Talán kijelenthetem, hogy a legtöbb ember életében tervben van, hogy valamikor megházasodik. Lehet öt vagy tíz éven belül, de szeretnénk lehorgonyozni valaki mellett, összeszokni, megállapodni. Sokan ennek az útnak a küszöbén álltok és állunk, s a házasságnak nevezett nagy utazás első megállóit tapasztaljuk. Mint fiatal feleség, jegyesekhez és fiatal házasokhoz szeretnék szólni, akik bizakodva várjátok az előttetek álló boldog éveket. Mert biztos vagyok abban, hogy mindenki úgy tervezi, hogy boldog lesz a párjával. Nemrég kutatást végeztem fiatal felnőttek között, és a házassággal kapcsolatos kérdések közül nem az anyagi beosztások megfelelő módja vagy a bölcs gyereknevelés mikéntje számított a legnagyobb kérdésnek, hanem a boldog és tartós házasság titka. Sajnos nem írhatom le nektek a mindent megoldó elixír receptjét, mert én sem tudom, azonban pontokba szedve szeretném átadni mindazt, amit mi már a férjemmel az igen óta eltelt idő alatt megtanultunk.

  • Az összeszokás döccenői

No, igen. Két teljesen különböző családból érkező ember bizony rengeteg eltérő szokással rendelkezik. Mert – tegyük fel – ő előbb szeret kávézni, aztán reggelizni, te pedig fordítva. Vagy ő éjjeli bagoly, miközben te már korán reggel ébren vagy. Vagy ő rendmániás, míg te nem bánod, ha itt-ott kallódik egy-egy mosatlan tányér. Igaz ezek apróságok, de olyan könnyű bolhából elefántot csinálni, és sokszor pont az ilyen pitiáner ügyek generálják a legnagyobb veszekedést. Ezért nagyon fontos közös nevezőre jutni, aminek a legegyenesebb módja a megbeszélés. Amikor leültök és elmondjátok: zavar, hogy legtöbbször csak én végzem a házimunkát. Ugyanakkor megpróbáljátok beismerni: igazad van, valóban kicsit rendmániás vagyok. Kijelöltök egy utat, ami mindkettőtöknek megfelel, amelyen járva mindkettőtök enged is és változik is egy kicsit. Mert csak így lehet összecsiszolódni.

  • Megrögzöttségek elhagyása

Ahogy már feljebb is említettem, nagyon nehéz változtatni a régi szokásokon. Minden családban vannak bizonyos hagyományok, tradíciók, amiket magunkkal viszünk a házasságba, így ezek elkerülhetetlenül ütköznek. Otthon másabbak voltak a nemi szerepek, más dolgokért felelt a férj és a feleség. Az egyik félnél kizárólag az ebédlőben étkeztek, míg a másiknál gyakran kényelmesen a TV előtt. Vagy hallhatunk/mondhatunk ilyet is: apu mindig anyuval vásárolt, te pedig sosem tartasz velem. Igen, néha nehéz elfogadni, de ez már nem a régi családunk, hanem egy új, amit mi alakítunk. És ha elengedjük a megrögzöttségeket, új szokásokat vezetünk be – ami mindkettőnknek megfelel –, akkor elkezdjük nemcsak tárgyakkal, hanem hagyományokkal is berendezni kis fészkünket.

  • Azok a kellemetlen pénzügyek

Bizony, ha összekerülünk, nem csak az életünket, de általában a pénztárcánkat is megosztjuk egymással, és sokszor előfordul, hogy nem arányos összegű a felek fizetése. Az anyagiak kérdése az egyike azon témáknak, amiket a házastársak a legkevésbé tudnak megbeszélni egymással. Hiszen (bocsánat az általánosításért) vagyunk mi, nők, és sokszor boltkórosak leszünk úgy, ahogy a férfiaknak is feltétlen kell új felni a kocsira vagy SSD meghajtó a PC-be. Ez aztán egyre több konfliktust szül, robban a bomba, kritizáljuk és hibáztatjuk a másikat. Nem lehet harmonikus a házasság, hogyha nem találunk egy utat a sikeres pénzügyekhez. És ha azt tapasztaljátok, hogy ok nélkül megugrottak a kiadások, vagy valamelyikőtökkel gyakran elszalad a ló, akkor hasznos tippként tudom tanácsolni, hogy írjátok a kiadásokat, a péksüteménytől a tankolásig. Alakítsatok ki kategóriákat szükségesség és elhagyhatóság szerint. Ne felejtsétek el – most a megoldáson dolgoztok, és a felhánytorgatás meg a kritizálás sosem vezet a boldogabb és gazdagabb jövőhöz.

  • Isten helye a házasságban

Nem azért hagytam utoljára, mert ez a legkevésbé fontos. Épp ellenkezőleg! Minél inkább szükséges már most, még a gyerekek érkezése előtt együtt Istenre figyelni. Megbeszélni a nehézségeket Vele is, és nem csak egymással, kérni a megoldást a problémákra. Együtt járni alkalmakra, közösen beszélni az Igéről. A boldog és tartós házasságban nagyon fontos a beszélgetés, az őszinteség, a megértés, de a közös jövő akkor lehet igazán áldott, ha a házasságot Isten ernyője alá helyezzük. Én biztos vagyok abban, hogy azt a házasságot, amely kezdetén az Úrtól kérünk áldást, azt Ő gazdagon meg fogja áldani. S akkor legyenek bár különbözőségek, megrögzöttségek, anyagi gondok, egymást és Istent szeretve – minden problémát meg lehet oldani.

Baranyi Eszter

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .