figyelem címkével jelölt bejegyzések

A kis dolgok Istene

Elképzelem, ahogy újra az a szörnyen nehéz feladat szakad a nyakamba, hogy ismét szószékre kell állnom, és ott élő, hús-vér emberek életére nézve kell szólnom az Isten akaratát. Gondokkal és problémákkal küszködő embereknek. Betegeknek. Szenvedőknek. Nehézséggel birkózóknak. Reményvesztetteknek. Eltévedteknek. Satöbbi.

Miután remegve már fent találom magam a színpadon, elkezdem. Először is arról beszélek, hogy milyen csodás a gyöngyvirág illata tavasztájékán. Aztán arról, hogy a minap mennyire elbűvölt egy rózsabokornak a látványa, amint a friss esőcseppek gyöngyöztek a megnyílt szirmokon. Nem volt gazdája. Útfélen volt. Mégis pompásan virított. Aztán azzal folytatnám, hogy milyen jó lenne, ha néha megállnánk megfigyelni a háztetőn henyélő galambokat, és elgondolkoznánk azon, hogy ezek ugyan miként laknak jól napról napra. Majd elmondanám, hogy a minap leszakadt egy gomb az ingemről, és mivel nagyon szeretem azt az inget, úgy a gomb keresésére indultam: kihúztam a szekrényt, letérdepeltem, benéztem az ágy alá. Majd fél órába telt, de meglett, visszavarrtam és örültem. Azt is elmesélném, hogy nemrégiben a tengerparton sétáltam, és egyszerűen csak figyeltem a partra vetett kagylók sokaságát. Mindegyik más volt: egyik formás, letisztult, másik rücskös, bordázott, de mindegyik ugyanolyan különlegesen egyedi.

Ennél a pontnál már talán sokan összenéznének és zavaróan forgatnák a szemüket. Tudom, hogy a helyzet szokatlan, de csak azért is folytatnám. Elmondanám, hogy mennyire rácsodálkoztam egyszer gyerekként arra kertvetés közben, hogy abból a nagyon aprócska kis magból bizony egyszer többkilós görögdinnye fog kinőni, és nem tudta az agyam hirtelen megemészteni a csodát. Vagy azt, hogy mennyire szeretem nézni a fákat, a terebélyes lombozatot, azt, miként lesz a rügyből virág, a virágból pedig gyümölcs. A naplementékről talán órák hosszát tudnék áradozni, de idő szűkében csak meglebegtetném, hogy nincs annál megnyugtatóbb, mint amikor az ember kimegy a mező közepére és elbúcsúztatja az elmúló napot, összeírást tart a lelkében, és reménységgel nyugtázza a Jóisten kegyelmét. Arról is szólnék, hogy mennyire hátborzongató ritmussal táncolja körbe az embert a szél, hogy néha olyankor simogatja meg az ember arcát, amikor a könnyek csordulnak a szeméből, és hogy ez mennyire jó, mert ilyenkor olyan, mintha a Lélek vigasztalna.

Jobb esetben talán eddig bírná a gyülekezet. Vagy ha tűrős közösségről van szó, akkor csendesen végighallgatnák egy fiatal álmodozó költői beszédét. No igen. Naiv. Túlzottan romantikus. Álmodozó. Elvont. Fellegekben járó. Mondanák ők. Nekünk receptek kellenek, meg kész üzenet, meg valami szívet simogató ige. Ráznám a fejem. Majd megkérném őket, hogy talán vegyék elő újra az evangéliumokat.

Merthogy mostanában csodálkoztam rá arra igazán, hogy egy egyszerű názáreti próféta (falusi paraszt: mondanák ma sokan) kétezer évvel ezelőtt éppen hasonlóan banális példákkal látta el hallgatóságát. Nem osztogatott filozófiai traktátusokat. Nem írt több ezer oldalas rendszeres teológiai művet. Nem indított egyetemi kurzusokat. Hanem újra és újra arra kérte hallgatóit, hogy járjanak nyitottabb szemmel. Hogy a mezei liliomokban és az aprócska verebekben lássák meg Isten irántuk való gondviselését. Hogy a picinyke mustármagban fedezzék fel Isten országának hatalmas potenciálját. Hozta a hétköznapi, jelentéktelenné soványodott, a rutinba keményedett ember számára már-már észrevétlen apró csodákat: szelet, fát, virágot, juhot, ajtót, madarakat, gyöngyöt, kovászt stb. Újra és újra a lehető legegyértelműbb illusztrációkkal mutatta be az arra fogékonyaknak az Atya személyét, munkáját és szerelmét.

Persze, a csodák nagyszerűek. A tűzijáték szemet gyönyörködtető látvány, de vajmi kevés haszna van, ha a didergő ember tüzet szeretne gyújtani: ilyenkor hatásosabbnak bizonyul egy gyufaszál. Szerintem mostanában nagyon hideg van a világban. Sok-sok vacogó, már-már kékülő ember kucorog a maga teremtette szűkös terem sarkában, és várja, hogy jöjjön a tűzijáték, a váratlan fordulat, a nagy durranás, a kitörési lehetőség, mert akkor majd minden olyan jó lesz. Én nem ígérem, hogy jönni fog. De talán hatásosabb lenne, ha megnyílna a szemed a körülötted lévő világ egyszerűségében rejtőző megannyi isteni üzenetre. Ha nem csak néznél, de látnál is. Ha nyitott lennél a mindennapok apró, kicsiny csodáira. Ha kész lennél felfedezni fűben, virágban, fában, szélben, a nyugvó nap színeiben, a gyermek mosolyában, a fölötted szálló madár suhanásában Őt, a kis dolgok Istenét. Elvégre is: nem csak az ördög lakozik a részletekben…

Homoki Gyula

Böjti egypercesek 17.

12576085_1028989703832818_1334635151_n

Légy csendben és várj az Úrra! Zsolt 37,7

Nagy a hétköznapok nyomása és olyan sok a zaj bennünk, ami nem enged megpihenni. Pedig gyakran egyedül arra lenne szükségünk, hogy képesek legyünk lelassítani, s ezáltal végre esélyt adni Istennek, hogy közelebb férkőzzön a lelkünkhöz. Bensőnk szomjazza a csendet, melyben elvonulhatunk szüntelen harsogó gondolataink zajából, és hallgathatjuk Őt.  Viszont csöndben nem lehet csak úgy, zaklatott rohanásunk közepette, letudva lenni. Nem lehet öt percet kiszakítani a napunkból egy ima vagy egy rövid napi ige erejéig úgy, hogy közben az agyunk végig a következő teendőinken kattog. Nem lehet így, mert az Istennek szentelt csendünk egész valónkat kívánja, nem egy darabka fölösleges 5 percünket.

A szívből odaszánt csendünk – ajándék. Egyfajta minőségi idő. Sajnos gyakran már ott tartunk, hogy magát a szópárosítást is nehezen értelmezzük. Minőségi idő: azt jelenti, hogy annyit szánok oda, amennyit a helyzet megkíván, amennyi szükséges és nem épphogy csak elég. Hogy kizárólag arra a Valakire figyelek, akivel éppen vagyok.  Ez sokszor lemondást jelent. A kérdés tehát, hogy mi az, amit hajlandó lennél nem tenni többé azért, hogy több minőségi időt, meghallgatást, odaszánt csöndet adhass Istennek, szeretteidnek, önmagadnak?

Kihívás: Hallgassunk! Ma a csendet ízlelgessük, és figyeljük: Isten talán valami nagy hiányérzetünkre választ akar adni!

 

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Egy húron pendülni az Istennel

283042_bilincs.thumb

Azt hiszem, beszél. Nagyon távolian, de hallom a hangját. Biztos, hogy nem hozzám szól, tudnék róla. Nem értem mit mond, talán valaki máshoz szól. Fontos és sürgős dolgom van, fel sem emelem a fejem. Még mindig hallom a hangját, de most már közelebbről. Látom a szemem sarkából, hogy mellettem ül. De végül csak legyint, és most már számomra is érthetően elhangzik: „Megint a kis világodban vagy…” Igen, épp dolgoztam, elfoglalt egy e-mail és a sok fejemben kavargó gondolat. Ám most már csak értetlenül bámulok, és lassan ráeszmélek, hogy elveszítettem a pillanatot. Valami fontosat akart mondani nekem, elmondani, hogy mi a véleménye erről-arról, vagy hogy rámutasson valamire, amit eddig nem vettem észre. Lehet, hogy már sosem tudom meg.

olvasás folytatása

Egy leporolt módszer

IMG_20150126_202412

Utazás közben nemrég megismerkedtem egy öregúrral. Amolyan tudós bácsika, aki ha valamilyen kérdés egy kicsit is érdekli, akkor nem rest utánaolvasni könyvekben, esetleg az adott témában járatos embereket felkeresni. Beszélgetésünk közben hamar kiderült, hogy az utóbbi időben igencsak érdeklik a vallással kapcsolatos témák, főként az istenhit kérdése. Ő maga istenkeresőnek vallotta magát, akiben sok kérdés fogalmazódik meg, s igyekszik megtalálni a megfelelő válaszokat. Elcsodálkoztam a nyitottságán, legfőképpen azon, hogy a benne felmerült kérdéseket nem hagyja megválaszolatlanul. Érdekes figura: istentiszteletek után gyakran felkeresi a lelkészeket, néha különböző felekezetek alkalmaira is ellátogat, hogy több szempontból közelítsen meg egy kérdést. Gyakran egy igét, bibliai fogalmat több általa ismert nyelven is megnéz, hogy lássa: a különböző fordítások hogyan is értelmezik.

olvasás folytatása

Ha ez lenne az utolsó…

1005069_4445076104613_1034778905_n

Mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod az életben?

 

Megölelnéd?

Bocsánatot kérnél?

Kimutatnád?

Elmondanád?

Világgá kürtölnéd?

Megdicsérnéd?

Elfelejtenéd?

Megjavítanád?

Megmosolyogtatnád?

Megmosolyognád?

Szégyellnéd?

Belekezdenél?

Oda mennél?

Elmennél?

Felállnál?

Újrakezdenéd?

Elsírnád?

Újragondolnád?

Meghallgatnád?

Megértenéd?

Lehajolnál?

Felemelnéd?

Felhívnád?

Megírnád?

Megköszönnéd?

Hálát adnál?

Befejeznéd?

Visszamennél? 

Elvágnád?

Összekötnéd?

Kétségbe esnél?

Leporolnád?

Megmosnád?

Elhagynád?

Maradnál?

Megóvnád?

Elénekelnéd?

Titkolnád?

Felvállalnád?

Szeretnéd?

Megkönnyebbülnél?

Ordítanál?

Félnél?

Bátor lennél?

Örülnél?

Továbbállnál?

Megállnál?

Megbánnád?

 

Mondd, mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod az életben?

Kocsis Julika