gyász címkével jelölt bejegyzések

Böjti ige-percek 19.

Biblianyitó imádság: Uram, te ismered a gondolataimat, a bűneimet és a gyengeségeimet, és tudod, milyen nagy szükségem van arra, hogy szólj hozzám. Add, hogy a Bibliámmal együtt a szívem is ki tudjam nyitni előtted, hogy a szavaid gyógyíthassanak, vigasztalhassanak, bátoríthassanak és taníthassanak.

Olvasd el: Jób 1

Nagyító alá: „Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” Jób 1, 16-21

Jób története talán a Biblia legrégebbi tanítása. Nem ismerjük biztosan a könyv íróját, és egész pontosan időben sem tudjuk elhelyezni a történteket – valamikor Ábrahám idejében játszódhat – de annyi bizonyos a Biblia tanítása szerint, hogy Jób valóságos személy volt, és története az keresztyén hit egyik legtöbbet vitatott kérdését hozza elénk: miért engedi Isten, hogy gyermekei szenvedjenek?

Olvasd el Jób könyvének 1. részét, és gondolkodj el az alábbi kérdéseken!

A fejezet elején egy mennyei kép tárul elénk: ott van Isten, a Föld irányítója és igazgatója, előtte pedig megjelennek az istenfiak, és velük együtt a Sátán is. Milyen kapcsolatról árulkodik Isten és a Sátán között az itt lezajló beszélgetés?

A Sátán a történet szerint arról érvel a Teremtőnek, hogy az ember csak addig istenfélő és feddhetetlen, ameddig azt tapasztalja, hogy az Úr cserébe megáldja munkáját és életét. Amint azonban valami tragédia éri, vagy úgy érzi, hogy imái sorra nem kerülnek meghallgatásra, elveszti a bizalmát a Mindenhatóban és hátat fordít neki. Miért hibás, ha így gondolkodunk az Úrról?

Isten végül megengedi a Sátánnak, hogy Jób minden ingóságát, összes hozzátartozóját elpusztítsa. Mi jó származhat ebből a sok szenvedésből Isten szempontjából? Mi a célja Jób viszontagságainak?

És vajon mi a célja a mi életünk tragédiáinak? Isten üzenni próbál nekünk általa, vagy büntetni akar, esetleg Jóbhoz hasonlóan próbára tenni a hitünket?

Ma nem a csendes, mozdulatlan pusztában vagyunk, hanem abban, ahol vihar dúl, ami csak pusztulást, hiányt és fájdalmat hagy maga mögött. Jób csupán néhány óra leforgása alatt elvesztette mindenét. A marhákat és a szamarakat a sébaiak, a tevéket a káldeusok vitték el, a juhokat pedig a tűzvész pusztította el. A legnagyobb gyilkos mégis a puszta volt… A puszta felől érkezett az a szélvihar, amely megölte mind a tíz gyermekét. De Jób ezek közül senkit nem okol a veszteségekért: sem a szolgákat, amiért nem őrizték éberebben az állatokat, sem a pusztai időjárást. Minden másodlagos ok lényegtelen. Az Úr volt az, aki adott, és az Úr volt az, aki elvett.

Gyászol, de közben tudja, hogy meztelenül, üres kézzel érkezett ebbe a világba, így mindene, amije csak volt, Isten nagylelkű ajándéka volt. Ha most kevesebbje van, mint néhány órával ezelőtt, még akkor is többje van, mint amivel a világra jött, és többje, mint amit magával vihetne a túlvilágra.

Az Úr adta… Legyen ma ez a „mantránk”. Amit az Úr ad, az ajándék – vagyis nem érdemeljük meg. Ezért értelmetlen büszkének lennünk, ha valamiből több vagy jobb jutott nekünk, mint valaki másnak. Viszont könnyebb visszaadnunk neki értékeinkből, ha tudjuk, hogy mindenünk Tőle származik, mert az Úr adta…

Áldott legyen az Úr neve.

A szeretet soha nem szűnik meg…

„Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok.” (www.facebook.com/Gyöngyvirágtól-lombhullásig)

culture-grief-and-mourning

 

Számomra mindig is nagy talány volt a halottak napját körülövező hangulat. Van benne valami szomorkásan szép, édes-keserű, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Mindenki úgy éli át ezt az időszakot, ahogyan tudja. Valaki a maga kis kialakult rítusaival, mások meg dacosan, ellenállva minden földi haszontalanságnak.

olvasás folytatása

Halál, gyász, gyászfolyamat – Elfogadás (4)

5-stages

Ha megkérdeznénk egy gyászolót, aki még csak nemrég veszített el valakit, azt mondaná, hogy sosem fogja tudni elfogadni azt, ami történt. Elképzelhetetlennek tűnik számára, hogy tovább lépjen, hogy ne az elhunyt körül forogjon minden gondolata, hogy a mérhetetlen fájdalom idővel szűnni fog…

olvasás folytatása

Halál, gyász, gyászfolyamat – Alku és depresszió (3)

tumblr_n9v3a59Dkz1shribqo1_500

Itt kéne lenned… Mindent értelmetlennek és üresnek látok, ilyenkor lenne jó veled beszélni. Ilyenkor van egy-két olyan szavad, ami pont eltalál, és akkor visszaáll a világ rendje. Olyan önző dolog, hogy egyik pillanatról a másikra eltűntél, és nem készítettél fel arra, hogy nélküled kelljen élnem. Talán ha visszajönnél még egy napra, elbúcsúzhatnék, és akkor el tudnálak engedni. Ha még egyetlen napot itt lennél, elmondanék mindent, amit mindig is szerettem volna, és akkor belenyugodnék a távozásodba. Talán nem is történt meg mindez, csak egy borzalmas álomban vagyok. Hihetetlen, hogy én egész nap beszélek hozzád, de te már soha többé nem fogsz válaszolni…”

olvasás folytatása

Ha elenyészik is

Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Zsolt 73,26

prayer-candle

Ha elenyészik is testem és szívem … Uram, tudom, hogy elenyészik. Láttam már elmenni embereket. Fiatalokat és időseket egyaránt. Volt, aki készült rá; volt, akit váratlanul ért. Volt, aki mellett ott állt a család; volt, aki egyedül fogadta a halált. Volt, aki időskorban ment; volt, aki önkezével vetett véget az életének.

olvasás folytatása