böjti egypercesek címkével jelölt bejegyzések

Szent düh vagy mérgező indulat?

Böjti egypercesek 14.

Templomtakarítás (Mt. 21,12-14)

Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.” Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.

Azt mondanám, hogy egy keresztény ember nem így oldja meg a dolgokat. Egy hívő embernek nem lehet fegyvere az erőszak. Mi szeretettel gyógyítunk. Ebben a képletben nincs helye székborításnak, mert az durva, darabos, szúrós, szögletes. Nem puha, nem keresztényi.

Jézus kiborult. Mert bizony Őrá sem jellemző ez a mód, Ő mindig higgadt, halk beszédű, szeretetteljes. De itt elveszti a fejét, mert úgy tűnik, van az a gyalázat, amit még Ő sem bír nyugodtan tűrni. Olyan, amit egyszerűen nem lehet.

Sok dolgot megmozgat bennem ez az igerész. Egyrészt, hogy hányszor érzem én magam dudvának a virágok között, amikor nem vagyok már képes szépen reagálni. Itt eszembe jut, hogy tényleg ember volt Ő is. Egyszerű, érzelmekkel teli ember, aki néha szinte elveszti a fejét. És akkor kicsit megnyugszom, hogy nem baj, ha bocsánatot kérek, hát Ő majd érteni fogja.

Másrészt: százezerszer gyalázták meg Őt, személyesen. Kikezdték a legalávalóbb stratégiákkal, átverték, meghurcolták, megszégyenítették, de akkor nem. Akkor tűrte. Szelíden, csendesen, szó nélkül. S amikor az imádkozás szent helyét gyalázzák, amikor az Atya ellen vétenek, na akkor tajtékzik, és székeket borogat.

Komoly példa itt előttem Jézus. Két fontos kérdéssel fogok ma imádkozni, és erre hívlak téged is. Gondold át, hogy mikor voltál úgy igazán, fájdalmasan dühös attól, amikor a Mindenhatót gyalázták a jelenlétedben? Vált még ez ki belőled bármi érzelmet, vagy már csak toleránsan eltűrsz mindent? El tudod te még veszíteni a fejed az Isten ügyéért?

S ami még ennél is fontosabb:

Meg tudod ítélni, hogy hol ér véget a szent düh, és hol kezdődik a személyes sértettségből fakadó mérgező indulat?

Sárközi Andrea

A te Jézusod

Böjti egypercesek 13.

Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Ki ez?” A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.” (Mt. 21,1-11)

Voltál már egészen biztos valamiben vagy valakiben? Hogy ez vagy az pont úgy fog történni, hogy az adott ember pont úgy fog lépni, és semmiképpen sem máshogy? Mert neked megmondták, megígérték, mert te tudod, láttad, tapasztaltad, olvastad. Elhitted.

Ezek az emberek is tudják. Biztosak abban, hogy Izráel jövendőbeli királya vonul be szamárháton Jeruzsálembe. Kitörő örömmel fogadják. Talán kicsit furcsállják, hogy pont így érkezik, nem királyhoz illő pompával, ugyanakkor már megszokhatták, hogy Jézus néha szokatlanul viselkedik, nem úgy, mint mindenki más. De ha Jézus megtartja mindazt, amit mondott az új királyságról, az új rendről – arról, hogy ott már nem lesz több szenvedés –, akkor még ezt is elnézik neki.

Jézus is tudja. Nem is csak hogy tudja, így tervezte már az elejétől kezdve. Mennyire különbözik ez a terv attól, ami az izráeli nép vagy a tanítványok fejében volt. Mennyire más a végkifejlete az Ő tervének… mennyivel kevesebb pompa és ragyogás van benne. Legalább abban a bizonyos emberi értelemben.

Látom magam, ahogy számtalan élethelyzetben Jézusnak szegezem a kérdést: Ki is vagy, Uram?

Ezért arra hívlak most, hogy Te is ülj le Jézussal a csendben, s kérdezd meg Tőle: ki Ő a saját életedre nézve? Ki Ő akkor, amikor kilép az általad felállított keretek közül? Vagy akkor, amikor nem adja meg azt az ezer éve áhított dolgot? Vagy amikor nem úgy jön, és akkor, ahogyan te vagy az Izráeli nép várta.

Abban bízom, hogy Jézus mindig kész a párbeszédre. Most is vár, gyere!

Marofejeva Nelli

Testünk ketrece

Böjti egypercesek 12.

Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltották: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: „Mit akartok, mit tegyek veletek?” Ők így feleltek: „Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk.” Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt. (Mt. 20,29-34)

Nem múló fejfájás, kellemetlen émelygés, közérzetet rontó megfázás. Testi nyomorúság, fizikai állapot, amely mássá tesz, kevesebbé.

A valamilyen testi fogyatékkal élő embereket nem jellemzi, hogy a feltűnést keresnék, hogy a figyelem középpontjába szeretnének kerülni. Inkább próbálnak felszínen maradni, élni, teljesíteni egy olyan világban és olyan körülmények között, amelyeket többnyire nem az ő szükségleteiket figyelembe véve alakítottak ki. Látóként talán fel sem tűnik, hogy a mindennapokban milyen gyakran hagyatkozunk csakis a látásunkra, mennyire magától értetődőnek vesszük az érzékelésre való képességünket.

Mennyire érezhette a két vak ember nyomorúságosnak az állapotát, hogy kész legyen gátlását levetkőzve, egy számára ismeretlen helyzetben hangosan Jézus után kiáltani, a tömeg csitítgatása ellenére? Vajon hány meg hány gyógyítóban bíztak meg, s csalódtak, vajon hányszor mondtak le arról, hogy valaha újra lássanak? És vajon mekkora lehetett a hitük Jézusban, ha mindezek után azt kérték tőle, gyógyítsa meg őket? Ismerjük a Szentírásból, hogy Jézus azoknak adott gyógyulást, akik tiszta szívvel hittek Benne és erejében.

