„Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak.” (Zsolt 88, 8) Valahogy ezt a kemény Istent sosem tudtam sehova se rakni. Miért félelmetes? Értem én, hogy amikor az ember a szenttel találkozik, összeroskad önmaga semmisség-érzésétől. Teremtő és teremtmény viszonyában nem is lehet…

„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Máté 14, 27/b) A félelemmel mi sok időt töltünk egymással. Néha ravasz suttogóként szegődik mellém, és addig duruzsol a fülembe, míg el nem hiszem, hogy valóban alkalmatlan vagyok. Máskor kreált aggodalmakkal tölt meg, tehetetlen pánikot ébreszt bennem. Vagy épp tombolva, mint egy gyenge…

Az utóbbi hét során Kárpátalján több felfoghatatlan tragédia történt hirtelen. Valójában naponta történnek szörnyűségek, de amikor mindez elérhető távolságba kerül, akkor vesszük észre, hogy valakinek a halála hány embernek okozhat „előhalált”, valami feldolgozhatatlannak tűnő belső megsemmisülést. Néhány sorral semmit sem tehetek jobbá. Mint mindenki, én is tehetetlennek érzem…

Vannak napsütéses napok, amikor nemcsak az ablakokon, de a lelkünkön is öröm széthúzni a függönyt reggelenként. De vannak hosszabb esős időszakok, amikor elzárkózunk a külvilágtól. Menekülni nem csak mások elől lehet. Van az a kifakult állapota a léleknek, amikor önmagad elől is menekülsz. Én is így voltam ezzel…

Ne félj, csak higgy! Hányszor hallottam már ezt a mondatot, hányan hányféle módon próbáltak ezzel megnyugtatni, amikor félelemmel, aggódással voltam tele. Hányszor nyögtem ki én is, mikor mondani kellett valamit, de szó nem volt rá. Betanultam. Betanultuk. S szép lassan az egykor erőt sugárzó néhány szó, egy semmitmondó…

„Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!” (Zsolt 59, 18) Kedves TeSó! Volt már olyan, hogy nagyon elveszettnek és magányosnak érezted magad? Volt olyan, amikor úgy érezted, mintha minden teher egyszerre zúdulna rád, és azt sem érted, honnan jön ilyen…

„Talán eltűnök hirtelen, mint az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.” Szoktak poénkodni azzal, hogy én azok közé az elvetemültek közé tartozom, akik fejből tudnak idézni József Attilát szinte minden élethelyzetben. Most már tudok örülni ennek – akkor, amikor azt a kevés József Attila-verset megtanultam,…

Mutatok nektek egy múlt századi klipet: https://www.youtube.com/watch?v=7YzW1nMB9fk Szoktam játszani a klipekkel: lehúzom a hangot, és csak a szememre hagyatkozom. A legtöbb sikerdalnál ilyenkor egyetlen üzenet marad meg: itt a testem, használd! Ennél a Madonna-klipnél viszont összeállt bennem egy történet.

Wislawa Szymborska: Pocsolya (Kałuża) Emlékszem gyerekkoromból e rémületre. Kikerültem minden pocsolyát, hát még a frisseket, zivatar után. A frisset, hisz feneketlen is lehetett, jóllehet egészen másnak látszott. Belelépek s eltűnök hirtelen, süllyedni kezdek a mélybe, még annál is lejjebb, a mélybe, a felhők tükörképe felé, vagy még annál…

Pálos Rozita: Fohász találj magadra bennem Uram hogy létezzem mielőtt leszáll az alkony Időről időre rácsodálkozok erre a kis versre. Csupán három sor az egész, és mégis, úgy érzem, az írója mérhetetlen igazságot, fájdalmat sűrített belé. Sokat gondolkodtam mostanában, miről is kellene szólnia ennek a bejegyzésnek. Bevallom, rendszereztem, témákat…