Az ajtók üzenete

Jézus mondja: „Én vagyok az ajtó…” (János 10,9)

Az ajtó… Lehet forgó vagy egyszerű. Készülhet fából, fémből vagy műanyagból. Lehet bejárati vagy szobák közötti. Naponta átmegyünk ajtókon több tucatszor is, anélkül hogy gondolnánk magára az ajtóra. Épületek bejáratánál vagy szobák között vannak: félig kint, félig bent. Elválasztják és összekötik a belső és külső tereket. A céljaink eléréséhez át kell menjünk  ajtókon, anélkül hogy maga az ajtó fontossá válna a számunkra.

Jézus saját magát nevezi ajtónak. Mert ott áll az Istentől elszakított emberi lét és a békés, boldog Isten-kapcsolat között. Mondhatnánk úgy is: összeköti a régi életet az újjal. Ő az ajtó, amelyiken át a bűneinkből Isten megbocsátásáig tudunk eljutni.

Gyakran azt érezzük, hogy zárt ajtókat döngetünk. Újabb és újabb ajtók zárulnak be előttünk naponta. Kizárnak minket helyekről, lehetőségekből, kapcsolatokból. Emiatt az ajtó gyakran negatív jelentést hordoz a számunkra. Jézus viszont olyan ajtó, amely mindig nyitva áll. A Lukács 11,10-ben Jézus így biztat: „aki kér, kap; aki keres, talál; aki zörget, annak megnyittatik”. Aki Isten közelségére, az ő megbocsátására és egy új kezdetre vár, az nyitott ajtót talál. A tékozló fiú (Lukács 15), Zákeus, a vámszedő (Lukács 19) vagy samáriai asszony (János 4) mind nyitott ajtót találtak Isten felé. Jézusban tárta ki Isten az ajtót, amely közel enged minket magához.

A Jeruzsálemi templomban a legbelső szentélyt egy súlyos nehéz függöny választotta el a templom többi részétől. Ebbe a belső szentélybe, ahol Isten szentsége jelen volt nem lehetett belépni. Csak a főpap, évente csupán egyetlen alkalommal léphetett be a szentélybe. Ez a súlyos függöny felülről lefelé kettészakadt Jézus halálának pillanatában a Máté 27,50 szerint. Ez a Biblia jelképes nyelvén azt jelenti, hogy Isten megnyitotta a vele való személyes kapcsolat lehetőségét.

Isten felől tehát nyitva az ajtó. De vajon nyitva van-e a mi szívünk a Jézussal való kapcsolat felé? A mi szívünknek is van ajtaja. És ezt az ajtót a félelmeink, bizonytalanságunk, bizalmatlanságunk gyakran zárva tartja. A Jelenések könyve 3,20-ban Jézus ezt mondja: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Az életem ajtaján csak belül van kilincs. Csak én nyithatom azt ki Istennek. Isten ajtaja nyitva van felénk, de mégsem jön létre a találkozás, ha én nem tudok Felé nyitni.

Lesz-e bátorságunk leküzdeni a bizalmatlanságunkat és (újra) ajtót nyitni Krisztusnak?

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:
Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

Kacsó Géza

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

kacsogeza32 éves vagyok. Nős, három kislány apja. Református lelkipásztor Bátyúban.
Gáton születtem és itt kezdtem a sulit. Majd a nagyberegi líceumba jártam 3 hosszú éven át. Debrecenben jártam teológiára, ami életem egyik legszebb időszaka volt.
Egyetem után ösztöndíjas diák voltam Amerikában.
Kárpátaljára hazatérve voltam: segédlelkész Bátyúban és környékén, főiskolai lelkész Beregszászban, vallástanár a nagyberegi líceumban, óraadó tanár a főiskolán (vallástöri) és a KRISZ alelnöke…
Majd újra külföld: Angliában szolgáltam 2,5 évig.
Aztán ismét hazajöttem. Bátyúban lettem lelkész.
Azóta itt élek és szolgálok a kárpátaljai valóságban.