adakozás címkével jelölt bejegyzések

Szenteste

A legnagyobb ajándékot kapta a világ, mikor Jézus testté lett, nem is csoda tehát, hogy így adventben és a karácsonyi időszakban igen nagy hangsúlyt kap az adakozás kérdése gyülekezeteinkben. Decemberben valahogy mindenkit elkap egy kicsit a láz, hogy adjon, hogy az Isten szeretetének ünnepét másoknak is szebbé varázsolja. Persze az lenne csak igazán jó, ha ez a lelkesedés egész évben kitartana – még ha ez a kívánság már szinte kliséként is hat. Keresztyénként fontos látnunk, hogy az adakozás nemcsak feladat, de lehetőség is számunkra. Lehetőség arra, hogy Jézus szeretetét közvetítsük, lehetőség arra, hogy kifejezzük hálánkat az ajándékba kapott kegyelem miatt, ezzel köszönhetjük meg azt, hogy Isten nekünk javakat adott, amikből lehetőségünk van másoknak is adni.

Épp ezért mi most arra gondoltunk, hogy szenteste napján egy-egy élményt osztunk meg veletek, amiben akkor volt részünk, amikor adtunk, segítettünk. Számunkra megújító érzés szolgálni és a hívő egoizmusból, önépítésből kilépve másokért tenni, Jézus nevében. Ezért mi is arra biztatunk titeket, hogy használjátok ki az adakozás lehetőségét, s ne csak karácsonykor. Fogadjátok szeretettel az emlékeinket, keressétek a lehetőséget, hol tudna titeket is felhasználni a Megszületett Úr!

olvasás folytatása

Azt adják, amijük van…

Az átlagember önmagától nem szeret adni. Pontosabban: az őszinte átlagember. Valami természetes ösztön lehet bennünk az, hogy ami az enyém, az tényleg az enyém és nem a másé, és neki semmi köze hozzá. Aki ezt vitatná, annak erősen javaslom, hogy menjen és nézze meg, hogyan játszanak a gyerekek: valami elképesztő, már-már állatias vad düh képes kitörni a legaranyosabb angyalkából is, amikor féltve érzi a maga tulajdonát.

Az évek múltával, és lelkünk-testünk növekedésével persze – jobb esetben – világossá válik, hogy a birtokláson túl is van élet, sőt, néha éppen ott kezdődik. Mégis, az adakozás vagy a feláldozás nem természetes, ösztönszerű magatartásunk, hanem Isten kegyelme. Pál apostol is erről beszél, amikor a korinthusiaknak a macedóniai gyülekezetek adakozásáról ad hírt: nem saját ötletük, nem polgári kötelességtudatuk volt az adakozás alapja, hanem Isten kegyelme (2Kor 8,1). Az adakozás tehát mindenféleképpen isteni-emberi művelet: a természet szerint, csípőből és reflexből csak kapni szerető, a valamit és még többet birtokolni vágyó emberrel Isten kezd valamit, és arra indítja, hogy nyissa meg kezét, szívét, áldozza fel idejét vagy energiáját az Ő országa építésére. Tudom, és tisztában vagyok én is vele, hogy az adakozásnak megannyi aberrációja van, amiről Jézus is mond ezt-azt (Mt 6,1-4), de ezek a vadhajtások nem jelentik azt, hogy őszinte, Isten-szerinti adakozás ne létezne Isten népének az életében. Létezik. És számtalanszor beszél arról a Szentírás, hogy azt különféle formában mindenkinek gyakorolnia kell. Előbb vagy utóbb pénztárcánknak is meg kell térnie az Úrhoz. Viszont Isten gyakran ajándékoz olyanokat az Ő gyülekezeteinek, akik nem egyszerűen „csak” a kötelező minimumot adják oda, nem pusztán „letudandó” dologként tekintenek az adakozásra, hanem nagyon nem-emberi módon, akár mindenüket is képesek lennének odaadni, ha arra kerülne a sor: ők az adakozás kegyelmi ajándékának hordozói.

olvasás folytatása

Böjti egypercesek 19.

1kHKItexsHn7qruabIggydAQVVAxkbn96GzbYl1g
Christian Giving by Chris Yarzab is licensed under CC BY 2.0 /Cropped & text added to original

„Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Máté 25,40

Amikor aprópénzt dobsz a perselybe vagy egy koldus kalapjába, amikor a tizeded a templomnak adod vagy segítesz egy családtagnak – Istennek adsz. Annak az Istennek, akitől mindenedet, amivel rendelkezel, áldásként kaptad. Mire gondolsz, amikor adsz? Megpróbálod a lehető legkevesebbel megúszni keresztyén kötelességedet vagy „jókedvű adakozó” vagy, aki csendben, diszkréten és – lehetőségeihez mérten – bőkezűen ad?

Nem az számít, pontosan mennyit adsz, az számít, hogy áldozatot hozz. Azt mondhatod: neked nincs fölösleged, amiből adhatnál. De Isten nem is a fölöslegedből kér, hanem abból, ami számodra is értékes.

Ma gondolj Jézus önfeláldozó szeretetére és legyen Ő az előtted álló példa. Isten szerető Isten, aki ad, és minket is adakozásra hív. Lehet, hogy a templomban az adakozás választható tevékenység, de valójában Isten mindnyájunktól elvárja, hogy megosszuk másokkal, amink van. Tegyük ma ezt, és tegyük örömmel!

Kihívás: Adakozz! Mondj le édességről, cigarettáról vagy valami olyasmiről, amit szeretsz. Az árát add valakinek, aki rászorul.

Jézus azt mondta: „Adjatok, és adatik nektek” (Lukács 6,38). Miért esik mégis nehezünkre teljesíteni kérését?

 

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára