biztonság címkével jelölt bejegyzések

Biztonságérzet

 “Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűrjeimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (Lukács 12,16-20)

Joe looks in the mirror. He sees a superhero in the reflection. It's a metaphor of the power which is in each person

olvasás folytatása

Mobilizáció – másként

prayerwarrior

Háború. Povesztka[1]. Nyugtalanság. Feszültség. Tüntetések. „Nem akarunk örök gyászban élni!” „Ne vigyétek fiainkat és férjeinket!” „Ez nem a mi háborúnk!”

Általános tömeghisztéria. Álhírek tömkelege: „már a padon keresik a behívottakat”, „autóbusszal jönnek, és fogják el a járókelőket”, stb. Félünk – most mi lesz? Hírek halottakról. „Csak ne az én fiam/férjem legyen a következő…” MH17: majdnem 300 halott.

Ismerős szavak, mondatok mindannyiunk számára. Még ki sem hevertük a Majdan okozta borzalmakat, még időnk sem volt belegondolni igazán a ránk váró megszorításokra, még át sem rajzolták a térképeken a határokat – most újabb löketet kaptunk. Háború van. Vagy valami ilyesmi. És ami a legfontosabb: ebben már mi is érintve vagyunk. Távol van, igen. Azt sem tudjuk, hogyan jutottak idáig a dolgok. Sokunk még életében nem is járt Donbászban. Az elmúlt hetekben ez a háború a mi háborúnk is lett a részleges mobilizáció által.

olvasás folytatása

Cserépedény

cute-clay-pot-wreath-1

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” (Korinthus 4,7-11)

A napokban egy barátommal az ukrán válságról beszélgettünk. Mi más is lehetne a témája két harmincas kárpátaljai férfinak manapság egy pohár kvász[1] mellett?!

Barátom kérdése az volt, hogy ez a maroknyi magyar itt a Kárpátok lábánál rosszabb-e, mint a 15-20 kilométerre nyugatabbra lakó testvéreink? Miért kell nekünk ennyit szenvedni? Az elszakított nemzetrészek közül egyértelműen ennek a területnek volt leghányatottabb a sorsa. Gazdaságilag is mi állunk a legrosszabbul. A kivándorlás és az asszimiláció is erősen sújt minket. És most itt van a háború is. Magyar férfiakat is behívnak az ukrán–orosz háborúba, a frontra. Miért? Tényleg ennyire rosszabbak vagyunk másoknál?

olvasás folytatása