szerki összes bejegyzése

Hogy ne érjen csalódás

Ül mellettem a tini lány, és arról beszél, hogy ő ezelőtt nagyon naiv volt, de ez megváltozott. Most már bölcsebb és tapasztaltabb, már nem vár semmi jót az élettől. „És jó neked ez a szemléletmód?”- kérdem tőle. „Persze, hogy jó”- feleli. „Ha a rosszra készülök, nem érhet csalódás. Ha mégis valami jó történik velem, az kellemes meglepetésként ér. Ez így duplán jó, nem?”

Néhány héttel később egy vizsgabizottságban ülve kerülök ismét szembe a lánnyal. A bizottság elnöke arra kéri őt, hogy az utolsó szó jogán győzze meg a vizsgáztatókat az alkalmasságáról. „Erre én nem tudok mit mondani, úgyis az lesz, amit ők akarnak”- hangzik a válasz.

Tényleg jó a borúlátás? Duplán?

Még szimplán se. Az ürességnek teret ad, de küzdeni nem tanít meg.

Tizenéves korban nagy divatját éli a világvége hangulat, mostanság meg, hogy az internet is rásegít, futótűzként terjed. Rossz nekünk, mindenki csak bánt, senki nem ért meg, keressük meg azokat, akik hasonló borúlátással szemlélik az életet, és sírjuk el egymásnak a bánatunkat. Segíteni ugyan nem fog, de legalább lesz, aki foglalkozik velünk. Ha egyszer úgy rossz a világ, ahogy van, akkor mi értelme küzdeni?

Nos, ha valóban úgy rossz a világ, akkor tényleg semmi. Csakhogy:

  1. a világot mi tesszük rosszá,
  2. Isten egyáltalán nem földi poklot tervezett számunkra.

Tény, hogy az élet nem habos torta. Igen, vannak rossz periódusok, kudarcok, nehézségek, bántalmak, amiket nagyrészt nem tudunk elkerülni. De aki valóban bölcsen, a tapasztalataiból okulva éli az életét, annak nem ez lesz az általános. Meg lehet tanulni, hogy az ember hogyan ne okozzon magának felesleges fájdalmat vagy céltalan erőlködést. Meg lehet tanulni szembenézni a nehézségekkel, és leküzdeni az akadályokat. Minden egyes győzelemmel, még a legapróbbal is nő az ember életereje, mert megtapasztalja, hogy képes felülemelkedni a problémáin bármekkorák is azok. Különösen akkor, ha nem önerőből teszi, hanem segítségül hívja a mindenható Úr nevét. Isten apai karjaiban megtapasztalja, hogy ő fontos, értékes, egyszeri és pótolhatatlan.

 

Tudod, a depis közösségi oldalakon nem mondják el neked, hogy van kiút a rossz közérzetből – és az nem az öngyilkosság.

Ott nem beszélnek neked a Sátán pusztító tervéről, aki ki akarja készíteni Isten választottait, különösen azokat, akik nagy veszélyt jelentenek rá.

Ott nem fogsz hallani Isten Szentlelkéről, aki nem egy teológiai fogalom, hanem az élet, a vidámság, a szabadság, a mindent túlélő reménység kiapadhatatlan forrása.

Ott nem fogod megtudni, hogy ha nem (vagy nemcsak) a barátnődnek meg ezer idegennek sírod el a világfájdalmad, hanem Isten elé hozod, akkor Ő tud neked megoldást mutatni. Ő ad erőt a terhek hordozásához, bölcsességet a megfelelő válaszok megfogalmazásához, építő(!) közösséget a jövőd formálásához.

És főleg arról nem fogsz ott tudomást szerezni, hogy amúgy Istennek van egy nagyszerű terve az életeddel. Békességet tervez számodra, nem romlást, és reményteljes jövőt készít neked.[1] El sem tudod képzelni, mekkora dolgokat akar elvégezni benned, körülötted és általad.

Ha meghidegült a szíved, nem azzal teszel jót magadnak, hogy beletörődsz: ez a világ csak baj halma.

Isten tüzére van szükséged, amely átforrósít, lendületet ad, rendíthetetlenné tesz, elvezet téged abba az állapotba, ahol elkerülnek a csalódások – ahol érteni fogod az embereket, és minden nehézség a barátoddá válik, mert a szebb jövődet készíti elő.

Ez a tűz kérhető, kapható.

Bármikor.

Akár most azonnal is 🙂

Olasz Tímea

[1] Jer 29,11

„Ti vagytok a föld Sója!”

Fotó: Pallay Ferenc

A Tesó-csapat gondolatai a blog mottójául választott igéről:

Só vagyok.

