“Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” Jel 3,11

Istenem olyan sokszor félek, hogy el fogom rontani. Hogy el tudom rontani. Mert elveszek a részletekben, és túl későn döbbenek rá, hogy kihagytalak a folyamatból.

Tudom, hogy Nálad sosem lehet túl késő. Hogy hozzád az utolsó pillanatban is járulhatok kegyelemért. Végtelenül hálás vagyok ezért a biztonságért, de olyan jó lenne, ha nem vesztegetnék el egy csomó időt Nélküled.

Talán ha már az elején bevonlak a folyamatba,nem adnám fel háromszor is, négyszer is út közben. Talán ha nem halogatnék minden percet, ami Veled kapcsolatos, nem érezném úgy néha, hogy csak múlnak, de nem telnek a napjaim.

Istenem, hadd imádkozzam most mindazokért,akik még hozzám hasonlóan hajlamosak Téged a prioritási lista végére rakni,mondván, hogy majd a végén, majd akkor megnyugszunk a karjaidban. Azokért, akik végigrohanják az adventet, végiggürcölik az ünnepet is, és csak a végén döbbennek rá, hogy a teljesíthetetlen elvárásokat ők maguk állították fel maguknak. És arra is, hogy mindez elég volt ahhoz, hogy Téged már megint az utolsó pillanatra halasszanak.

Ne zsúfolj, ne halogass, ne rohanj: állj meg,és engedd be Őt most! Imádkozz, vigyél elé mindent, és ne zavarjon, ha közben odaég a süti. Mindig az Isten az első a fontossági listán. Ne az utolsó pillanatodat add oda, hanem add át Neki mindet!

← Vissza a naptárba

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .