bizonytalanság címkével jelölt bejegyzések

Tükör által homályosan

„Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a júdeai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia… De meghalt Elimelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával… De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ottmaradt két fia és férje nélkül.” (Ruth 1,1-5)

Mintha George R.R. Martin írta volna a történetet: halál halál hátán. A veszteségek és a körülmények borzalmasak: pusztító éhínség, ennek következtében a menekülés az éhhalál elől, futás a kenyér után. De csakhamar kiderül: a halál elől menekülő család, mégis a halál markaiban köt ki. Nem is csodálkozhatunk az özvegyen maradt Naomi keserűségén: egész személyiségét, önmeghatározását áthatják a történtek, még nevet is cserél – Márának hívatja magát, ami annyit tesz: keserűség.

olvasás folytatása

Isten szemszögéből

DSCF9118 [169694]

Szeretek repülni… Onnan fentről minden másképp néz ki. Lepillantva a bárányfelhők pilléjén keresztül mélykék csend honol. Csak egy-egy fehér csík töri meg a roppant kékséget. Óceánjárók. Több ezer tonnás monstrumok. Innen csak vékony tollvonásoknak tűnnek. A szigetek fölött repülve az ember úgy érzi, hogy ezek a foltok a tengerben nem mások, mint pattanásnyomok valami azúr bálna arcán. Az ezer meg ezer méteres magaslatok pedig teljes mértékben eltörpülnek; apró szúnyogcsípések csupán, melyek túl hivalkodóan ereszkednek ki a földfelszín egyeneséből. A szárazföld hosszú és végtelennek tűnő autópályái hajszálerek a színes föld barázdáin, a rajtuk menetelő picike pontok pedig személygépkocsik, kamionok, autóbuszok telve emberekkel, életekkel, céliránnyal, az utazás fáradtságával, reményteljes megérkezéssel.

olvasás folytatása

Szeretetbalek

A1„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1János  4 ,18)

 Vannak néha egészen intenzív élményeim egy-egy istentiszteleten. Amikor egy tekintélyt parancsoló, komoly lelkész bepillantást ad a személyes életébe. Amikor úgy igazán emberien megnyilvánul, és ettől az adott pillanatban szinte megfagy a levegő. Nem tudom szó szerint idézni már, de azért próbálom érzékeltetni, hogy mi ragadt meg bennem egy nem éppen érzelgős tiszteletes szájából: Könnyen lemondanak rólam az emberek. Valahogy könnyen eldobják a lelkem, a szívem, és egyszeriben mellőzni kezdenek, mikor én még ragaszkodnék hozzájuk. Gyakran felteszem magamnak a kérdést ezzel kapcsolatban, hogy vajon tudom-e ezek után még szeretni őket? És az az igazság, hogy be kell valljam: nem tudom nem szeretni.

olvasás folytatása

Végtelen

WP_002884 (1)

Ott állok a Har Ardon tetején. Hétszáz méter magasan. December van, mégis a nap kellemesen perzseli a bőröm. Alattam a sivatag, fölöttem a mélykék égbolt. Körbenézek. Lenézek. Felnézek. Ameddig a szem ellát homokdűnék emelkednek. Millió színben pompázik a sivatag nappal: szürke, sárga, lila, vörös. A különböző geológiai folyamatok évmilliókon keresztül formálták ilyenre a tájat. Valóban, mint egy jól megtervezett festmény. A vezetőnk egy sötét színű dombocskára mutat: „Ez itt egy vulkán volt – kétszázmillió évvel ezelőtt.” Amott, a hegyoldalban látni lehet a megkövesedett tengeriállat-maradványokat: „ezek legalább hétszázmillió évesek”. Hétszázmillió év…

olvasás folytatása

Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra

p1

Talán eltűnök hirtelen, mint az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.

Szoktak poénkodni azzal, hogy én azok közé az elvetemültek közé tartozom, akik fejből tudnak idézni József Attilát szinte minden élethelyzetben. Most már tudok örülni ennek – akkor, amikor azt a kevés József Attila-verset megtanultam, amit ma is tudok így-úgy, egyáltalán nem örültem neki.

olvasás folytatása