Kedves Olvasó! Mielőtt mélyebben belemerülnénk a házas élet rejtelmeibe jó meglátni és belátni azt, hogy az esküvő megszervezése bizony nagyon sok energiát és kreativitást igényel, ami a nagy nap közeledtével egyre feszültebbé tud tenni. Természetesen lehet számítani ilyenkor rokonokra és barátokra, de ha szeretnéd megőrizni a jó kapcsolatot velük, nem árt a fontosabb részeket szakemberre bízni, aki az apróságokra is oda tud figyelni, mert már tapasztalata van benne. A mai napra ezért egy ilyen barátnőmmel készítettem interjút, aki a @sminktancvirag megálmodója és megvalósítója, Torkos Rita.

Mesélnél, kérlek arról, hogyan jutottál arra a döntésre, hogy pároknak segíts esküvőre készülni és a nagy napjukat szebbé tenni?

Egy kedves barátnőm unszolására kezdtem bele a vállalkozásom megnyitásába. Évekkel ezelőtt versenytáncos múltamból adódóan több barát és rokon kért fel arra, hogy készítsem el sminkjét a nagy napra, vagy tanítsak be egy koreográfiát az esküvőjükre. Édesanyám virágboltjában szocializálódva mindig is közel álltak hozzám a virágok, nagyon szerettem neki segíteni egy-egy esküvő előkészületeiben. A sokadik közös munkánk után határoztam el, hogy anyuval csapatot alkotva egy olyan szolgáltatást hozhatunk létre, ami több témát is magában foglal. Így született meg a smink-tánc-virág.

Mit szeretsz a munkádban a legjobban?

Nagyon nehéz lenne kiemelni egy dolgot, ezért mindhárom témakörből említenék számomra kedves momentumokat. Nagyon szeretem azt a pillanatot, amikor a smink elkészülte után a lányok tükörrel a kezükben csodálják magukat. Öröm számomra azokat a magabiztos és büszke szempárokat látni. Ez óriási boldogság, fantasztikus érzés ilyen jellegű pozitív visszacsatolást kapni. A táncórák alkalmával közelebbről is megismerhetem a párosaimat, beszélgetünk magánéletről, megosztunk egymással olyan információkat, amiktől vidáman és jókedvűen telnek a táncórák. Mosolyogva nézem őket, mikor már instrukciók nélkül zenére letáncolják a koreográfiájukat. Ekkorra már minden összeáll, és nagyon büszke vagyok rájuk. A virágok kapcsán pedig már a virágpiacon elkezdem a hangolódást, ami egészen az utolsó virágszál elhelyezéséig rózsaszín ködben tart egy „egészséges pillangó effektussal” fűszerezve. Ilyenkor persze izgulok, hogy minden a páros elképzelése szerint alakuljon, és mikor átadom a terepet, hogy szemügyre vegyék, az szintén csordultig tölti a szívem. Lényegében számomra ez a hármas egy álommunka, mindegyik szeletét nagyon szeretem, mindegyiknek megvannak a maga nehézségei, de azzal együtt kerek egész ez a koncepció.

Hogy látod, mi az, amire a pároknak leginkább szükségük van?

A pároknak fontos az odafigyelés, hogy fontosnak érezhessék magukat, hiszen az esküvőjük az életük egyik legnagyobb mérföldköve. Nagyon fontos a bizalom, és én ezt próbálom kialakítani, nyugodtságot sugározni feléjük.

Milyen apróságokat látsz, amelyekre jó odafigyelni a készülődés közben?

Fontos egy precíz ütemterv, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mikor, hol és mi a feladata, így elkerülhető a felesleges idegeskedés.

Úgy gondolom a tánc begyakorlása segíthet még jobban összecsiszolódni. Te hogy tapasztalod ezt az óráidon?

Nagyon sok párosom van jelenleg is, és mindenki annyira más. Sokan széles mosollyal lépnek be a táncterembe, mert számukra az esküvői előkészületek során ez a kikapcsolódás. Társastáncnál fokozott figyelmet kell szentelni párunkra, így meggyőződésem, hogy egy-egy óra után olyan gátlások is felszabadulnak, amiknek a létezéséről eddig nem is tudtak. A mozgás ereje felszabadít, sokkal nyitottabbak felém is, és ezért nagyon jó hangulatban és gördülékenyen tudunk haladni. Biztos vagyok benne, hogy a táncórák még szorosabbá csiszoljak a kapcsolatukat.

Mit üzennél azoknak, akik még a szervezés előtt állnak?

Tekintsetek a szervezési előkészületekre úgy, mint sok-sok apró randevúra.

Végül arra kérünk benneteket, hogy óvatosan vitorlázzatok a szervezési feladatok tengerén, ne csupán az aktuális munkafázisban merüljetek el, hanem adjatok hálát és figyeljetek arra az Úrra, aki útra bocsátott és célba vezet titeket. Emlékezzetek: a házasságra való felkészülés és az esküvő olyan, mint az olimpikon felkészülése a megmérettetésre. Sok szervezéssel jár, rengeteg erőfeszítést követel, azonban a felkészítés végén kezdődik csak az igazi játék, ahol már minden élesben megy. Áldást kívánunk a házasságotokra!

Laskoti Réka és Torkos Rita

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .