áldás címkével jelölt bejegyzések

Kapaszkodók

Böjti egypercesek 3.

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.” (Mk. 9,1-13)

Én nem tudom, hogy Péter, Jakab és János mit érezhetett ott fent Jézussal a hegyen. De az biztos, hogy én ezt a részt a Bibliában nem tudom úgy elolvasni, hogy ne legyek szinte libabőrös tőle.

Istenem el sem tudom képzelni milyen lehetett látni Jézust úgy igazán istenként tündökölni!

Még szép, hogy mindezek után a tanítványok legszívesebben letelepedtek volna ott szépen Jézussal, Mózessel és Illéssel, eléldegéltek volna nyugalomban, békességben, hallgatták volna ennek a különleges emberfiának a szavait, kérdezgették volna az általuk úgy tisztelt Illést és Mózest. És biztosan jó érzés volt számukra az is, hogy Jézus épp őket hívta el magával. Talán nem is nagyon értették. De nagyon tele lehetett a lelkük azzal a mámorító érzéssel, hogy ezt épp ők élhették át. Úgy képzelem Jézus picit el is mosolyodhatott, mikor előálltak ezzel a sátras ötlettel. Hiszen ebből látszott, hogy mennyire nem fogják ők még fel ezt az egész történetet, hogy mennyire rébuszokként hallják ezt a sok szenvedésre való utalást.

Azt hiszem, nem is nagyon fogták fel, hogy itt most mi történt. Nem tudom mennyit érzékeltek abból, hogy ez az egész most nem róluk szól. Vagyis nem úgy róluk, ahogy képzelték. Nem azok a kiválasztottak ők, akik elszökhetnek, hogy nagy idillben éljenek mostantól az Isten Fiával. Arra lettek kiválasztva, hogy felkészüljenek. Hogy majd, mikor szemük láttára lesz a Mesterükből megvert, megcsúfolt, törékeny ember, nekik bizonyosságuk legyen arról, hogy ebben az elgyötört testben Isten „szeretett Fia” szenved.

Ebbe a bizonyosságba kellett volna kapaszkodniuk, mikor remegve, zárt ajtók mögött bujkáltak és gyászolták Urukat…

Azt hiszem, fontos tanulság lehet ez ma számunkra is. Nagy áldás az, ha vannak pillanataink, mikor az Isten Lelke szinte érezhetően megérint bennünket. Nagy áldás az, ha egy-egy ige, szó, ének, hang úgy eltalál, hogy teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ott és akkor Isten hangját hallhatjuk. Hatalmas kegyelem, ha vannak pillanatok, mikor tisztán érezzük az isteni jelenlétet. És milyen szomorú, hogy ezek ellenére is időnként olyan mértékben el tud uralkodni rajtunk a kétség és megkeseredés, hogy nyoma sincs már annak az egykori megtapasztalásnak.

Azt hiszem, jó lenne ilyenkor jobban magunkévá tenni ezeket az ajándékként kapott pillanatokat. És nemcsak léleksimogatásként, hanem felkészülésként nézni rájuk, bizonyosságként kapaszkodni beléjük, és készülni arra, hogy a kritikus pillanatokban oda tudjuk a magunk árnyainak kiáltani: márpedig az én uram, az Úr!

Kérlek, Uram adj nekem ilyen Lelki élményeket!

És kérlek, hogy emlékezzek rájuk, és pajzsommá váljanak!

Papp Adrien

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket…”

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Máté 7,16-18)

Lehet, hogy tél közepén még túl korai a gyümölcstermésről cikket írni. Mind várjuk már a nyarat, mikor friss hazai gyümölccsel van tele a kert és a piac, és ki-ki kedvére élvezheti az ízeket – talán majd akkor lenne aktuális. Ez az ige viszont azt a gyümölcsöt hozza elénk, amit az életünk terem. Erről télen is beszélhetünk, mert független az évszakok váltakozásától.

Mi is az életünk gyümölcse?

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 19.

Biblianyitó imádság: Uram, te ismered a gondolataimat, a bűneimet és a gyengeségeimet, és tudod, milyen nagy szükségem van arra, hogy szólj hozzám. Add, hogy a Bibliámmal együtt a szívem is ki tudjam nyitni előtted, hogy a szavaid gyógyíthassanak, vigasztalhassanak, bátoríthassanak és taníthassanak.

Olvasd el: Jób 1

Nagyító alá: „Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” Jób 1, 16-21

Jób története talán a Biblia legrégebbi tanítása. Nem ismerjük biztosan a könyv íróját, és egész pontosan időben sem tudjuk elhelyezni a történteket – valamikor Ábrahám idejében játszódhat – de annyi bizonyos a Biblia tanítása szerint, hogy Jób valóságos személy volt, és története az keresztyén hit egyik legtöbbet vitatott kérdését hozza elénk: miért engedi Isten, hogy gyermekei szenvedjenek?

Olvasd el Jób könyvének 1. részét, és gondolkodj el az alábbi kérdéseken!

A fejezet elején egy mennyei kép tárul elénk: ott van Isten, a Föld irányítója és igazgatója, előtte pedig megjelennek az istenfiak, és velük együtt a Sátán is. Milyen kapcsolatról árulkodik Isten és a Sátán között az itt lezajló beszélgetés?

A Sátán a történet szerint arról érvel a Teremtőnek, hogy az ember csak addig istenfélő és feddhetetlen, ameddig azt tapasztalja, hogy az Úr cserébe megáldja munkáját és életét. Amint azonban valami tragédia éri, vagy úgy érzi, hogy imái sorra nem kerülnek meghallgatásra, elveszti a bizalmát a Mindenhatóban és hátat fordít neki. Miért hibás, ha így gondolkodunk az Úrról?

Isten végül megengedi a Sátánnak, hogy Jób minden ingóságát, összes hozzátartozóját elpusztítsa. Mi jó származhat ebből a sok szenvedésből Isten szempontjából? Mi a célja Jób viszontagságainak?

És vajon mi a célja a mi életünk tragédiáinak? Isten üzenni próbál nekünk általa, vagy büntetni akar, esetleg Jóbhoz hasonlóan próbára tenni a hitünket?

Ma nem a csendes, mozdulatlan pusztában vagyunk, hanem abban, ahol vihar dúl, ami csak pusztulást, hiányt és fájdalmat hagy maga mögött. Jób csupán néhány óra leforgása alatt elvesztette mindenét. A marhákat és a szamarakat a sébaiak, a tevéket a káldeusok vitték el, a juhokat pedig a tűzvész pusztította el. A legnagyobb gyilkos mégis a puszta volt… A puszta felől érkezett az a szélvihar, amely megölte mind a tíz gyermekét. De Jób ezek közül senkit nem okol a veszteségekért: sem a szolgákat, amiért nem őrizték éberebben az állatokat, sem a pusztai időjárást. Minden másodlagos ok lényegtelen. Az Úr volt az, aki adott, és az Úr volt az, aki elvett.

Gyászol, de közben tudja, hogy meztelenül, üres kézzel érkezett ebbe a világba, így mindene, amije csak volt, Isten nagylelkű ajándéka volt. Ha most kevesebbje van, mint néhány órával ezelőtt, még akkor is többje van, mint amivel a világra jött, és többje, mint amit magával vihetne a túlvilágra.

Az Úr adta… Legyen ma ez a „mantránk”. Amit az Úr ad, az ajándék – vagyis nem érdemeljük meg. Ezért értelmetlen büszkének lennünk, ha valamiből több vagy jobb jutott nekünk, mint valaki másnak. Viszont könnyebb visszaadnunk neki értékeinkből, ha tudjuk, hogy mindenünk Tőle származik, mert az Úr adta…

Áldott legyen az Úr neve.

Megelőlegezett boldogság

spring-park-sunlight-forest

Sokáig tartott a tél, elegünk van már a sötétségből, a hosszú éjszakákból. A hibernált természet és a mi sokszor fagyos lelkünk úgy vágyik már a tavaszra…

Tegnap kisütött a nap. Olyan volt látni az áradó fényt, mintha nyári kánikulában nyújtott volna valaki egy pohár hideg vizet nekem.

Táncóra. Tanterem. Kora délutáni órák. Felfigyeltem egy hatéves kislányra, aki táncfoglalkozás közben a beszűrődő napsugarakat akarta megérinteni. Becsukott szemmel próbált fel-felszökkenve megmarkolni egy-egy sugárnyalábot. Közben pedig mosolyogott.

olvasás folytatása

Böjti egypercesek 37.

hear-voice-prayer-wallpaper_1280x800

  1. Ma hálás vagyok a reggelért, még ha átvirrasztottam is az éjszaka jelentős részét. Kaptam még egy napot a kegyelmi időből.
  2. Hálás vagyok az ágyamért, takarómért, ruháimért, mert van mibe felöltöznöm, takaróznom.
  3. Hálás vagyok az időért. Ha esik, elővehetem a könyvet, amit éppen olvasok és belemerülhetek, míg az esőcseppek az ablaküveget csapkodják. Ha jó az idő, nekilátok a kerti munkáknak.
  4. Hálás vagyok a szomszédaimért. Akkor is, ha olykor ők teszik próbára leginkább a kevés kis türelmemet. Mégis köszönöm, hogy vannak.
  5. Ma hálás vagyok a gyülekezetért, ahol lelkész lehetek. Érzem, hogy folyamatosan gondolnak rám és én is gondolok rájuk. Ha nehéz is, de jó velük.
  6. Hálás vagyok a barátaimért, akik fontosnak tartják, hogy keressenek és akiket én is kereshetek. Köszönöm, hogy megoszthatjuk az életünket egymással.
  7. Hálás vagyok a menyasszonyomért.
  8. Hálás vagyok a szüleimért, hogy élnek és éppen egy betegségből lábalnak ki.
  9. Hálás vagyok, hogy mindezekért hálás lehetek.
  10. Hálás vagyok, hogy nem elég tíz pont, hogy összefoglaljam, mennyi mindent kaptam a mai nap – pedig még ki sem léptem a házból. Köszönöm, Istenem.

Kihívás: Sokszor nem tudod, mennyi mindened van, amíg hálát nem adsz és nem áldod Istent mindenedért. Tedd meg ezt ma és hozzám hasonlóan te is készíts egy listát! Téged ma mivel ajándékozott meg Isten?

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára