gyógyulás címkével jelölt bejegyzések

Testünk ketrece

Böjti egypercesek 12.

Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltották: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: „Mit akartok, mit tegyek veletek?” Ők így feleltek: „Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk.” Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt. (Mt. 20,29-34)

Nem múló fejfájás, kellemetlen émelygés, közérzetet rontó megfázás. Testi nyomorúság, fizikai állapot, amely mássá tesz, kevesebbé.

A valamilyen testi fogyatékkal élő embereket nem jellemzi, hogy a feltűnést keresnék, hogy a figyelem középpontjába szeretnének kerülni. Inkább próbálnak felszínen maradni, élni, teljesíteni egy olyan világban és olyan körülmények között, amelyeket többnyire nem az ő szükségleteiket figyelembe véve alakítottak ki. Látóként talán fel sem tűnik, hogy a mindennapokban milyen gyakran hagyatkozunk csakis a látásunkra, mennyire magától értetődőnek vesszük az érzékelésre való képességünket.

Mennyire érezhette a két vak ember nyomorúságosnak az állapotát, hogy kész legyen gátlását levetkőzve, egy számára ismeretlen helyzetben hangosan Jézus után kiáltani, a tömeg csitítgatása ellenére? Vajon hány meg hány gyógyítóban bíztak meg, s csalódtak, vajon hányszor mondtak le arról, hogy valaha újra lássanak? És vajon mekkora lehetett a hitük Jézusban, ha mindezek után azt kérték tőle, gyógyítsa meg őket? Ismerjük a Szentírásból, hogy Jézus azoknak adott gyógyulást, akik tiszta szívvel hittek Benne és erejében.

Nem tudom, a te tested engedelmes társa-e lelkednek, s hűséges végrehajtója-e a mindennapjaid feladatainak, vagy akadálya annak, hogy földi értelemben véve „teljes” életet élj. Nem a csodák korát éljük. Vagy mégis?

Isten képes arra, hogy meggyógyítson. A testedet is. Hiszed te ezt?

Kiss Julianna

Tehetetlenül Jézus előtt

“Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.” Mt 9, 1-8

Ha most valaki nekem szegezné a kérdést, hogy mi a bátorság, én erre az igeszakaszra mutatnék, és azt felelném: „Ez a bátorság”. Úgy gondolom, hogy amit a béna embert cipelő emberek tettek, az bátorság. Bátrak voltak, nem hátráltak meg a sokaság láttán. Furfangos módon vitték Jézus elé a beteg embert, akit minden bizonnyal nagyon szerettek. Bátrak voltak, mert szembe mertek nézni az akadályokkal, nemcsak a látható, hanem a láthatatlan akadályokkal is. Mert a tömeg csak az egyik akadály; a kételkedés ennél lényegesen nagyobb akadályt jelenthetett. „Vajon ez a híres Jézus tényleg meg tudja gyógyítani?” „Megéri ez a sok fáradtság?” „Mi van akkor, ha mégsem gyógyítja meg?” Feltehetően ilyen és hasonló gondolatokkal kellett megküzdeniük ezeknek az embereknek, ők azonban bátran szembenéztek ezekkel az elbizonytalanító gondolatokkal, bíztak Jézusban.

olvasás folytatása

Nincs emberem

Kép: Antonio Arcos

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mát 5,7)

Irgalom. Valamiért rögtön az alamizsnáért könyörgő koldus képe ugrott be. Aztán a parázna nő. Majd pedig a bethesdai beteg. Utóbbihoz érve elő is kerestem az igeszakaszt (János 5,1-15). Azt hiszem, EZ az irgalom. Amit Jézus a Bethesda tavánál harmincnyolc éve várakozó beteggel tesz.

Azt gondolom, hogy a betegsége mellett ez a szerencsétlen végtelenül magányos lehetett. „Nincs emberem” – mondja, és iszonyú belegondolni, hogy harmincnyolc hosszú éven át ott várt a tó partján, s mindig elúszott előle a lehetőség. Valahányszor leszállt az Úr angyala és felkavarta a vizet, annyiszor tört darabokra. Esélye sem volt meggyógyulni – nem volt segítsége, hogy időben oda érjen a célhoz. De pont emiatt elmenni sem tudott onnan. Ott ragadt a víz partján, egyedül, nyomorultan, vegetálva. Senki sem szánta meg. Senki sem vállalta, hogy vele együtt megvárja az angyalt, hogy végre kiszakadjon ebből a lehetetlen állapotból. A gyógyultak sem…

Talán magának való, morgó ember volt. Büdös, ápolatlan. Fertőző. Jajveszékelő. Kellemetlen. Senkinek sem hiányzó. Talán nem. Nem tudjuk. Ma mégis mind ismerjük a történetét, mert Jézus irgalmas volt vele. Esélyt adott neki. Gyógyulást. Reményt a reménytelen helyzetben. Életet.

TeSók, nagyon nehéz irgalmasnak lenni irgalmatlan világunkban. Észrevenni sem könnyű, ki vár épp a mi irgalmunkra. Azonban meggyőződésem, hogy rengeteg emberre lehetünk hatással. A koldusra. A munkatársra. A beosztottra. A kistesóra. A diákra. Az osztálytársra. Az öregre. Bárkire.

Arra kérlek, hogy imádkozz, és ma járj nyitott szemmel. Vedd észre, kinek lehetsz TE az embere! Kit segíthetsz gyógyuláshoz? Talán már évek óta rád vár. Ma ne hagyd cserben!

Kocsis Julika

Arannyal javítani

„Mint vasalópokróc szélén az ékalakú
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát.”
(Gergely Ágnes: Fohász lámpaoltás előtt)

 Azt hallottam egyszer egy előadáson, hogy gyerekként olyanok vagyunk, mint egy fehér papírlap. Aztán az évek „használatba vesznek”. A papírra írás, irkafirka kerül, szamárfüles lesz a széle, sárba ejtik, gombócba gyűrik, néha darabokra tépik.

olvasás folytatása

Hely-telen-ül?

A legnagyobb nehézség az életemben az utóbbi években a helyem keresése volt. Miután néhány évvel ezelőtt a biztosnak hitt talaj kicsúszott a lábam alól, kezdetét vette egy új, végtelenségig nyúló, bizonytalansággal, sokszor félelmekkel és ingatagsággal teljes korszak. Tudom, hogy az ember életében többször vannak ilyen Hol a helyem? jellegű kérdések. Már azt is tudom, hogy ezek sohasem könnyűek; főleg, amikor az ember igyekezne nem saját kútfőből utat keresni, hanem Istenre hagyatkozni, és megérteni, mit akar Ő pontosan.

olvasás folytatása