépsz az utadon, csak hogy azt az illatfoszlányt még tovább érezhesd, hogy örökre emlékeidbe tudd vésni, hogy ha legközelebb eléd tévedne, már barátként köszönthesd. Nem is beszélve azokról a percekről, mikor hahotázva, vörös fejjel egyetlen gondolatod már csak az lehet, vajon a következő, vagy az azutáni pillanatban pukkansz-e szét a nevetéstől. Hajnalig tartó beszélgetések, csillaghullás-nézés háton fekve, felemelő együtt zenélgetés, a percek, mikor el akarsz altatni egy kisgyereket, de ő csak egyre mosolyog rád, és még folytathatnám…

olvasás folytatása

DiCaprio álma

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35)

Gyermekként sokat kutakodtam nagyszüleim szekrényeiben megsárgult, megkopott régi fényképek után. Szerettem ilyen fényképeket nézegetni. Úgy éreztem magam közben, mintha időutazó lennék, aki a képek alapos szemügyre vételével pár pillanatra visszaléphet oda, ahol a maiak közül csak nagyon kevesen jártak. A múltba, ami annyi titokzatos, különleges és visszahozhatatlannak tűnő emléket hordoz magában elrejtve.

A nagyszüleim családjairól készült fényképek először mindig arra döbbentettek rá, hogy ők is voltak fiatalok, nekik is volt gyerekkoruk. „Vajon milyen lehetett?” – kérdeztem magamtól elgondolkodva. Ők is jártak iskolába, nekik is voltak játékaik, sőt voltak szüleik, nagyszüleik, és nagyszüleiknek is voltak szüleik meg nagyszüleik, akik már annyira régen születtek – száz évvel ezelőtt -, hogy én hírből is alig tudtam róluk valamit.

Folytatva a fotográfiákon való merengést, másodszor mindig a fekete-fehér fényképek mögötti színes világot próbáltam elképzelni. A gondolataimmal színeztem ki a házak, a fák, a virágok, a ruhák színét, és magukat az embereket is, akiket a képeken láttam. Sajnálkozva panaszoltam nagyanyámnak, hogy miért nem készültek régen is színes fényképek. Ugyanakkor örültem is, mert ha becsuktam a szemem, olyan színben láthattam pompázni a múltat, amilyenben csak én akartam.

olvasás folytatása

Testcserés örök élet

www_cinemastance_com176375

Gondolatok az Önkívület (Self/less) c. film alapján

2015, amerikai sci-fi, 117 perc

Vigyázat, spoilerveszély!

Halhatatlanság, örökélet, örök fiatalság, hatalom… Rohanás, azután megállás a rohanásban. Végigélni egy életet, aztán rájönni, hogy az egész nem ért semmit. Folyton mocorog bennünk, hogy mi lenne, ha kétszer élnénk? Hogyan kezdhetnénk újra? Van számunkra még jövő, ha már elmúltunk 70 évesek? Van még esélyünk a boldogságra, ha halálos betegségben szenvedünk? Az Önkívület is épp ezekre a kétségbeesett kérdésekre keresi a választ, és hoz egy nagyon tudományos megoldást: át kell költöztetni a tudatot egy fiatal, egészséges testbe. Persze a filmkészítőknek szüksége volt (jó sok) nézőre, szóval a film tele van fordulatos akciójelenetekkel, drámával meg romantikával a végén önfeláldozással. Az idős, milliárdos építész (Ben Kingsley) ugyanis eljut a bölcsességnek arra a szintjére, amikor már nem tartja a saját életét fontosabbnak a (Ryan Reynolds alakította) fiatal katonáénál. Igaz, hogy a rendezőnek (Tarsem Singh) voltak már nagyobb dobásai, és a cselekmény valahol elsikkad a sablonos klisék között, mégis érdemes legalább egyszer megnézni a filmet és megkérdezni magadtól: élnél a testcsere lehetőségével?

olvasás folytatása

Időt!

idot_01

„Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” (Lk 12, 56)

Úgy gondolom, hogy az elmúlt három hétben elég sokan és sokszor kértünk időt: megállni, megpihenni, vagy éppen azért, hogy még több információt az agyunkba préselhessünk.

Leírhatatlan élmény volt, amikor megkaptam, amit kértem: a szerdai két vizsgámból az egyik péntekre tevődött át. Alig bírtam elhinni! Kértem, de nem számítottam rá. Hogyan kaphatnék mégis csak egy órával is többet, mint ami hátra van? Lehetetlen! Mégis megkaptam, és nem is csak egy órát, hanem két napot. És hogyan éltem vele? Mintha nem is lett volna… Hirtelen elfeledkeztem arról, hogy miért is kértem. Még haragudtam is magamra, hiszen már régen túl lehettem volna rajta, minek húzni az időt?! Mérlegelni kellett volna, de én görcsösen ragaszkodtam valamihez, ami már elveszett…

olvasás folytatása

Relatív mérföldkövek

3727422061_24793f66ac_b

Nyakunkon az újév s vele együtt az új év. Megint egy ünnep, egy évforduló – ilyenkor decemberben nem vagyunk ünnepi alkalmak híján. Kell is a megállás, pihenés, mert ha nincs idő a kikapcsolódásra, egyszerűen leépülünk, vagy bekattanunk, és egyik sem túl üdvös állapot.

Az újév azonban az ünnepi hangulaton kívül mindig hordoz magában valami pluszt is. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk összegezni, mérlegelni, döntéseket hozni, vagy legalábbis fogadkozni. Szerintem ezzel nincs is baj, akkor sem, ha az újévi fogadalmakat sajnos rendszerint nem tartjuk be (persze, tisztelet a kivételnek!).

olvasás folytatása