boldogság címkével jelölt bejegyzések

A tökéletes szék

Csodálatos, tavaszi reggel volt. A madarak örömódákat zengtek, és a napon is érezni lehetett, hogy boldogabban kelt fel. Március vége volt már a kis faluban, ahonnan a kicsi Ráhel is a nappal együtt útnak indult. Előző este elhatározta, hogy neki bizony szüksége van egy szép, kényelmes székre. A hosszas kérlelés után nagymamája a következőtanácsot adta neki:

Menj be a városba, próbálj ki annyi széket, amennyire csak időd engedi, de a nap végére döntsd el melyik lesz az az egy, amit haza is hozol.

olvasás folytatása

Kötöttségben boldogan

“Dicsérjétek az Urat! Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” (Zsolt 112,1)

Jaj, alig várom a mai értekezletet! A főnök el fogja mondani, hogy mit talált ki nekem mára. Vajon hogy présel majd bele olyan dolgokba, amihez semmi kedvem? Ó, olyan jó, hogy van valaki, aki kitalálja, hogy mi a jó nekem!

Most őszintén: hogy néznél arra az emberre, aki így ömleng neked hétfőn reggel? Pszichológust ajánlanál neki, vagy elvonókúrát? Milyen már, hogy valakinek az okoz boldogságot, ha utasítgatják meg parancsolgatnak neki!

Pedig tud ez jó is lenni. Például amikor új vagyok egy helyen, és fogalmam sincs, mi ott a módi, vagy mi is a dolgom konkrétan. Segít, hogy mihamarabb megtaláljam magamat a gépezetben, és ne valljak szégyent.

Jó akkor is, amikor valami kidönt az egyensúlyomból, pánik van és összeomlás. Segít, ha valaki elmondja ilyenkor, hogy mi legyen a következő lépés.

olvasás folytatása

Az a bizonyos másik oldal

„…mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,12)

Hozzám jöhetsz.

De tényleg.

Tudod, én egészen mást gondolok erről az egész boldogság-dologról, mint te. Én tényleg nem viccelek, mikor azt mondom, hogy felfedezheted a boldogságod a feddésemben, a tanításomban, abban, ha sírsz, ha szomjazol, ha éhezel, akkor, ha gyaláznak és üldöznek miattam. Igen, ez nem az a csillivilli, rózsaszín masnival átkötött, bedobozolt boldogság. Egészen más. De valóságos.

olvasás folytatása

… az én Uram, az Úr…

Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!” (Zsolt 144,15)

Sok minden boldoggá tehet. Szeretjük hangoztatni, néha feltételként megszabni, hogy melyek azok a dolgok, tárgyak, életesemények, kik azok a személyek, akik boldoggá tehetik az életünket. Sokszor eljátszunk a gondolattal, hogyha megtalálnánk álmaink munkáját, végre lenne pénzünk mindenféle vágyott dologra, belépne az ajtón az a bizonyos személy, akivel egy életre fellobbanna az a mindent elsöprő igazi szenvedély, az ujjunkon csillogna az a bizonyos gyűrű, gyerek gőgicsélne a karunkon, felismernék bennünk a tehetség X-ét, akkor bizony boldogok lennénk. Na, akkor aztán tényleg! Akkor minden másképp lenne, mint most.

Vagy talán mégsem?

olvasás folytatása

Segélykiáltás boldogan

„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége” (Zsolt 146,5)

Boldognak lenni ugyanakkor segítségre szorulni? Elsőre úgy tűnhet, ez a két dolog furcsán cseng egy mondatban. Mi nem szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amiben nem tudunk egyedül helytállni. Ha bárkitől megkérdezném, mi az a dolog, amelytől boldognak érzi magát, gyanítom, hogy nem szerepelne a listáján az „…amikor segítségre szorulok, na attól odáig vagyok!” kijelentés. 🙂 De miért is gondolunk erre kellemetlenségként? Talán, mert ha segítséget kérünk az sebezhetővé tesz bennünket. Talán, mert azzal jár, hogy megalázkodjunk, alárendeljük magunkat valakinek, aki egy bizonyos szempontból fölöttünk állhat.

olvasás folytatása