szerki összes bejegyzése

1. nap – december 1.

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Máté 5,17)

Advent. Ismét advent. Ünnepvárás, ünneptartás. Mindenki átérzi a terhet: mi lesz, ha rosszul készülök? Ha miattam nem lesz ünnepe a családomnak?

A jó hír ma az, hogy a mi adventünk (várakozásunk) valóban Annak a kezében van, aki betöltötte a törvényt értünk. Várhatta volna az Atya, hogy a kiválasztott nép betöltse a törvényt, de nem tette. Ezért küldte el az Egyszülöttet, akiben egyszerre lett igaz, hogy a bűn zsoldja a halál, amit Ő elszenvedett, az élet, üdvösség pedig kegyelmi ajándék Jézus Krisztusban (Róm 6,23) .

Jézus Krisztusban – egyedül Őbenne találsz nyugalmat, vigasztalást, erőt és ünnepet advent idejében. Legyen Ő az, Akire nézve meghozod döntéseidet és ragaszkodsz az Atya útmutatásához nap mint nap.

Laskoti Zoltán

← Vissza a naptárba

Megbocsájtani Istennek

Nyelvtörvény. Infláció. Megtört családok, kapcsolatok. Kihűlt szerelmek. Veszekedő szülők. Alkoholista szülők. Munkanélküliség. Külföldre vonulás. Síró gyermekek. Bántalmazás. Szexuális zaklatások. Céltalanság. Üresség. Betegség. A diagnózis: rosszindulatú. Elkeseredett küzdelem. Várakozás. Folytonos reménykedés. Csalódás. Újra próbálkozás. Sorvadás. Könnyek. Lassú soványodás. Eltűnés. Utolsó pillantás. Fájdalmas elengedés. Zokogás. Sírás. Őrjöngés. Bénultság. Földrengés. Hurrikán. Katasztrófák. Atomháborús fenyegetettség. Terror. Lefejezések. Menekülés. Üldözés. Megosztottság. Megsemmisülés.

olvasás folytatása

Hogy ne érjen csalódás

Ül mellettem a tini lány, és arról beszél, hogy ő ezelőtt nagyon naiv volt, de ez megváltozott. Most már bölcsebb és tapasztaltabb, már nem vár semmi jót az élettől. „És jó neked ez a szemléletmód?”- kérdem tőle. „Persze, hogy jó”- feleli. „Ha a rosszra készülök, nem érhet csalódás. Ha mégis valami jó történik velem, az kellemes meglepetésként ér. Ez így duplán jó, nem?”

Néhány héttel később egy vizsgabizottságban ülve kerülök ismét szembe a lánnyal. A bizottság elnöke arra kéri őt, hogy az utolsó szó jogán győzze meg a vizsgáztatókat az alkalmasságáról. „Erre én nem tudok mit mondani, úgyis az lesz, amit ők akarnak”- hangzik a válasz.

Tényleg jó a borúlátás? Duplán?

Még szimplán se. Az ürességnek teret ad, de küzdeni nem tanít meg.

Tizenéves korban nagy divatját éli a világvége hangulat, mostanság meg, hogy az internet is rásegít, futótűzként terjed. Rossz nekünk, mindenki csak bánt, senki nem ért meg, keressük meg azokat, akik hasonló borúlátással szemlélik az életet, és sírjuk el egymásnak a bánatunkat. Segíteni ugyan nem fog, de legalább lesz, aki foglalkozik velünk. Ha egyszer úgy rossz a világ, ahogy van, akkor mi értelme küzdeni?

Nos, ha valóban úgy rossz a világ, akkor tényleg semmi. Csakhogy:

  1. a világot mi tesszük rosszá,
  2. Isten egyáltalán nem földi poklot tervezett számunkra.