Azaz mi sók vagyunk: én is só vagyok és te is só vagy. Egyforma szemecskék. Egymagam kevés vagyok, mint egy sómolekula. Mi vagyunk a Föld sója – együtt.

Hasznos vagyok, fontos vagyok, így felelősségem van abban, hogy másoknak Isten szeretetétől indíttatva hasznára legyek. Nem vagyok feltűnő vagy dicsőséges, de csendben és alázatosan tudok változást létrehozni.

Az egész Föld sója vagyok. Azaz nem csak a tesós barátok szeretetteljes társaságát kell ízesítenem, hanem az idegesítő családtagom és rigolyás munkatársam sója is vagyok.

A só ízesít, de mar és fertőtlenít is. Ne feledd, mit bízott rád az Ízek Formálója, akkor sem, ha néha csíp, mar, fáj!

Szeretem, ahogy Krisztus az élet nagy és nagyszerű igazságait számomra érthető, egyszerű módon fogalmazza meg. Só vagyok. Nem akarok megízetlenülni.

Semmi mással nem helyettesíthető fűszer a só – de nem szabad elbíznom magam: ha Isten ízetlennek ítél, nem marad értelme a létezésemnek. Ugyanakkor tudom, hogy ha Isten tartja kezében a sótartót, az étel tökéletes lesz: se nem sós, se nem sótlan.

A világ leghétköznapibb anyaga: nátrium-klorid. Egész hegyek vannak belőle, mégis egy csipetnyi megváltoztathatja az ételem ízét. Pont, mint én Isten kezében. A világ leghétköznapibb embere – egy a milliárdból. Mégis, ha jó helyre kerülök, tud hatni Isten rajtam keresztül is. Jó lenne, ha minél többek életében lehetnék így.

Vagyok. Nem lehetőség. Nem opció. Nem választható program. Ez olyan ez van dolog. Ha akarod, ha nem. Jézus mondta. Így legyen!

Paradox keresztyénség

Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is? És a sákramentumok esete se könnyebb: hogy van az, hogy a víz, a kenyér és a bor marad is az, ami, de közben valamilyen úton-módon mégiscsak Krisztus teste és vére lesz?

Nem hibáztatok senkit, ha azt mondja, hogy ez így, egy valláson belül, kicsit túl sok ellentmondás. Megértem. Józan ésszel el nem fogadható. Sőt, botrányos! Ellentmond minden természeti törvénynek. Megszeg mindenféle racionális szabályt, amit az emberiség valaha is felállított. Akinek egy kicsit is van sütnivalója, annak hamar rá kell jönnie, hogy a keresztyénség valójában őrültség – úgy, ahogy van. Téboly. Őrült emberek őrült gondolatai egy csokorban összegyűjtve. Igen, az etikai irányok még elfogadhatók, hiszen az aranyszabály, vagy a szeretet nagy parancsolata mégiscsak szívet melengető és megfontolandó, de ezekkel az absztrakt, önmagukkal már az elején ellentmondó igazságokkal nem lehet mit kezdeni. Az pedig már csak olaj a tűzre, hogy egy-egy ilyen elvont eszmén (sokszor egyetlen betűn) képesek civakodni teológusok már kétezer éve.

Bárhogy is nézzük: a keresztyénség paradox. Úgy, ahogy van. És aki mást mond, az hazudik. Vagy túlságosan le akarja egyszerűsíteni a dolgokat, vagy éppen szőrszálhasogató módon, kategorikusan meg kíván magyarázni mindent.

Azt kell mondjam, hogy én éppen ezt szeretem benne. C.S. Lewis nagyban segített abban, hogy túllépjek ezeken az akadályokon, hatalmasnak tűnő sziklákon, amelyek csak arra jók, hogy megbotránkoztassák az észérveket kereső, egyszerű (de legalábbis kibogozható) utakat kedvelő emberi elmét. Ő mondja: „Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek.” A minap egy szemmel alig látható kis bogár mászott rá a kezemre: alig volt egy milliméter. Miközben néztem, elképzeltem magamban, hogy vajon hány millió, milliárd sejtje lehet ennek a „semmiségnek”? Hány idegpályája lehet, mennyi receptora, amelyek folyamatosan valami végtelenül bonyolult séma szerint működve, a másodperc tört része alatt küldenek több terrabájtnyi információt? Egy egész élet kevés lenne hozzá, hogy megértsem és átlássam egy ilyen parányi teremtés rendszerét. A valóságos dolgok nem egyszerűek. Ha pedig egy bogár nem az, akkor mennyivel inkább igaz ez az univerzumra, benne az emberre, s végső soron Istenre. „Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben” – folytatja Lewis – „Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni.”

A keresztről való beszéd, a keresztyénség egész üzenete, úgy, ahogy van, mindig bolondság lesz. Ha meg akarjuk magyarázni, ha fel akarjuk oldani az ellentmondásokat, ha szeretnénk mindent egy tökéletesen jól átlátható filozófiai vagy gondolati rendszerbe belegyömöszölni – elvész az egésznek az íze. Marad valami száraz, ízetlen, hideg katyvasz. Nem akarom semmiképpen elsimítani a dolgokat annyival, hogy ezt elég hinni és el is van intézve, hiszen rengeteg dolgot felfoghatunk, megérthetünk, mélyebbre evezhetünk értelemben és ismeretben. De a végén mégiscsak olyan nem-emberi erők által nyer bizonyosságot az egész, amely nem érzékszervek vagy elvont gondolkozás által működik, hanem a Lélektől áramlik belénk. Hiszek Istenben és keresztyén vagyok – minden paradoxon ellenére is.

Homoki Gyula

Szerelemről és házasságról szakszerűen

Timothy Keller neve nem ismeretlen azok számára, akik egy kicsit is nyitott szemmel böngészik az aktuális tengerentúli keresztyén sajtót. A New York-i Redeemer megagyülekezet alapítója és vezetője napjaink egyik legmarkánsabb presbiteriánus vezetője, gondolkodója. Mivel a presbiteriánus egyház ága, amelyet Keller is képvisel, sok szempontból közel áll a reformátushoz, gondolatai közt sok hasonlóságot tudunk felfedezni az általunk is ismert, klasszikus protestáns szerzőkkel.

Mégsem ez teszi Keller írásait, prédikációit fogyaszthatóvá, hanem a dialektika és a dialógus. A dialektika, amely feszültséget jelent és felhívja a figyelmet a folytonos ellentétre az Isten és az ember között, illetve Jézus Krisztusra, akiben ez az ellentét megbékíttetett. A dialógus, azaz párbeszéd, amelyet Keller különböző világnézetekkel, tudományterületekkel folytat írásain belül és éppen ezért könyvei széles spektrumban képesek tárgyalni és felölelni egy problémát.

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 0.

„A Bibliában pontosan annyit találunk, amennyit keresünk benne:
nagyot és istenit, ha nagyot és istenit keresünk;
fontosat és történetit, ha fontosat és történetit keresünk;
és egyáltalán semmit sem, ha semmit sem keresünk.” Karl Barth

Elképzelted már, milyen lenne Jézussal tölteni egy órát a pusztában? Mi nem szoktuk szeretni a bezártságot, a csendet, az egyedüllétet, a tétlenséget, a kényelem hiányát. Pedig a Bibliában a legnagyobb dolgok a pusztából indultak. Ábrahám, József, Józsué, Mózes, Dávid, Illés, Keresztelő János, Pál apostol, sőt Jézus maga is sokat tudna mesélni erről.

„A puszta a megpróbáltatás, a megvizsgálás, az összetörettetés és az Istennek való teljes átadás helye. Isten megfoszt mindazoktól a támaszoktól és tevékenységektől, amiket folyamatosan igyekszünk “megtenni a dolgok megtörténése érdekében”. Az önbizalmunk összetörik és azt egyedül az Istenben való bízás helyettesíti. Az életünk minden “bálványa” (gyakran beleértve a szolgálatunkat is) Isten reflektorszerű átvilágítása alá kerül. Láthatóvá válnak az önző vágyaink és törekvéseink. Ez a folyamat évekig is eltarthat. Végül előjövünk összetörve, szelíden és megtisztítva. A folyamat sokféle hatást gyakorol ránk, hogy éretté tegyen és megtisztítson bennünket. Most készek vagyunk megcselekedni mindazt, amire Isten eredetileg elhívott. A szívünk vágya már teljesen más, mint korábban volt.”. (Andrew Strom)

 

A tavaly egyperces gondolatokat és kihívásokat kínáltunk, hogy kézzel foghatóbbá tegyük a böjtöt. Idén arra hívunk, hogy abból áldozz az Úrnak, amiből a legkevesebb szokott Neki jutni: az idődből és az osztatlan figyelmedből.

Lépj ki a megszokottból, a kényelmesből!

Válassz egy helyet, ami a leginkább lehetővé teszi, hogy egyedül csak az Úrra figyelj (lehet ez egy imasarok, az íróasztal, vagy a szőnyeged – az ágyat semmiképpen nem javaslom 🙂 ) Határozd meg, hogy a nap melyik részét fogod kizárólag erre a célra szentelni (a Biblia emberei általában a hajnalt részesítették előnyben)! Ne legyen nálad semmi, csak a Bibliád, a jegyzetfüzeted és egy toll!

Nos, készen állsz egy negyvennapos bibliai kalandozásra? Tarts velünk!