hála címkével jelölt bejegyzések

H-F-Sz-H

Böjti egypercesek 7.

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. (Mk 10,13-16)

Hála, félelem, szégyen, hála. Mint egy kerék küllői, forognak, összetartják a napjaimat és –amennyire mostanában érzem – az életem is. Ott találom őket ebben a történetben is, ahogy meglátom magam benne, hit-utam és életem egy bizonyos meghatározott helyzetében.

Hála – kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy megérintse őket. Emlékezem azokra, akik a vér szerinti vagy a Lélek szerinti családomból odaVITTEK az Úrhoz, mikor se akarat, se erő nem volt bennem, hogy magamtól menjek oda. Visszanézve látom be, milyen fontos és drága voltam nekik, hogy ellenkezésemen és tereléseimen túllépve oda vezessenek, ahova el kellett jutnom. Hála az érintésért – azért a bizonyos isteni beavatkozásért, amely a bűn hermetikusan lezárt világából kiszabadítja az embert és kinyitja előtte az életet, az örök életet. Emlékezem az érintésekre… köszönöm, Uram, hogy nyomot hagytál a múltamban.

Te hogy élted meg, amikor a Kegyelem Ura megérintette az életed? Emlékezz! Gondolatban térj vissza a régmúltba, de ne azért, hogy leragadj benne. Táplálkozz belőle s találd meg újra az elveszett biztatást, hitet!

Félelem – a tanítványok rászólnak azokra, akik odaviszik a gyerekeket Jézushoz. Talán kímélni akarták a Mestert? Vagy szerették volna, hogy rajtuk keresztül próbálják elérni Jézust? Túlterheltek, fáradtak voltak? Abból a szempontból, amit tettek, mindegy is. Tanítványként sikeresen távol tartották Jézustól azokat, akik Hozzá igyekeztek. Engem vádolnak az istentiszteletek, amikre még jobban készülhettem volna, a konfirmandusok, akikkel nem találtam „lelki kapaszkodót”. Mindazok, akik talán csak egy érintésre vártak (ráadásul nem is az enyémre), és miattam fordultak vissza. Az én bűnöm, Uram. Mea maxima culpa…

Téged van, ami vádoljon, vagy te kényelmesen hátradőlsz? Isten gyermekeként akadály vagy segítség vagy a környezeted, családod számára, hogy megtalálják Atyádat, amikor elindulnak keresni? Találd meg azt/azokat, akiktől bocsánatot kell kérned az elhibázott szavaidért.

Szégyen – Jézus megharagszik, rászól a tanítványokra. Nem olyan harag ez, ami mögött indulat lenne, mégis tele van nemtetszéssel. Arcpirító, amikor Jézus szembesít mindazzal, amit tettem és megengedtem az életemben. De mégis, újra és újra mondom: jöjj, Jézus, életem, hadd fájjon végre a bűn.

Neked mikor fájt utoljára az, amikor Jézus szembesített mindazzal a zűrzavarral, amit okoztál magad körül? Félrenéztél, amikor a bűnre mutatott, vagy könnyes szemmel, de a keresztre tekintve kaptál új erőt?

Hála – Jézus átöleli, kezét rájuk téve megáldja azokat, akiket Hozzá visznek. Köszönöm, hogy minden alkalmatlanságom ellenére így tett velem, és így tesz a rám bízottakkal. Köszönöm, hogy nincs az a magasság és nem létezik az a mélység, ami az Ő szeretetétől elválasztana. Köszönöm, hogy ez erőt ad felkelni holnap is, akkor is, ha újra elkezdenek forogni a küllők.

Tesó, mondd, imádkozd, énekeld te is ma velem:

Ó, milyen vak homályban futnak 
kik nélküled indulnak útnak. 
A kezemet nézem: leszárad; 
szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél; 
szökni akartam, nem engedtél, 
csend volt szívemben és a csendben 
szavad szólt, mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem! 
Magam maradtam, eltévedtem. 
Légy bátorságom,Uram, légy bizodalmam; 
ó, légy úrrá megint Te rajtam! 

Laskoti Zoltán

Alázatra tanítva

Elég nehezen viselem el, ha főnökösködnek felettem, pattognak és parancsolgatnak nekem. És itt nem a bölcs vezetői irányításra gondolok, hanem arra a bizonyos fület és lelket sértő hangvételre, amit a hatalom által megbűvölt emberek engednek meg maguknak – feltételezésük szerint szükségszerűen és jogosan. Ha ezt bárhol magam körül csak megneszelem, pillanatok alatt sercegő bombává válok. Viszont hatalmas volt a meglepetésem – inkább szégyenérzetem – akkor, mikor azzal szembesültem, hogy ezt a hangot és ezt a magatartást én is képes vagyok produkálni. Vezetőként vagy bármiféle hatalommal, többlettel, dominanciával rendelkezve sokszor átalakulhat a kép, és a korábban megértett személy a pillanatok töredéke alatt válhat elítélendő magatartásúvá. Ijesztő tud lenni, mennyire túlnőhet rajtunk a hatalom, nyilvánuljon az meg a munkahelyen, az iskolában, a családban vagy épp a baráti körben. Ha nyeregben vagyunk, hajlamosak lehetünk elfelejteni, milyen a pálya szélén állni, elfelejteni kérni, megérteni, dicsérni és biztatni.

olvasás folytatása

A te pénzed, Isten kezében?

„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (Préd 5,18)

Jézus arra buzdított minket, hogy az utolsót is adjuk oda, ez a poszt viszont nem erről szól. Inkább arról, hogy az anyagiak kérdése sokszor tabu családokon, közeli kapcsolaton belül is, de nagy baj, ha az Istennel való kapcsolatban is az marad.

Amikor friss volt az életemben a felismerés, hogy Isten megváltott gyermeke vagyok, és ezért hálából rá figyelve szeretném élni az életem, a közvetlen környezetemben sokaknak feltűnt a változásom. Csipkedtek, kérdezgettek, próbára tettek, szurkálódtak. Azok, akik nem gondolták úgy, hogy Istennek helye kellene, hogy legyen az életünkben, változatos módon adták a tudtomra — ki tapintatosabban, ki nyíltan — hogy nem vagyok teljesen normális. Hogyan lehet egy kézzelfogható világban, ahol éhen halsz, ha nincs pénzed ételre, kilakoltatnak, ha túl sokáig adós maradsz a lakbérrel, holmi túlvilági dolgokat a középpontba helyezve, a „fellegekben járva” élni?! „Megetet az istened, ha éhes vagy? Kifizeti a gázszámlát helyetted?” — vágták a fejemhez. Sőt, egyszer egy hozzám közeli személy azt vetette a szememre, hogy olyasmiért vagyok Istennek hálás, amivel ő ajándékozott meg a saját pénzéből vásárolva. Hajmeresztő.

olvasás folytatása

… az én Uram, az Úr…

Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!” (Zsolt 144,15)

Sok minden boldoggá tehet. Szeretjük hangoztatni, néha feltételként megszabni, hogy melyek azok a dolgok, tárgyak, életesemények, kik azok a személyek, akik boldoggá tehetik az életünket. Sokszor eljátszunk a gondolattal, hogyha megtalálnánk álmaink munkáját, végre lenne pénzünk mindenféle vágyott dologra, belépne az ajtón az a bizonyos személy, akivel egy életre fellobbanna az a mindent elsöprő igazi szenvedély, az ujjunkon csillogna az a bizonyos gyűrű, gyerek gőgicsélne a karunkon, felismernék bennünk a tehetség X-ét, akkor bizony boldogok lennénk. Na, akkor aztán tényleg! Akkor minden másképp lenne, mint most.

Vagy talán mégsem?

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 11.

Biblianyitó imádság: Istenem, segíts most az igédre koncentrálnom! Csendesítsd el cikázó gondolataimat, és töltsd meg a szívem a te Szentlelkeddel. Hadd legyen ez a hely, ahol most ülök, az én „pusztám”, ahol semmi mást nem hallok, csak a Te hangodat. Adj nekem fület a halláshoz! Ámen.

Olvasd el: Zsolt 107.

Nagyító alá: „Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért! Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében! A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá, a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt. A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat. Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül.” Zsolt 107, 31-36.

A Zsoltárok könyve tele van személyes imákkal, érzelemmel teli könyörgésekkel, és költőien megfogalmazott dicséretekkel. Hasonlóan a mi imádságainkhoz – még ha azok nem is olyan művésziek. Ezen a böjti napon arra bátorítalak, hogy írd meg te is a saját zsoltárodat a mai olvasmány alapján. A te szíved mivel van tele? Azzal töltsd fel az alábbi sorokat!

„Hálát adok neked, Uram, szeretetedért, amiért  ______.

Magasztallak, mert te ______ és ______  vagy.

Teremtményeid csodálatosak! ______ és a(z)  ______ .

Olyan az igéd nekem, mint a ______ .

A Te akaratod keresem, mert ______ .

Segíts magam mögött hagynom a bűneimet, és bocsásd meg, hogy ______.

Áldd meg a böjtölésem, Istenem, és add, hogy sikerüljön  ______ .

 

Ma hálára akar tanítani. Kihozott a pusztába, elém rakott egy zsoltárt, és azt akarja, hogy én is vegyem számba a csodákat az életemben. „Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért” – ismétlődik négyszer is a fejezetben. Az én életem közel sem tökéletes. Isten jól ismeri nehéz napjaimat, kételyeimet és bánataimat. Azt az oldalam, amit a közösségi profilom mások elől jól eltakar. Neki gyakran sorolom el félelmeimet, de a csodáiról ritkán készítek listát imáimban.

Fel tudom még idézni egyáltalán ezeket a csodákat? Hogyan történt a legutóbbi Isten-élményem, amikor minden kétséget kizáróan éreztem a jelenlétét, hogy hozzám szól, és hogy irányít? Mivel rendelkezem most, amivel szegényebb voltam, mielőtt megszólított? Emlékszem-e még arra, amikor először éreztem, úgy, mint korábban soha, hogy Isten személyesen Nekem mond valamit igéjén keresztül?

Ma számadásra hív az Úr. Lehet, hogy nem tökéletes, de áldott életem van, és nem akarom ezeket az áldásokat semmibe venni. Tudomást akarok venni róluk, és ma – a böjt 11. napján – itt a pusztában arra használni az elcsendesedésem, hogy kérés, panasz és hátsó szándék nélkül, csak szeretetből kifejezzem a hálám a Teremtőmnek.