Mennyei matematika – avagy a megbocsátás művészete

Böjti egypercesek 6.

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.” (Mt. 18, 21-35)

Már sokszor tűnődtem el azon, hogy miért van az, hogy az emberek egészen apró dolgokon képesek évtizedeken keresztül morgolódni, bosszankodni, sőt néha egyenesen gyűlölködni.

Ebből kifolyólag elkezdtem jobban figyelni magamra azokban a helyzetekben, amikor valakinek sikerül megbántania, vagy épp kihoznia a sodromból. Csodálatosan fájdalmas volt a felismerés és a megértés pillanata. Csodálatos, mert őszintén hálát tudtam adni Istennek azért, hogy ezeket az emlékeket kilopja a mindennapjaimból. Fájdalmas, mert, ha engedünk a megbántódásnak, teljesen megmérgezi a lelkünket. Éppen ezért vizsgáld meg egy régi, meg nem bocsátott esetedet (ha nem tudsz felidézni egyet sem, akkor a legközelebbinél állj meg), és figyelj oda a következőkre:

  • Milyen állapotban voltál, amikor sikerült valakinek a lelkedbe tipornia? (Napok óta nem tudtál egy igazán jót aludni? Esetleg a gyomrod nem volt rendben? Ha fizikailag minden rendben volt, nem értek előtte kisebb-nagyobb frusztrációk?)

A legtöbb alkalommal, amikor megbántanak, csupán a fizikai szükségleteink nincsenek kielégítve, így bármit mondhat vagy tehet a másik, szinte biztos, hogy a vicc gúnynak, a dicséret lesajnálásnak fog hangzani, és a segítsége sokkal inkább azt fogja ordítani, hogy „te erre nem vagy képes”. Ezek a fajta bántódások sokkal inkább csak tüskének mondhatóak, mert hamar rájövünk, hogy nem is olyan lényegesek, csak hát nyoma marad, hogy nem kért bocsánatot. Természetesen a legtöbbször az eszünkbe sem jut, hogy indulatosságunkkal talán mi jobban megbántottuk őt. Többek között ezért is hangzik így Jézus mondata: „Bocsássatok meg EGYMÁSNAK, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,32).

  • A személlyel vannak-e problémáid? (Előfordul, hogy egyszerűen nem szereted a hangját vagy a beszédstílusát. Esetleg már az illatával vagy a megjelenésével is egy nagy falat épít kettőtök között).

Azokkal az emberekkel, akik valamilyen tulajdonságuk miatt zavarnak, jobb, ha igyekszel nem sok időt tölteni addig, amíg rá nem jössz, hogyan is lépj túl érzékenységeden. A tudatosítás már egy jó lépés efelé.

  • Végezetül – s ebben a legnehezebb őszintének lenni – amit mondott vagy tett, miért volt számodra sértő? Valóban igaz a fejedben hangzó válasz, miszerint „nem volt igaza”? Esetleg az, hogy „egyedül is meg tudtam volna csinálni”?

A megbocsátás mégis akkor a legérzékenyebb pont, amikor úgy gondolod, hogy neked semmilyen hibád nincs – legalábbis olyan biztos nincs, mint amilyet ellened követtek el. Miért? Mert amikor csúnyán beszélnek veled, vagy erős kritikát mondanak, akkor felcsattansz, de idővel rájössz, hogy te is ugyanezt tetted mással, vagy pont vele. A fenti igeszakasz rámutat arra, hogy minél nagyobb tehertől szabadulsz meg és válsz bűntelenné, annál könnyebben eshetsz bele abba a bűnbe, hogy a másikat vezeklésre kényszeríted, és kikiáltod rá te, mint bűntelen, szabad, hogy „BŰNÖS!”.

Tudod, TeSó, mi emberként olyan könnyen tudunk rangsort állítani a bűnökkel teli listán. Mi az, ami beletartozik a „hetvenhétszer hét”-be, s mi az, ami már nagyon nem. Istennél ez azonban nem így működik. A bűn az bűn, akkor is, ha te csak egészen aprónak látod, mert az az apróság is hatalmas nagy, Istentől elválasztó.

Mert bizony vannak dolgok, amiket nem tudsz Krisztus nélkül megbocsátani, de Nélküle a legkisebbet sem érdemes!

Laskoti Réka

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

zilreka

Aki vagyok: gyermek, testvér, feleség, beosztott lelkipásztor és a blog kiadványokért felelős szerkesztője.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)