Böjti egypercesek 23.
Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.” Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Lk. 21,1-6)
Mindenem beledobni, amim csak van. A telefonom. A pénztárcám minden tartalmával együtt. Az egész fizetésem. A lakásom is? Még eljátszani sem igazán tudok a gondolattal, hogy milyen lenne minden „vagyonomat” odaadni Istennek áldozatul. És aztán teljesen rábízni magam. Nem szeretni a tárgyakat, amiket felhalmoztam, nem ragaszkodni a megtakarításaimhoz, a féltett kincseimhez. Még az életemhez sem ragaszkodni. Ha valakinek nem sok adatik, és egyébként is minden nap érzi, hogy a túlélése Isten kegyelmétől függ, talán könnyebb szívvel bedobja mindenét a perselybe. Mert az a „minden”, amúgy sem lenne elég „semmire”. Istennél jobb helyen van. Ő megáldhatja és megsokszorozhatja. Gondoskodik rólam. Nem cserébe, hanem csak mert szeret.
Jézus itt azt mondja, hogy a fölöslegünkből adakozni egészen mást jelent. Elgondolkodtat, pontosan mit is jelent a fölösleg. Van olyan, hogy fölösleges pénz? Nekem van olyanom? Ami nélkül életben tudok maradni, az mind annak számít? Baj egyáltalán, ha van fölöslegem, és ha nem olyan vagyok, mint a szegény özvegyasszony? És van-e fölösleges időm? Fölösleges energiám? De hiszen ezekből minden csepp annyira drága nekem!
Így böjt közepén, a válaszon gondolkodva az ilyenkor gyakori negyven napos lemondások jutnak eszembe. Az édességről, a Facebookról, a húsról, a tévézésről, az alkoholról… Valamiben hiányt akarok szenvedni, és az űrt nem pótolni semmi hasonlóval, hanem Isten jelenlétével, neki szentelt gondolatokkal. Lehet, hogy van megtakarításom, mert, mondjuk, felújításra gyűjtök, de ha a perselybe azt a pénzt dobom be, amit saját magamra szántam, talán egy kicsivel felértékelődik az ajándékom. Nem olyan nehéz jó szívvel adakozni, ha aztán észre sem veszem a hiányzó összeget a pénztárcámban. Én lemondani is jó szívvel akarok, Isten javára.
Jézus a fenti történetben nem a hallgatóságát inti, mint a gazdag ifjút, és nem azt mondja, hogy az ő ajándékuk mit sem ér. Sokkal inkább a szegény özvegyasszony hitét és Isten iránti bizalmát dicséri. Nem azt mondja, hogy nektek is mindeneteket oda kellene adnotok áldozatul, de azt igen, hogy minden, amit magatok körül láttok – a díszes épületek, a drágakövek, minden gazdagság – el fog múlni, értékét fogja veszíteni. Ezért nem jó, ha túlértékeljük azokat, és túlságosan bízunk a javainkban, túlságosan ragaszkodunk azokhoz.
Add, Istenem, hogy teljesen elhiggyem, hogy nálad nemcsak a kevés van jobb helyen, hanem a sok is.
Molnár-Kovács Dorottya
