fájdalom címkével jelölt bejegyzések

Arannyal javítani

„Mint vasalópokróc szélén az ékalakú
égésnyom: hagyd meg rajtam
hibáimat, kezed nyomát.”
(Gergely Ágnes: Fohász lámpaoltás előtt)

 Azt hallottam egyszer egy előadáson, hogy gyerekként olyanok vagyunk, mint egy fehér papírlap. Aztán az évek „használatba vesznek”. A papírra írás, irkafirka kerül, szamárfüles lesz a széle, sárba ejtik, gombócba gyűrik, néha darabokra tépik.

olvasás folytatása

A szeretet soha nem szűnik meg…

„Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok.” (www.facebook.com/Gyöngyvirágtól-lombhullásig)

culture-grief-and-mourning

 

Számomra mindig is nagy talány volt a halottak napját körülövező hangulat. Van benne valami szomorkásan szép, édes-keserű, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Mindenki úgy éli át ezt az időszakot, ahogyan tudja. Valaki a maga kis kialakult rítusaival, mások meg dacosan, ellenállva minden földi haszontalanságnak.

olvasás folytatása