Júdásságom sorskönyve

Böjti egypercesek 33.

Evés közben így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem.” Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezni kezdték tőle: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?” Ő pedig így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: „Talán csak nem én vagyok az, Mester?” „Te mondtad” – felelte neki. Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.” (Mt. 26,21-29)

Júdás megkérdezi, hogy Ő fogja-e elárulni. Mint aki megérzi a vesztét. Jézus elmondja, hogy igen, ő. Júdás tudja, hogy mi fog történni, figyelmeztetve van… és mégis megteszi.

Rengeteget kattog az agyam mostanában ezeken az igéken. Ezen is, meg azon, ahol Péternek szól, hogy meg fogja Őt tagadni… és Péter is megteszi. Háromszor.

Úgy tűnik logikusnak, hogy ha már megvan a probléma forrása, előre látom, hogy hol fogom elrontani, akkor ki tudom kerülni a buktatót. Vagy legalábbis legközelebb (másodjára, meg harmadjára) már nem rontom el pont ugyanott, pont ugyanúgy.

És mégis mindig csalódást okoznak, akiktől a változást várom. Ilyenkor úgy érzem, mintha a falnak beszélnék, és valószínűleg így érezhette magát sokszor Jézus is. Aztán még nagyobbat csalódok, amikor rádöbbenek, hogy én is elhibáztam. Negyedszer is, ötödször is, papírformaszerűen.

Sokszor érzem úgy, hogy sémákban, előre megrajzolt mintázatokban éljük az életünket. Apróságokon változtatunk persze, hogy ettől elégedetten érezhessünk egyfajta kívülállói védelmet az önbeteljesítő jóslatok alól. Noha a lényeg valójában nem változik. A már készre rajzolt minta, amit hozok magammal a családomból, a hátteremből, a születésemtől vagy talán már azelőttről egy sokkal nagyobb könyv előre megírt lapjaként.

Gyakran merül fel bennem a kérdés, hogy egyáltalán Júdásnak volt-e más választása. Mondhatta-e volna, hogy nem, ő márpedig nem akarja elárulni a Mestert. Ha egyszer már jó előre készen volt az egész megváltástörténet, aminek ő nagyon is fontos szereplője volt, lehet, hogy itt már Júdás bármennyire is akarta volna, nem tudta volna nem megtenni.

Volt-e választása Péternek, és van-e nekem, meg van-e Neked? Vagy bizonyos dolgokba pont úgy csúszunk bele, hogy közben azt hisszük, épp a változás felé tartunk?

Káros, mételyes, levedző kérdések ezek. Nem visznek előre, nem visznek sehová, csak távolabb sodornak a Melletted érzett biztonságtól. Szeretném elhallgattatni az összes ilyen örökös kérdőjelemet, de bármennyire akarom, nem tudom nem feltenni ezeket a kérdéseket.

Mert Júdás vagyok én is. Tehetetlen, sodródó, esendő Júdás. Nem azért változom, és nem azért fejlődöm, mert okos vagyok, vagy mert erős bennem az akarat. Ó, nem. Ezek a dolgok sokkal mélyebben gyökereznek, és be kell látnom, hogy semmivel sem vagyok jobb AZ árulónál. Cipelek magamban egy sorskönyvet, amiben Júdás vagyok, amely lapokon Júdásnak kell lennem, s ha ki akarom kerülni, hát épp azzal teljesítem be.

Nem azért változom, mert magamtól bármire is képes vagyok. Csak azért változhatok, mert Te azt akarod. És csak akkor, ha Te azt akarod.

És hogy Te mit válaszolsz, amikor lázadozva, fújtatva, türelmetlenül akarom, ordítom a változást? Mikor üvöltöm, hogy mondd el, tedd meg, cseréld ki, kezdd elölről, törölj el, mert „jobb lett volna annak az embernek, ha meg se születik”?

Megtöröd a kenyeret. És ebben benne van minden: a kegyelmed, a szelídséged, a válaszod és az egész értem, árulóért, áldozott életed.

Megtöröd a kenyeret.

És akkor megtörök én is.

És az a törés, az már a változás. Minden egyes törés egy újabb apró változás, ami a Te törésed nélkül sosem indult volna el.

Borzalmas és gyönyörködtető a saját bőrömön, önnön júdásságom tapasztalni, hogy kellett az áldozat. Áldozat nélkül tényleg nem juthatok el a „felvilágra”.

Sárközi Andrea

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.