halál címkével jelölt bejegyzések

Tükör által homályosan

„Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a júdeai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia… De meghalt Elimelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával… De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ottmaradt két fia és férje nélkül.” (Ruth 1,1-5)

Mintha George R.R. Martin írta volna a történetet: halál halál hátán. A veszteségek és a körülmények borzalmasak: pusztító éhínség, ennek következtében a menekülés az éhhalál elől, futás a kenyér után. De csakhamar kiderül: a halál elől menekülő család, mégis a halál markaiban köt ki. Nem is csodálkozhatunk az özvegyen maradt Naomi keserűségén: egész személyiségét, önmeghatározását áthatják a történtek, még nevet is cserél – Márának hívatja magát, ami annyit tesz: keserűség.

olvasás folytatása

A szeretet soha nem szűnik meg…

„Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok.” (www.facebook.com/Gyöngyvirágtól-lombhullásig)

culture-grief-and-mourning

 

Számomra mindig is nagy talány volt a halottak napját körülövező hangulat. Van benne valami szomorkásan szép, édes-keserű, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Mindenki úgy éli át ezt az időszakot, ahogyan tudja. Valaki a maga kis kialakult rítusaival, mások meg dacosan, ellenállva minden földi haszontalanságnak.

olvasás folytatása

Quo vadis?

Egy rövid bepillantás az első keresztyénüldöztetés éjszakájába Sienkiewicz világsikerű regénye nyomán.

13054609_1014966818596798_249443061_o [74853]

A dicsőséges Róma füstölögve és feldúlva emlékeztet egykori valójára. Az emberek elvesztették józan eszüket, tébolyultan rohangálnak belerúgva a földön fekvőkbe, arcukba taposva mezítelen talpukkal. Sírkertté válik a reményteljes jövőjűnek hitt város. Sok göndör hajkorona dísze már nem az arany ékszer, hanem a levegőben szálldogáló pozdorja. A füst egyre több polgárt fojt meg és ajándékoz a nagy tűznek. A földkerekség királynőjeként emlegetett város ég; pusztulásra ítéltetett.

olvasás folytatása

Nagyszombati egyperces

tumblr_nhrscc9TrO1rcct9to1_1280

Mindig is csodáltam azt, amikor a Szentírás úgy számol be a nagyok haláláról, mint akik az élettel betelve búcsúztak e léttől (1Móz 25,8; 35,29; 1Krón 23,1; Jób 42,17). Élettel betelve – elbűvölő kifejezés ez. Teljes. Kerek. Egész. Hiánytalan. Olyan, mint a púposan, színig töltött pohár, a tökéletesen sima, redőtlen víztükör, a gondosan összeállított virágkompozíció. Olyan, amely úgy tökéletes, ahogy van. S ha úgy érezné az ember, hogy mégis hozzá szeretne nyúlni, egy arasszal is hozzáadni – valójában csak tönkretenné az egészet, és a harmónia tovatűnne.

Pál apostol utolsó szavaiban így összegzi életútját: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”. Ő is a nagyok halálát akarja halni: élettel betelve. Mintha csak ennyit mondana: „Mindent megtettem, ami tőlem telt. Célba értem. Nincs szégyenkezni valóm. Kész vagyok – a szó legszorosabb értelmében véve.”

Néha úgy képzelem el annak az utolsó pillanatnak az eljöttét, mint a hirtelen érkezett vendégnek a látogatását. Abban a pillanatban, mikor becsöngetnek, s az ajtóban toporog a kedves vendég, kétfajta házigazda létezik. Az egyik irul-pirul, szégyenkezik, mentegetőzik, kifogásokat keres a lakásban található tömérdek szennyes, áthatolhatatlan porréteg, szanaszét heverő mosatlan, kínos bűz miatt. A másik viszont nyugodt szívvel engedi be a nem várt látogatót, mert tudja, megfelelően felkészült: vendégét tiszta szobák, komótos hely, mindig betárolt finomság, frissen főtt kávé várja.

Gondolj bele: mi lenne, ha érted ma csöngetnének? Ebben a pillanatban. Vagy ebben. Esetleg öt perccel azután, hogy ezeket a sorokat elolvasod. Mi lenne az a ki nem mondott szó, amit magaddal vinnél a sírba? Ki lenne az a szeretett személy, akinek nem tudtál megbocsájtani? Melyik lenne az az összetört kapcsolat, amelyiket rendbe kellett volna tenned? Kinek kellett volna többször mondanod: „Szeretlek!”? S ami a legfontosabb: tudnál-e bizalommal, örömmel, szorongás nélkül, színről színre megállni Krisztus előtt tudva, hogy így fog köszönteni: „Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25,34)

Kihívás: Rendezd el azt, amit akkor tennél, ha ez lenne az utolsó napod!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Fegyelmezett magány

22-bigstock-The-astronaut-on-the-backgrou-51745093

Minden David Bowie-val kezdődött. Tavaly hallottam egy dalának feldolgozását, majd ezen a héten, miután értesültem halálhíréről, újrahallgattam. A dal egy Tom nevű őrmesterről szól, akit kilőnek az űrbe, előtte kommunikál a földi személyzettel, majd az őrmester kilép az űrhajóból. Tom rácsodálkozik, mennyire kék a Föld nevű bolygó, ahol felnőtt; mennyire mások a csillagok, és mennyire nincs mit tennie az űrben lebegve. Mintha még az űrhajó is magától tudná az utat. Ezután elvesztik vele a kapcsolatot. Íme, a dal maga:

olvasás folytatása