háború címkével jelölt bejegyzések

Béke: 404 error – not found!

Forgatag az élet, s nincs benne sem pihenő, sem nyugalom. Végtelen rohanás egy-egy gondtalan óra vagy üres perc nélkül. A nehézségek, a bajok, az aggódnivalók egymást érik a küszöbön. A mindennapok, a gondolatok zsúfoltak. A  számtalan feladat óriási hegyként tornyosul elém, s nyugtalanság, hánykolódás uralja a lelkemet.

KÁOSZ

A kis emberek szürke hétköznapjai sem mentesek a viharoktól és a harcoktól. Ugyanúgy van félelem, kétségbeesés mindannyiunk életében. Az egyik pillanatban még híre sincs a bajnak, a következőben meg a béke hamvait sem találjuk már.

olvasás folytatása

Mobilizáció – másként

prayerwarrior

Háború. Povesztka[1]. Nyugtalanság. Feszültség. Tüntetések. „Nem akarunk örök gyászban élni!” „Ne vigyétek fiainkat és férjeinket!” „Ez nem a mi háborúnk!”

Általános tömeghisztéria. Álhírek tömkelege: „már a padon keresik a behívottakat”, „autóbusszal jönnek, és fogják el a járókelőket”, stb. Félünk – most mi lesz? Hírek halottakról. „Csak ne az én fiam/férjem legyen a következő…” MH17: majdnem 300 halott.

Ismerős szavak, mondatok mindannyiunk számára. Még ki sem hevertük a Majdan okozta borzalmakat, még időnk sem volt belegondolni igazán a ránk váró megszorításokra, még át sem rajzolták a térképeken a határokat – most újabb löketet kaptunk. Háború van. Vagy valami ilyesmi. És ami a legfontosabb: ebben már mi is érintve vagyunk. Távol van, igen. Azt sem tudjuk, hogyan jutottak idáig a dolgok. Sokunk még életében nem is járt Donbászban. Az elmúlt hetekben ez a háború a mi háborúnk is lett a részleges mobilizáció által.

olvasás folytatása

Cserépedény

cute-clay-pot-wreath-1

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” (Korinthus 4,7-11)

A napokban egy barátommal az ukrán válságról beszélgettünk. Mi más is lehetne a témája két harmincas kárpátaljai férfinak manapság egy pohár kvász[1] mellett?!

Barátom kérdése az volt, hogy ez a maroknyi magyar itt a Kárpátok lábánál rosszabb-e, mint a 15-20 kilométerre nyugatabbra lakó testvéreink? Miért kell nekünk ennyit szenvedni? Az elszakított nemzetrészek közül egyértelműen ennek a területnek volt leghányatottabb a sorsa. Gazdaságilag is mi állunk a legrosszabbul. A kivándorlás és az asszimiláció is erősen sújt minket. És most itt van a háború is. Magyar férfiakat is behívnak az ukrán–orosz háborúba, a frontra. Miért? Tényleg ennyire rosszabbak vagyunk másoknál?

olvasás folytatása