feltámadás címkével jelölt bejegyzések

A meccs embere

A feltámadás kapcsán szeretek jövendölgetni, rémüldözni, diadalmaskodni, lesz majd nagy apokalipszis, még a bőr is leperzselődik rólunk, dögvész, pestis, kolera, árvíz, lávaömlés, földrengés, Notre Dame-égés, vér fog folyni, hullanak a népek, mint a legyek.

Akkor majd megfizetnek szépen a bűnösöknek, én meg jól ki leszek tüntetve, mint az Úr választottja, a hónap dolgozója, a meccs embere, én, az engedelmes óvodás, az illedelmesen kifésült hajú, az ünneplőruhás, a halkszavú, a keményvonalas.

Istennek van egy rossz híre számomra, a feltámadás nem itt van vagy ott van, nem a teológiai könyvekben, nem a homályos jövőben, nem a rettentő holnapban, hanem itt, a húsomban, a csontomban, a repedező kérgű szívemben.

olvasás folytatása

Sírőrzők

Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.” Pilátus azonban ezt válaszolta: „Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok.” Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.” (Mt 27,62-66)

Van a szőrszálhasogatásnak olyan szintje, amit egyetlen józan elméjű és jóérzésű ember sem tud elviselni. Ilyen például az, amikor Jézus megöletése után (bár Pilátus háromszor jelenti ki, hogy semmi bűnt nem talál benne) a zsidóság főkegyesei újra összegyűlnek Pilátusnál. Miért mondom ezt? Mert ahhoz, hogy ott összegyűljenek, nem tehettek meg egy szombatnapi járóföldnél többet. Azonban ha ezer méter után ettek egy falat kenyeret, sajtot, a számláló nullázódott, és mehettek tovább. Tehát nagyszombaton, nasival felpakolva útnak indulnak a legkegyesebbek, hogy megelőzzenek egy lehetséges összeesküvést.

Nagypénteken még kínosan ügyeltek arra, nehogy bemenjenek Pilátus udvarába, és nehogy tisztátalanná tegyék magukat az ünnepre – most azonban ők kérik a külön kihallgatást. A vád is készen áll: Jézust el fogják lopni a sírból, és azt hazudják, hogy feltámadt. Őriztesd a sírt!

Számomra a nagyszombat üzenete két fókuszban összpontosul. Az egyik fókusz a képmutató vallásosság álláspontja, azoké a farizeusoké és főpapoké, akik hajlandóak törvényt hajlítani (törni azért durva lenne), hogy eljuthassanak Pilátushoz. Ide kapcsolva felvetem a kérdést: vajon vagyok-e elég éber arra, hogy észrevegyem magam törvényhajlítás közben? Amikor a gombhoz varrom a kabátot, és nem tartom érvényesnek Isten igazságát magamra nézve, mikor az éppen kényelmetlen lenne számomra.

A másik fókusz a csendben teljesedik ki. Ezen a napon szorgos hangyákként tevékenykednek a korabeli vallásos aktivisták, hogy cáfolják, aláássák, eltussolják mindazt, ami történt. Mindeközben Isten csendben marad. De jön az este és a hajnal – a feltámadás hajnala…

Rettegő tehetetlenségükben a zsidó elöljárók lepecsételik a sírt, és őröket állítanak mellé. Sokan azóta is úgy tekintik az egyházat, mint akik őrködnek egy halott hagyomány, szokás felett. Azonban az egyház alapját nem az őrök szavatolják, hanem Aki a sírban nyugszik, és várja a nem is olyan távoli feltámadást. Nem sírőrzők vagyunk, hanem bizonyságtévők – akármi történik, végül minden térd meg kell hajoljon a Mindenható előtt.

Akármit tesznek, terveznek, végeznek és pecsételnek le Isten igazsága és a mi megigazulásunk az, hogy Jézus Krisztus bár meghalt, de feltámad halottaiból.

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die
.

(Pilinszky János)

Laskoti Zoltán

Húsvéti békesség

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (Jn 19,20)

Feszültek vagyunk, mert világunk telve van feszültséggel. Fáradtak vagyunk, mert lemerít mindaz, amiben élünk, nem látjuk a reményteljes jövőt, mert a küzdelmes és kiábrándító jelen leköti minden energiánkat. Ez a teremtett világ sosem kiáltott annyira a békesség iránt, mint napjainkban. Az utóbbi években a húsvét egyes keresztyének számára gyászünnep: a tavalyi évben az egyiptomi kopt és a pakisztáni keresztyének ellen követtek el merényleteket, azelőtt 148 kenyai egyetemistát végeztek ki húsvét hajnalán. Békétlenség mindenütt.

Ez a sötét háttere annak a fényes kijelentésnek, amellyel Jézus ezen az éven is be szeretne lépni nem csupán a húsvétunkba, hanem a mindennapjainkba is. „Békesség nektek!” Feltámadása után megjelenik a tanítványoknak, belép a zárt ajtókon és békességet hirdet nekik.

olvasás folytatása

Hétfő – az én feltámadásom

Volt a nővéremnek egy tanára, aki néha megkopogtatta a fejét az ujjával, hogy vajon talál-e ott valamit, ami jó alapanyag lehet a fizikához. Most velem is ezt játssza az Isten. Elküldött a világ végére, kiszakított mindenből, lassan elzár mindent, de én még mindig nem értem. Ezért csakúgy, mint karácsonykor, most is megajándékozott egy vírussal, hogy fókuszáljak már a lényegre, zárjak már ki mindent, és vegyem észre a mindennapjaimban a húsvétot. Átgondoltam az életem, átgondoltam a folyamatot, és most tisztán látom életem minden megélt feltámadástörténetét, amiken eddig átrobogtam, mert nem úgy történt, ahogy elképzeltem.

olvasás folytatása

A nagy kő

„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” Márk 16, 3b-4

A kalapács elhallgatott, a tömeg szétoszlott, a papok megnyugodtak, Pilátus elvégezte feladatát, a harminc ezüstnek senki sem tudja sorsát, a nárduskenet illata elmúlt, a tanítványok ki tudja merre, csak egy megtért százados hangja hallatszik, s az asszonyok mindig feláldozó cselekedete és tenni akarása. S végül maradt a nagy földi pecsét, az igen nagy kő.

olvasás folytatása