A tavalyi közös posztunk után idei alkotói hétvégénken is összedugtuk a fejünket, hogy kifőzzünk nektek valami TeSó-sat. Ezúttal azokat a dolgokat gyűjtöttük össze, amiket többnyire nem csinálunk a templomban, illetve istentiszteleten, pedig lehet, hogy lenne értelmük.

1. Rákészülés
A „hecc kedvéért” időnként kipróbálhatnánk, milyen az, ha nem beesünk az istentiszteletre, hanem időben érkezünk, sőt, már otthon imában készülünk rá.

2. Kapcsolatépítés
Habár gyülekezeteinkben számtalanszor elhangzik, hogy az istentisztelet közösségi esemény, és testvérnek nevezzük egymást, a csúf valóság az, hogy a személyes kapcsolatok többnyire egy fejbiccentésben és egy semmitmondó áldás-békességben merülnek ki. Mennyivel többet jelenthetne, ha rászánnánk az időnket arra, hogy a szokottnál tíz perccel korábban érkezzünk vagy távozzunk, és érdeklődjünk egymás hogyléte felől, valóságosan lépést téve a testvéri közösség felé. Biztos, hogy nem lennénk szegényebbek.

3. Új tag üdvözlése
Ha több gyülekezetben jártunk már, ismerős lehet az a kellemetlen érzés, mikor százhúsz ember néz minket ufónak, mert korábban még sosem láttak. Tegyünk azért, hogy mások ne érezzék így magukat, amikor a mi gyülekezetünket látogatják meg! Ha nem is szeretnének beszélgetni velünk vagy bárki mással, azért rájuk köszönhetünk egy mosollyal.

4. Rugalmasság a helyfoglalásban
A templom az Isten háza, nem a magántulajdonunk. Higgyük el, semelyik padban sincs ujjlenyomat-olvasó, hogy ellenőrizzék, csak az odavalók ülnek le. Viseljük el, ha valaki elfoglalja azt a helyet, amit megszoktunk – legyen fontosabb ennél az, hogy Isten előtt vagyunk!

5. Alkalomhoz illő öltözködés
Ne csak a lelkünk, hanem a külsőnk is legyen készen arra, hogy Istennel találkozzon. Nem vágnak nyakon, ha nem szmokingban és kisestélyiben vonulunk be, de lehetőség szerint legyen a ruhánk tiszta és nem kihívó!

6. Jegyzetelés
Vajon hány istentiszteleten vettünk részt úgy, hogy valamit nagyon meg akartunk jegyezni, de mégis elfelejtettük? Nem ciki tollat és papírt ragadva lejegyezni azt, ami megfogott a prédikációban. Emlékezzünk: a Bibliát is leíratta Isten a szerzőkkel 🙂

7. Bibliát használni az istentiszteleten
Főleg a hosszabb, bonyolultabb igeszakaszoknál lehet nagy segítség, ha a Bibliában nyomon követjük, melyik részt olvassa fel a prédikátor. Tipp: vannak olyan appok is, amik segítségével ezt könnyedén megtehetjük. Higgyük el, nem fog csúnyán nézni a lelkészünk, ha meglátja, hogy azért vettük elő a telefont, hogy Bibliát olvassunk róla.

8. Éneklés átéléssel
Az éneklés nem töltelékelem az istentiszteleten, fontos funkciója van. Sokat segít a ráhangolódásban, ezért érdemes tudatosan követni a szöveget. Jól tudjuk, hogy sokak számára fájdalmas a templomi éneklés kivitelezése. Kezeljük ezt kihívásként: ha nem is élvezzük az élményt, keressünk legalább egy olyan dolgot a szövegben, amit össze tudunk kötni a már lejegyzetelt prédikációval 🙂

9. Együtt imádkozás a lelkésszel
Ha nem sikerült jegyzetelni, nincs nálunk Biblia és még az éneklés se jött össze, még mindig együtt imádkozhatunk a lelkésszel. Ismételjük el magunkban az imádság szavait és próbáljunk meg így Istenre hangolódni.

10. Visszajelzés
Több gyülekezetben él az a szokás, hogy az istentisztelet végén a lelkész kezet fog a gyülekezeti tagokkal. Ilyenkor visszajelzést adhatunk, ha kaptunk valamilyen személyes üzenetet vagy sokat jelentett számunkra az, hogy ott voltunk. Nem is hinnénk, milyen örömet okozhatunk a lelkésznek egy-egy építő visszajelzéssel.

+1. Részvétel az istentiszteleten
A fentieknek csupán akkor van gyakorlati haszna, ha részt is veszünk a gyülekezeti alkalmakon. Számos oka lehet, ami miatt nem megyünk templomba. Azonban lássuk be, ezek sok esetben csupán kifogások. Ahhoz, hogy közösségben legyünk Istennel és egymással, fontos az istentiszteletek látogatása. Adjunk tudatosan teret Isten munkájának az életünkben: menjünk el még ma az Úr házába!

2 hozzászólás

  1. Lukács Zoltán

    Frappánsan célratörő – ez fogalmazódik meg bennem e gondolatok margóján. Köszönöm az összeállítást!

  2. Szakolczai Éva

    Köszönöm az írást. Igen, ez az, amiről a Máté 23;4-ben olvasunk:
    Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani.
    Az egyik legtávoltartóbb hozzáállásunk egymáshoz és a külvilághoz, hogy mindig tudjuk a másiknak mit kéne csinálni. Sőt! Jobban csinálni. Számomra csodás példaképek, hitbeli elöljárók soha nem prédikáltak arról, nekem hogyan kéne érkeznem, viselkednem, hozzáállnom az Istentisztelethez. Szelíd, alázatos szeretettel tették a dolgukat: imádkoztak, énekeltek, követték a Bibliájukban a lekciót, szerettek és elfogadtak minket és mi, kezdő kis tudatlanok egyszerűen vágytunk utánuk menni, mert sugárzott belőlük az elfogadó Szeretet.
    Valaki azt mondta, azért nem jár gyülekezetbe, mert leginkább egy felemelt fenyegető mutatóujjhoz hasonlít ott a légkör: „Vigyázz, mit csinálsz, és hogy mit teszel..figyellek!” Nem gondolom, hogy ez a missziói lelkület.
    Persze lehet tanácsokat adni egymásnak mitől leszünk bensőségesebb kapcsolatban az ÚR Jézussal, de talán jobban esik mindenki szívének, ha Őt képviseljük önmagunk helyett.

    Szabad legyen akkor a 10+1-hez még egyet hozzátenni:
    Mi lenne, ha szeretnénk Istent és másokat?
    Áldott Szeretet megtapasztalásokat Minden olvasónak…

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .