eltávolodás címkével jelölt bejegyzések

Jónás fája alatt voltam

Ez az írás most valami olyasmiről fog szólni, amivel nem szívesen dicsekszik az ember – főleg mindig minden rendben van keresztényként nem. Arról, hogy az elmúlt időszakban – ne szépítsük években – hogyan játszottam kitartóan Isten dacos Jónásának szerepét. Hogyan szépítettem, magyaráztam ki és hazudtam időhiánynak azt a jó nagy adag bizalmatlanságot és haragot, ami bennem észrevétlenül feltornyosult és az ég felé mutatott.

olvasás folytatása

Elvesz(t)ett

blog-forgetting-something

Kedves Tesók, vesztettetek már el kulcsot, telefont, pénztárcát? Ha még ilyen nem is történt veletek, biztos el tudjátok képzelni, milyen az, amikor rájöttök, hogy valami értékes és nélkülözhetetlennek tűnő dolog hirtelen elkezd hiányozni az életetekből. Tőlem loptak már el pénztárcát, amiben egészen sok pénz volt. El sem tudom mondani nektek, milyen fájdalmas megtapasztalás volt ez. Egyszerre voltam dühös, szégyelltem magam, és nem tudtam, hogy mihez kezdjek az egész helyzettel. Ha valamit elvesztetek, mi az, amit tenni tudtok az ügy érdekében? Lázasan elkezdtek kutatni – ilyenkor minden pillanat számít! Kérdéseket tesztek fel: vajon ott van a táskátok mélyén? Vagy otthon hagytátok, és csak elfelejtettétek betenni? Mikor volt nálatok utoljára, mire használtátok? A gondolatok ilyenkor csak úgy cikáznak bennünk, mérgezett egérként rohangálunk, és minden erőnkkel próbáljuk megoldani a megoldhatatlant.

olvasás folytatása

A kegyelem netovábbja

b7p4jwccqaaeejp

Tegnap csak távolról intettem az Istennek. Ma sokat beszélgettünk, próbáltam őszinte lenni. Talán holnap nem is köszönök majd. Az elmúlt időszakra ismét ez a jellemző. Libikóka. Egyszer lent, másszor fent… – ez év júniusának elején írtam ezeket a mondatokat. A tényállás ez év októberében ugyanaz.

Elcsüggeszt, ha mélyen belegondolok. Eltűnt a lelkesedésem, a készenlétem. Lassan homályba merül az az én, amelyik erővel kapaszkodott még a legnehezebb időkben is a biztos póznába. Mint egy örvényben keringek most az Úr bástyája körül, hol közelebb, hol távolabb sodródva. A lelkem szeretne újból megragadni, ölelni, odabújni, de a testem lomhán lebeg félig a víz alatt, s már-már elsüllyed. A saját súlyom nyom le. Ismét a magam ellensége lettem.

olvasás folytatása