énkép címkével jelölt bejegyzések

Reálisan én

Istennek hála nagyon sok barátom van. Egytől egyig hihetetlenül különleges emberek, akikért nem győzök hálát adni, és akiket tiszta szívemből csodálok. Ehhez képest ezekkel az extra szuper emberekkel való mély beszélgetéseink legtöbbje arra éleződik ki, hogy ők, és persze én magam is, mennyire alkalmatlannak érezzük magunkat az életünk kihívásainak döntő részében. És a kávé finom illata fölött kitágulnak a szemek, az arc a meghökkenés ráncait veszi fel, csak hallgatjuk a másikat és nem bírjuk felfogni, hogy hogyan lehet, hogy ő nem látja azt, mennyire csodálatos, ügyes, okos…

Van egy képem önmagamról. S van egy kép, amit mások látnak rólam. Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy még teljesítményeimet, a kézzel fogható, konkrét eredményeket is másképp látjuk, értékeljük. És itt nem az alázatról van szó, hogy valaki pironkodik, ha dicsérik, hanem kőkeményen arról, hogy valaki nem képes reálisan látni önmagát. Ennek persze két oldala is lehet: az egyik, amikor túlbecsüli magát, a másik, amikor jelentősen alábecsüli. Mindkettőről oldalakat lehetne írni, és mindkettőnek megvan a saját pszichológiai, lelki kiváltó ok-halmaza. Ezen bejegyzés központi témája most viszont a második verzió, mivel írója is ezzel viaskodik pár éve, és talán valaki hasznát veszi annak a néhány praktikának, amivel csökkenteni tudta a rá nehezedő súlyát.

olvasás folytatása

Maybe different…

11301563_10203991624210297_1252239865_n

Azt hiszed, hogy nem vagy elég, hogy megbuktál az élet-játékban, mert nem megy úgy, mint másoknak. Mert kevesebbet tudsz felmutatni, mert halkabban nevetsz, mert már kisebbet álmodsz, mert nem találod a sikereidet, mert nem érzed, hogy különleges lennél. Azt hiszed, hogy te már nem élsz, csak túlélsz. Néha azt hiszed, hogy alkalmatlan vagy a boldogságra. Néha nem is tudod, mit érzel, csak rád borul valami, és nem tudsz menekülni alóla hetekig, s akkor megint azt hiszed, hogy benned van a hiba.

Pedig:

olvasás folytatása

Zebracsíkos keresztyénség

zebracsik

Nemrég – újra – találkoztam egy szokásos felnőtt-gyermek képpel, amit általában hitoktatók szoktak megosztani. Egy hittantanár elmondta azt a helyzetet, amikor beszélgetett a gyerekekkel és mesélt nekik arról, hogy mit jelent az, amikor Jézus megtisztít és fehér leszel, mint a hó. Továbbá – folytatva a tanítást – amikor távol vagyunk Tőle, ellenszegülünk neki, akkor pedig olyanok vagyunk, mintha piszkosak lennénk. Természetesen ennek a hittanórának a végén is jelezték a gyerekek, hogy ők tiszták akarnak lenni és a végső válasz ez volt: JÉZUS! Igen ám, de a tiszta pillanat után (fehér), jött a rossz pillanat (fekete), amikor az óra végén a gyerekek felrúgták egymást és azonnal összeverekedtek. A kérdésre, hogy „most tiszták voltatok?” a válaszuk „NEM” volt, lesütve tekintetüket.

olvasás folytatása