Nem tudom, a te tested engedelmes társa-e lelkednek, s hűséges végrehajtója-e a mindennapjaid feladatainak, vagy akadálya annak, hogy földi értelemben véve „teljes” életet élj. Nem a csodák korát éljük. Vagy mégis?

Isten képes arra, hogy meggyógyítson. A testedet is. Hiszed te ezt?

Kiss Julianna

Lobbi helyett szolgálat

Böjti egypercesek 11.

„Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?  Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,35-45)

Sehol nem olvasunk olyat a Bibliában, hogy Jézusnak könnyű dolga lett volna tanítványaival. Épp ellenkezőleg, a tanítványi körtől sem volt idegen a belviszály, hatalmi harc és hitetlenség. Igénkben is ékes példáját látjuk a helyezkedésnek: két tanítvány be szeretné biztosítani a jövőjét, szeretnének karriert csinálni Jézus mellett, és még időben lefoglalni a legzsírosabb miniszteri pozíciókat, ha esetleg Jézusból mégis király lenne. Természetesen a többiek ezt nem veszik jó néven, hiszen nekik is hasonló dolog járhatott a fejükben.

Talán a te életedben is rengeteg olyan dolog van, amit szeretnél bebiztosítani, hogy ne kelljen aggódnod felőle. Lehetséges, hogy így nézel a jövőre is. Elhiszed, hogy a jövőd Jézus kezében van a legjobb helyen? Aki azért jött, hogy szolgáljon és életét adja másokért, kérdés és kérés nélkül elkészítette a helyet maga mellett – de nemcsak kettőnek, hanem annak a megszámlálhatatlan népnek, akik az Ő vezetésére ráálltak és követik őt.

Ahogy a Jézus melletti helyeket sem a politikai és gazdasági életben megszokott lobbizással lehet lefoglalni, Ő a hatalmát is másképp gyakorolja. Nem az elismerés a cél, nem azért jött, hogy körüludvarolják, hanem azért, hogy elfogyjon, elégjen az élete a másokért végzett szolgálatban.  Ez a hatalmas szeretet nem fér bele a tanítványok szívébe, fejébe. Ők előre szeretnének törni, lefoglalva a jó helyeket, és nem is gondolják, hogy mielőtt ők elindulnak, valaki már eléjük ment, megkereste őket szétszórtságukban, és közösséget akar belőlük formálni.

Lehetséges, hogy azok a fárasztó hatalmi játszmák, amikben benne vagy, Testvérem, megváltoztatják a jellemed, és még a hitedre is befolyással vannak. Előfordulhat, hogy neked is könyökölnöd kell a jobb pozícióért. Böjt idejében mégis kapaszkodj abba a Jézusba, aki így tanított imádkozni: „…tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…” Nem a mi igyekezetünk, ügyességünk tart meg, hanem annak a hűséges Úrnak a szeretete, akinek adatott minden létező hatalom.

Az Ő uralma alatti élet felszabadít a szolgálatra. Lásd meg, hol és mikor követheted érted alászálló, alázatos Urad példáját!

Laskoti Zoltán

Isten igazságossága vagy a Te igazságod?

Böjti egypercesek 10.

„Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”(Mt. 20, 1-16)

Aki öt órát dolgozik, az több órát dolgozik, mint az, aki egy órát dolgozik. Aki többet dolgozik, több fizetséget kell kapjon. Ez így korrekt, így igazságos, és kész.

Egy korábbi munkahelyem jut erről eszembe, ahol szerződésbe foglalták, hogy senkinek sem beszélhetek a nekem kiutalt jutattás összegéről. Furcsának tűnik, de teljesen érthető. A cég mindenkivel megegyezik egy összegről, ami az adott dolgozónak is jó, meg a cégnek is jó. Kapom azt a fizetést, amiben megegyeztünk, jól megvagyok belőle, szóval nincs okom panaszra. Igen ám, de akkor egyszeriben kiderül, hogy a mellettem ülő kolléga ugyanannyi munkáért lényegesen többet kap. Ettől az én fizetésem máris sokkal szűkösebbnek tűnik, noha a tények nem változtak: ugyanúgy jól kijövök belőle, minden szükségemre elég. És mégis egyszeriben “zúgolódás” támad.

Talán itt az Isten igazsága az, hogy amiben Veled megegyeztem – bármiről függetlenül -, ahhoz tartom magam a végsőkig. És nem, nem másokhoz viszonyítva, csupán a Te életedre nézve. Hagyd abba végre az örökös hasonlítgatást, és mások helyett, inkább Rám figyelj!

Ugyanakkor az is igaz, hogy nem tudjuk, hogy azok a munkások miért álldogálnak egész nap a piacon, vagy miért értek oda jóval később, mint mások. Az is lehet, hogy estére már amúgy két másik műszakot is lehúztak valahol máshol, de mivel jóval szegényebbek voltak, ezért nem állhattak le. Vagy az is lehet, hogy ők bénák voltak, és nem kellettek senkinek, hiába álltak ott egész nap.

Számodra és a többi szőlőmunkás számára is az az igazságos, hogy mindenkinek annyit kell kapnia, amennyit a munkájáért megérdemel. Aki többet dolgozott, az többet kap. Ennyi.

Mindeközben lehet, hogy Isten meg úgy gondolja, hogy az az igazságos, hogy akinek többre van szüksége, az kapjon többet, mert lehet, hogy neki meg az egész életével sokkal több munkája van, mint másoknak.

És ebben már nem csupán igazság, hanem mérhetetlenül sok kegyelem is van.

Sárközi Andrea