hit címkével jelölt bejegyzések

Készenlétben

Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. 1 Pét 3,15

Egy másik bejegyzésünkben már röviden megemlítettük, hogy a nyár és a KRISZ-táborok, illetve konfirmandustáborok közeledtével egyre aktuálisabbá válik néhány gondolatot megosztani a bizonyságtétellel kapcsolatban. Gondolom nem csupán nekem ismerős az az élethelyzet, amikor egy táborozó csapat elé egy estén kiáll az egyik vezető és csapattag és elkezdi mesélni az életét, kiszínezve a mélységeket, homályosan fogalmazva és leragadva a mélypontoknál, majd kilyukad annál a befejezésnél, hogy „Jézust választottam és minden jobb lett”. Ez az úgynevezett kétdimenziós narratíva, ami igen egyszerű modellre fűzi fel valakinek a hittapasztalatait: Jézus előtt rossz volt, Jézussal már jó. Nem vonom kétségbe ennek az egyszerű állításnak az igazságát, azonban a mai nappal egy olyan sorozatot kezdünk meg, amellyel elmondjuk nektek azt, amit a bejegyzéseinkben amúgy is olvashattatok már: a háromdimenziós bizonyságtételünket. Mert nem csak a Krisztus előtti bűnös élet és a Krisztus utáni megigazult élet létezik a világon, hanem a hit sorozatos harcaiban formálódik, alakul ki a hívő életútja, ami sokszor a tévutakat, rossz választásokat is magában foglalja. olvasás folytatása

Szeretsz-e?

Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?

Fájdalmasan mélyreható kérdés ez. Olyan, amit ha meghallunk, le kell sütnünk a szemünk. Igen, Uram, te tudod…

Jól ismerjük a kérdés történetét. Jézus a feltámadása után felkeresi a tanítványait, köztük az Őt háromszor megtagadó Simon Pétert is. Péter társaihoz hasonlóan visszatért a régi foglalkozásához és halászik. Nincs a helyén. Jézus sincs a helyén az életében. Amikor Jézus megszólítja, mégsem dorgálja meg. Nem tesz neki szemrehányást. Nem kéri számon Simon simonságait. Ha van valami éle a beszélgetés kezdetének, az a megszólításban fedezhető fel.

olvasás folytatása

Tehetetlenül Jézus előtt

“Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.” Mt 9, 1-8

Ha most valaki nekem szegezné a kérdést, hogy mi a bátorság, én erre az igeszakaszra mutatnék, és azt felelném: „Ez a bátorság”. Úgy gondolom, hogy amit a béna embert cipelő emberek tettek, az bátorság. Bátrak voltak, nem hátráltak meg a sokaság láttán. Furfangos módon vitték Jézus elé a beteg embert, akit minden bizonnyal nagyon szerettek. Bátrak voltak, mert szembe mertek nézni az akadályokkal, nemcsak a látható, hanem a láthatatlan akadályokkal is. Mert a tömeg csak az egyik akadály; a kételkedés ennél lényegesen nagyobb akadályt jelenthetett. „Vajon ez a híres Jézus tényleg meg tudja gyógyítani?” „Megéri ez a sok fáradtság?” „Mi van akkor, ha mégsem gyógyítja meg?” Feltehetően ilyen és hasonló gondolatokkal kellett megküzdeniük ezeknek az embereknek, ők azonban bátran szembenéztek ezekkel az elbizonytalanító gondolatokkal, bíztak Jézusban.

olvasás folytatása

Extra löket

Valamikor az 1947-es év elején, egyik reggel két fiatal lelkész sétál a kárpátaljai Mezőgecséből Beregszász irányába. Imádkozva vonulnak céljuk felé. Eltökélt szándékuk, hogy a többi keresztyén testvéreikkel, lelkésztársakkal előre kigondolt és körvonalazódott bizonyságtételüket elmondják a KGB helyi képviselőjének. Bántotta őket a megszálló orosz propaganda óriásplakátjain hirdetett üzenet, amely Sztálin elvtársról olyan szlogeneket repesett, mint „Íme, a mi Atyánk!”, „Gondviselőnk”, „Holnapunk”, „Biztonságunk”. Próféták lévén világossá vált számukra, hogy itt bizony nem lehet hallgatni, hanem mondani kell az Isten üzenetét. Az illedelmes bemutatkozás után bele is kezdenek mondandójukba. Úgy képzelem, hogy a tisztviselőben megállhatott az ütő egy pillanatra, majd magabiztosan utasítja a két férfit: írják le, amit itt Sztálinnak címezve elmondtak. Megtették. Csak egy kis ízelítő:

olvasás folytatása

Megint ugyanott…

Fotó: Cameron Stow

Kedves olvasóm, biztosan érezted már úgy, hogy lelkileg nem haladsz sehová, már megint ugyanott tartasz, ahol elkezdted Krisztus követését. Még mindig ugyanazokkal a bűnökkel harcolsz, ugyanazok a kérdéseid vannak – nem jutottál előbbre. A János 21,1-14-ben is így vannak a tanítványok. János evangélista itt írja le a nagy halfogás történetét. A másik három evangélium viszont Péter elhívásával kapcsolja azt össze. A szinoptikusok szerint Jézus egy sikertelen halászattal töltött éjszaka után találkozik Péterrel, beszáll a hajójába, majd rövid tanítás után megkéri, hogy evezzen a mélyre és dobja ki a hálót. A háló megtelik, és a csodát látva Péter térden állva vallja meg bűneit, majd elhívást kap Krisztus követésére. János szerint a történet szinte ugyanúgy megismétlődik Jézus feltámadása után. Péter és a tanítványok annyi mindent átéltek Jézus mellett három év alatt. Láttak csodákat és részesei is voltak pár különleges eseménynek. Ott voltak, mikor 5000 ember jól lakott öt kenyérrel, látták feltámadni Lázárt vagy Jairus lányát, átélték, hogy Jézus szavára elcsitul a háborgó tenger, de ott voltak akkor is, mikor Jézust elfogatták a főpapok és volt, aki ott állt a kereszt alatt is. És most mégis ugyanott vannak, ahol kezdték. Megint Galileába mennek. Itt a tenger, talán megvan még a régi halászbárka is, és egy kis foltozással bevethető az ócska háló…

olvasás folytatása