húsvét címkével jelölt bejegyzések

Hétfő – az én feltámadásom

Volt a nővéremnek egy tanára, aki néha megkopogtatta a fejét az ujjával, hogy vajon talál-e ott valamit, ami jó alapanyag lehet a fizikához. Most velem is ezt játssza az Isten. Elküldött a világ végére, kiszakított mindenből, lassan elzár mindent, de én még mindig nem értem. Ezért csakúgy, mint karácsonykor, most is megajándékozott egy vírussal, hogy fókuszáljak már a lényegre, zárjak már ki mindent, és vegyem észre a mindennapjaimban a húsvétot. Átgondoltam az életem, átgondoltam a folyamatot, és most tisztán látom életem minden megélt feltámadástörténetét, amiken eddig átrobogtam, mert nem úgy történt, ahogy elképzeltem.

olvasás folytatása

A nagy kő

„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” Márk 16, 3b-4

A kalapács elhallgatott, a tömeg szétoszlott, a papok megnyugodtak, Pilátus elvégezte feladatát, a harminc ezüstnek senki sem tudja sorsát, a nárduskenet illata elmúlt, a tanítványok ki tudja merre, csak egy megtért százados hangja hallatszik, s az asszonyok mindig feláldozó cselekedete és tenni akarása. S végül maradt a nagy földi pecsét, az igen nagy kő.

olvasás folytatása

Húsvéthétfői egyperces

12903738_1047038018694653_1939579746_o

Nem tudom, mi a nehezebb: összefoglalni ezt a negyven napot, minden gondolattal, amit az Isten elénk hozott, vagy kiválasztani egyet, amihez ragaszkodni szeretnék. Amikor elkezdtük írni ezt a naptárt, bennem volt egy kis kétely: végig tudjuk mi ezt csinálni? Komolyan, negyven napon keresztül minden nap tudunk valamit mondani? Kegyelmet kaptunk arra, hogy így legyen.

Ebben az időben egyvalami mélyült el bennem, de nagyon: a kiválasztottakat alkalmassá teszi az Isten. Az elején talán mi sem voltunk alkalmasak arra, hogy végigvigyük ezt a sorozatot. A végére mi csodálkoztunk legjobban, hogy a végére értünk. Hála érte.

Húsvét van. Nem a locsolkodás és a főtt sonka, a sárga túró ünnepe, hanem a feltámadásé és a Feltámadotté. Ünnepeld ezt az ünnepet ma úgy, TeSó, hogy utazz egy kicsit a múltba! Olvass bele ismét azokba az írásokba, amik építettek és válassz ki egy kihívást, amihez ragaszkodni fogsz! Hidd el, arra a kihívásra kiválaszt az Isten és alkalmassá is tesz arra, hogy végigcsináld.

Kegyelemben gazdag, aktív ünnepléssel telt ünnepet kívánok Neked!

Kihívás: Ne hagyd abba! Gondolj vissza az elmúlt hetekre, válassz ki egyet, amiben gyakorolni szeretnéd magad. Határozd el, hogy ezekre a jövőben is figyelsz!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Húsvétvasárnapi egyperces

mptytomb

Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat abból a felismerésből, hogy amitől – úgy gondoltam, Istenért – megtartóztattam magam, nem több mint megideologizált gyávaság és szorongás. De abból is, ha arra jövök rá, hogy Isten helyett akartam megtenni dolgokat – akár olyanokat is, amelyekhez neki semmi köze sincs.  Csak használtam a nevét, miközben megtagadtam őt.

Nincs felszabadult öröm igazi gyász nélkül. A húsvét semmit sem ér ennek az öntudatlan profizmusnak a lelepleződése nélkül: azzal a felismeréssel kell kezdődjön, hogy félreismertem önmagamat, Istent, a szolgálat lényegét is, és becsaptam magam. Terheket vettem fel a vállamra, miközben Isten meg sem kért rá. Látványossá akartam lenni, és közben Isten elrejtőzött. Szolgáltam körömszakadtáig, holott azt kellett volna engednem, hogy mások érvényesüljenek.

A húsvét a nagy felismerések ideje, legalábbis számomra. Felismerése annak, mit veszítettem el az értelmetlen küzdelmekben. Miről mondtam le, amiről nem kellett volna, és miről nem mondtam le, amiről nem ártott volna. És ugyanakkor annak a felszabadító felismerése is, hogy nem kell belevesznem az önsajnálatba, mert ezek a kudarcok olyanok, mint az a  tagmondat, ami végén nem pont van, hanem vessző, és amit az újrakezdés „mégis”-sel kezdődő új tagmondata követ. Így lesz a húsvét a halálból való szabadulássá, az összeomlás utáni újrakezdéssé, kulcsfontosságú és merőben új felismeréssé.

Igazi feltámadássá és örömmé.

Kihívás: Hagyj időt szembenézni magaddal! Ha kell, kérj segítséget, hogy leleplezd az öntudatlan önigazolót! Egészen személyesen, minden klisétől mentesen fogalmazd meg, mit jelent neked a húsvét, a szabadulás és az újrakezdés!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Halálodnak harmadnapján

Uram, mennyi minden tud történni három nap alatt… Mikor ott álltál a főpapok udvarában, átjárta a csontjaimat a hideg. Odamentem a tűzhöz, de az se használt. Kérdezgették, ismerlek-e. Én tagadtam. Először. Másodszor megrettentem, és esküdözni kezdtem, hogy semmi közöm hozzád. Harmadszor már teljesen kétségbeestem. Engem senki ne kössön össze veled. Hagyjanak békén, veled foglalkozzanak! olvasás folytatása