Voltál már úgy, hogy azt érezted, bármit csinálsz, bármit mondasz, semminek nincs értelme, mert te úgyis elrontod; úgyis csak rosszul csinálod? Talán azért van ez így, mert vannak már arcraesős-tapasztalataid.
Ami engem illet, sajnos kijelenthetem: hajlamos vagyok belelovalni magam abba a gondolatba, hogy bárhogyan viselkedem, bármit teszek, bármihez kezdek hozzá, úgysem vagyok jó keresztyén – ugyanakkor tudom, hogy már maga a kifejezés is relatív… (Létezik-e egyáltalán Jézus gondolkodásmódjában jó keresztyén prototípus?) Ezek után, ahogy az lenni szokott, mindez hatással van a közérzetemre, a másokkal való kapcsolatomra, nem is beszélve az Istennel való kapcsolatomról. Egyik-másik barátom is sokszor csak annyit ír, hogy nem tudja, mi van vele, de valahogy sem igét olvasni, sem imádkozni nincs kedve. Aztán csak vegetál ebben az állapotban előrelépés nélkül. Kiégett keresztyén. Furcsa ezt így leírni – bár már sokan írták előttem –, hiszen kiégett életű emberekről olvasunk, de lehet-e egy keresztyén kiégett?
Kedves TeSó! Veled is volt már így? Vagy épp így vagy?
olvasás folytatása 
