Gondolatok a jászolnál

A jászolhoz, melyben az istengyermek fekszik, nem tudunk úgy odalépni, mint egy más gyerek bölcsőjéhez. Aki az istengyermek bölcsőjéhez kíván lépni, azzal valami történik. Alá kell vetnie magát az ítéletnek vagy a megváltásnak, elszökni előle nem tud. Neki itt vagy össze kell omolnia, vagy megbizonyosodik arról, hogy Isten irgalmasságában felé fordul.

Mit jelent ez? Talán a szép jámbor legenda lelkipásztori túlzása vagy csak valami szólam? Mit jelent mindaz, amit az istengyermekről mondunk? Aki ezt puszta szólamnak tartja, az a karácsonyt továbbra is oly pogány módon és részvétlenül ünnepli, mint eddig. Mert ez nem szólam. Itt a következő történik: Maga Isten, minden dolgok ura és teremtője üresíti itt ki önmagát, kicsinyé lesz, a világ e kicsi zugában, rejtettségében, jelentéktelenségében a világ előtt megjelenik. Isten a gyermek kiszolgáltatottságában és védtelenségében találkozik velünk, így akar köztünk lenni, nem haszontalanságból vagy játékból, nem is azért, mert ezt mi olyan meghatónak találjuk, hanem azért, hogy megmutassa nekünk, hol van ő, ki ő, és megtanítson arra, erről a helyről ítél meg minden emberi nagyravágyást, fosztja meg trónjuktól a hatalmasokat, és állítja pellengérre a büszkeség értéktelenségét.

Isten trónja a világban nem emberi trónokon, hanem emberi mélységeken, szakadékokon nyugszik. Ez a trón a bölcső, körülötte nem hízelkedő hűbéresek állnak, hanem sötét, ismeretlen és kétes alakok gyülekezete, akik nem tudnak jóllakni ezzel a csodával és teljesen Isten irgalmából akarnak élni.

E világ erősei és hatalmasai számára csak két hely van, ahol elhagyja őket a bátorságuk, amelytől lelkük mélyén félnek, melyet félénken kikerülni próbálnak. Ez a jászol és Jézus Krisztus keresztje. A jászol közelébe egyetlen hatalmas se merészkedik, Heródes király sem mert a jászolhoz menni, mert éppen itt inognak meg a trónok, taszítódnak le a hatalmasok és a gőgös szívűek. Isten a kicsinyeket emeli fel, a gazdagokat pedig megsemmisíti. Ő ugyanis a szegények és az éhezők pártjára áll, őket tölti el minden jóval, a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel. Mária előtt, az asszony előtt, Krisztus jászla előtt, az Isten előtt a kicsinységben az erős elbukik, jogát veszti, reményét veszti, ítélet mondatik felette…

Ezért tisztán kell látnunk, hogy a jászol láttán a jövőben miként gondolkodunk a nagyról és kicsinyről az emberi életben…

Ki az, aki igazán meg tudja ünnepelni a karácsonyt? Aki minden hatalmat, minden tiszteletet, minden tekintélyt, minden hiúságot, minden gőgöt, minden öntörvényűséget végül letesz a bölcső mellé. Aki a kicsihez hajol, és egyedül Istent tartja nagynak, aki a bölcsőben fekvő gyermekben éppen annak a kicsiségében ismeri fel Isten dicsőségét.

(válogatás Dietrich Bonhoeffer gondolataiból)

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!