Tény, hogy az élet nem habos torta. Igen, vannak rossz periódusok, kudarcok, nehézségek, bántalmak, amiket nagyrészt nem tudunk elkerülni. De aki valóban bölcsen, a tapasztalataiból okulva éli az életét, annak nem ez lesz az általános. Meg lehet tanulni, hogy az ember hogyan ne okozzon magának felesleges fájdalmat vagy céltalan erőlködést. Meg lehet tanulni szembenézni a nehézségekkel, és leküzdeni az akadályokat. Minden egyes győzelemmel, még a legapróbbal is nő az ember életereje, mert megtapasztalja, hogy képes felülemelkedni a problémáin bármekkorák is azok. Különösen akkor, ha nem önerőből teszi, hanem segítségül hívja a mindenható Úr nevét. Isten apai karjaiban megtapasztalja, hogy ő fontos, értékes, egyszeri és pótolhatatlan.

 

Tudod, a depis közösségi oldalakon nem mondják el neked, hogy van kiút a rossz közérzetből – és az nem az öngyilkosság.

Ott nem beszélnek neked a Sátán pusztító tervéről, aki ki akarja készíteni Isten választottait, különösen azokat, akik nagy veszélyt jelentenek rá.

Ott nem fogsz hallani Isten Szentlelkéről, aki nem egy teológiai fogalom, hanem az élet, a vidámság, a szabadság, a mindent túlélő reménység kiapadhatatlan forrása.

Ott nem fogod megtudni, hogy ha nem (vagy nemcsak) a barátnődnek meg ezer idegennek sírod el a világfájdalmad, hanem Isten elé hozod, akkor Ő tud neked megoldást mutatni. Ő ad erőt a terhek hordozásához, bölcsességet a megfelelő válaszok megfogalmazásához, építő(!) közösséget a jövőd formálásához.

És főleg arról nem fogsz ott tudomást szerezni, hogy amúgy Istennek van egy nagyszerű terve az életeddel. Békességet tervez számodra, nem romlást, és reményteljes jövőt készít neked.[1] El sem tudod képzelni, mekkora dolgokat akar elvégezni benned, körülötted és általad.

Ha meghidegült a szíved, nem azzal teszel jót magadnak, hogy beletörődsz: ez a világ csak baj halma.

Isten tüzére van szükséged, amely átforrósít, lendületet ad, rendíthetetlenné tesz, elvezet téged abba az állapotba, ahol elkerülnek a csalódások – ahol érteni fogod az embereket, és minden nehézség a barátoddá válik, mert a szebb jövődet készíti elő.

Ez a tűz kérhető, kapható.

Bármikor.

Akár most azonnal is 🙂

Olasz Tímea

[1] Jer 29,11

„Ti vagytok a föld Sója!”

Fotó: Pallay Ferenc

A Tesó-csapat gondolatai a blog mottójául választott igéről:

Só vagyok.

Azaz mi sók vagyunk: én is só vagyok és te is só vagy. Egyforma szemecskék. Egymagam kevés vagyok, mint egy sómolekula. Mi vagyunk a Föld sója – együtt.

Hasznos vagyok, fontos vagyok, így felelősségem van abban, hogy másoknak Isten szeretetétől indíttatva hasznára legyek. Nem vagyok feltűnő vagy dicsőséges, de csendben és alázatosan tudok változást létrehozni.

Az egész Föld sója vagyok. Azaz nem csak a tesós barátok szeretetteljes társaságát kell ízesítenem, hanem az idegesítő családtagom és rigolyás munkatársam sója is vagyok.

A só ízesít, de mar és fertőtlenít is. Ne feledd, mit bízott rád az Ízek Formálója, akkor sem, ha néha csíp, mar, fáj!

Szeretem, ahogy Krisztus az élet nagy és nagyszerű igazságait számomra érthető, egyszerű módon fogalmazza meg. Só vagyok. Nem akarok megízetlenülni.

Semmi mással nem helyettesíthető fűszer a só – de nem szabad elbíznom magam: ha Isten ízetlennek ítél, nem marad értelme a létezésemnek. Ugyanakkor tudom, hogy ha Isten tartja kezében a sótartót, az étel tökéletes lesz: se nem sós, se nem sótlan.

A világ leghétköznapibb anyaga: nátrium-klorid. Egész hegyek vannak belőle, mégis egy csipetnyi megváltoztathatja az ételem ízét. Pont, mint én Isten kezében. A világ leghétköznapibb embere – egy a milliárdból. Mégis, ha jó helyre kerülök, tud hatni Isten rajtam keresztül is. Jó lenne, ha minél többek életében lehetnék így.

Vagyok. Nem lehetőség. Nem opció. Nem választható program. Ez olyan ez van dolog. Ha akarod, ha nem. Jézus mondta. Így legyen!

Paradox keresztyénség

Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is? És a sákramentumok esete se könnyebb: hogy van az, hogy a víz, a kenyér és a bor marad is az, ami, de közben valamilyen úton-módon mégiscsak Krisztus teste és vére lesz?

Nem hibáztatok senkit, ha azt mondja, hogy ez így, egy valláson belül, kicsit túl sok ellentmondás. Megértem. Józan ésszel el nem fogadható. Sőt, botrányos! Ellentmond minden természeti törvénynek. Megszeg mindenféle racionális szabályt, amit az emberiség valaha is felállított. Akinek egy kicsit is van sütnivalója, annak hamar rá kell jönnie, hogy a keresztyénség valójában őrültség – úgy, ahogy van. Téboly. Őrült emberek őrült gondolatai egy csokorban összegyűjtve. Igen, az etikai irányok még elfogadhatók, hiszen az aranyszabály, vagy a szeretet nagy parancsolata mégiscsak szívet melengető és megfontolandó, de ezekkel az absztrakt, önmagukkal már az elején ellentmondó igazságokkal nem lehet mit kezdeni. Az pedig már csak olaj a tűzre, hogy egy-egy ilyen elvont eszmén (sokszor egyetlen betűn) képesek civakodni teológusok már kétezer éve.

Bárhogy is nézzük: a keresztyénség paradox. Úgy, ahogy van. És aki mást mond, az hazudik. Vagy túlságosan le akarja egyszerűsíteni a dolgokat, vagy éppen szőrszálhasogató módon, kategorikusan meg kíván magyarázni mindent.

Azt kell mondjam, hogy én éppen ezt szeretem benne. C.S. Lewis nagyban segített abban, hogy túllépjek ezeken az akadályokon, hatalmasnak tűnő sziklákon, amelyek csak arra jók, hogy megbotránkoztassák az észérveket kereső, egyszerű (de legalábbis kibogozható) utakat kedvelő emberi elmét. Ő mondja: „Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek.” A minap egy szemmel alig látható kis bogár mászott rá a kezemre: alig volt egy milliméter. Miközben néztem, elképzeltem magamban, hogy vajon hány millió, milliárd sejtje lehet ennek a „semmiségnek”? Hány idegpályája lehet, mennyi receptora, amelyek folyamatosan valami végtelenül bonyolult séma szerint működve, a másodperc tört része alatt küldenek több terrabájtnyi információt? Egy egész élet kevés lenne hozzá, hogy megértsem és átlássam egy ilyen parányi teremtés rendszerét. A valóságos dolgok nem egyszerűek. Ha pedig egy bogár nem az, akkor mennyivel inkább igaz ez az univerzumra, benne az emberre, s végső soron Istenre. „Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben” – folytatja Lewis – „Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni.”

A keresztről való beszéd, a keresztyénség egész üzenete, úgy, ahogy van, mindig bolondság lesz. Ha meg akarjuk magyarázni, ha fel akarjuk oldani az ellentmondásokat, ha szeretnénk mindent egy tökéletesen jól átlátható filozófiai vagy gondolati rendszerbe belegyömöszölni – elvész az egésznek az íze. Marad valami száraz, ízetlen, hideg katyvasz. Nem akarom semmiképpen elsimítani a dolgokat annyival, hogy ezt elég hinni és el is van intézve, hiszen rengeteg dolgot felfoghatunk, megérthetünk, mélyebbre evezhetünk értelemben és ismeretben. De a végén mégiscsak olyan nem-emberi erők által nyer bizonyosságot az egész, amely nem érzékszervek vagy elvont gondolkozás által működik, hanem a Lélektől áramlik belénk. Hiszek Istenben és keresztyén vagyok – minden paradoxon ellenére is.

Homoki Gyula