áldozat címkével jelölt bejegyzések

Szeretet és áldozat

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15,13)

Pünkösd ünnepe számomra a megértés ünnepe. A Szentlélek kiárad, és mintha megelevenednének az érzékszervek: a vakok szeme megnyílik az evangélium látására, a süketek meghallják az örömhírt és az addig néma tanítványok hirdetik, hogy Jézus Krisztusban megítéltetett a bűn és a halál, és mivel Ő feltámadt, bűnbocsánatot és üdvösséget nyerhet mindenki, aki hisz Ő benne.

olvasás folytatása

Gondolatok Krisztus áldozatáról

Négy szerzőnk írta le, hogy mit is jelent számára Jézus áldozata. Tartalmas, személyes hangvételű, őszinte megfogalmazások születtek, melyeket szeretettel ajánlunk nektek. Szívből reméljük, hogy húsvéti gondolataitokat, csendjeiteket gazdagítani tudják majd.

„A tavalyi nagypéntek nagyon különleges volt számomra. Igazából úgy volt az, hogy lelkileg teljesen összetört. Azt hiszem akkor fogtam fel – persze nagyon töredékesen – hogy mi is történt ott a kereszten. Emlékszem, hogy pont nagyhét környékén mentem el a lelkigondozómhoz, hogy arról beszélgessek vele, hogy megy az a tematikus imádságsorozat, amiben akkoriban részt vettem. Először kissé közönyös voltam, de végül kibukott belőlem a düh. Én ugyanis dühös voltam az Istenre. Mert ahogy végignéztem a nagypénteki eseményeken, azt láttam, hogy Jézus egyes-egyedül élte meg élete talán legnehezebb éjszakáját. Én ezt annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem az Isten részéről! Nem fért össze a Róla alkotott képem egy olyan kegyetlen Atyáéval, aki hagyja, hogy a fia ennyire kiszolgáltatott és elhagyatott legyen. Szinte vádolva kérdeztem a lelkigondozómtól, hogy miért érte meg az Istennek, hogy végignézze, ahogy a fia ott haldoklik a kereszten? Jézus pedig miért vállalta magára önként ezt a mérhetetlen szenvedést?

olvasás folytatása

Quo vadis?

Egy rövid bepillantás az első keresztyénüldöztetés éjszakájába Sienkiewicz világsikerű regénye nyomán.

13054609_1014966818596798_249443061_o [74853]

A dicsőséges Róma füstölögve és feldúlva emlékeztet egykori valójára. Az emberek elvesztették józan eszüket, tébolyultan rohangálnak belerúgva a földön fekvőkbe, arcukba taposva mezítelen talpukkal. Sírkertté válik a reményteljes jövőjűnek hitt város. Sok göndör hajkorona dísze már nem az arany ékszer, hanem a levegőben szálldogáló pozdorja. A füst egyre több polgárt fojt meg és ajándékoz a nagy tűznek. A földkerekség királynőjeként emlegetett város ég; pusztulásra ítéltetett.

olvasás folytatása

Böjti egypercesek 38.

12722668_989105857832690_485828373_o

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézsaiás 44,22)

Nagyhét második napja van. Nem tudom, kedves olvasó, neked mennyire repült gyorsan a böjt eddigi 37 napja és azt sem, hogy mennyire sikerült közelebb kerülnöd Istenhez ebben az időszakban. Talán most eszmélsz rá, hogy hétvégén már a feltámadást ünnepeljük; talán nagyon is lassan vánszorgott ez az elmúlt öt hét. Talán könnyűek voltak számodra az eléd tárt böjti kihívások, talán erősen próbára tettek.

Bármi is van mögötted, ma arra kérünk, hogy légy bátor! Ne félj elgondolkodni: vizsgáld meg, mi lehetne az, amit Istennek áldozhatnál; mi az, ami számodra a legkedvesebb, vagy amiről a legnehezebben mondasz le. Talán nem tudod elképzelni a napodat a gőzölgő kávéd nélkül? Esetleg képtelen vagy reggel héttől korábban felkelni? Sosem indulsz el otthonról smink nélkül? Vagy az első dolgod, amint egy cseppnyi szabad időd akad, hogy ellátogass a facebook-oldaladra?

Légy őszinte! Mi az, amiről a legnehezebben tudnál lemondani, akár egy napra is?

Kihívás: Ma te határozd meg a böjt tartalmát! Valahányszor nehézségbe ütközöl a betartásakor, gondolj arra, mennyivel hatalmasabb áldozatot hozott Isten. Értünk. Értem. Érted.

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára