Extra löket

Valamikor az 1947-es év elején, egyik reggel két fiatal lelkész sétál a kárpátaljai Mezőgecséből Beregszász irányába. Imádkozva vonulnak céljuk felé. Eltökélt szándékuk, hogy a többi keresztyén testvéreikkel, lelkésztársakkal előre kigondolt és körvonalazódott bizonyságtételüket elmondják a KGB helyi képviselőjének. Bántotta őket a megszálló orosz propaganda óriásplakátjain hirdetett üzenet, amely Sztálin elvtársról olyan szlogeneket repesett, mint „Íme, a mi Atyánk!”, „Gondviselőnk”, „Holnapunk”, „Biztonságunk”. Próféták lévén világossá vált számukra, hogy itt bizony nem lehet hallgatni, hanem mondani kell az Isten üzenetét. Az illedelmes bemutatkozás után bele is kezdenek mondandójukba. Úgy képzelem, hogy a tisztviselőben megállhatott az ütő egy pillanatra, majd magabiztosan utasítja a két férfit: írják le, amit itt Sztálinnak címezve elmondtak. Megtették. Csak egy kis ízelítő:

Hatalmas Sztálin!

Isten téged a föld legnagyobb Birodalmának fejévé tett. Uralkodásod alatt az orosz Birodalom olyan hatalmat nyert, mint azelőtt soha… Mindenekért nem Istennek adtad a dicsőséget, hanem önmagadnak és embereknek.… Parancsot kaptunk Istentől arra, hogy Téged szeretettel, de komolyan figyelmeztessünk Isten közeli büntetésére, amellyel sújtani fogja Birodalmunkat, ha annak vezetői és népe meg nem alázkodnak Isten előtt és vissza nem térnek hozzá…

… engedelmeskedjél Isten megtérésre hívó parancsának. Mert a világtörténelem a Bibliával egyezően biztosítja, hogy az Isten szavára megtérő: Bűneit megbánó és elhagyó Ninive és királya megmenekült Isten bejelentett büntetésétől (Jónás 3. rész), az engedetlen Belsazár pedig világbirodalmával együtt elveszett. (Dániel 5. rész). Szívünkből kívánjuk, hogy életed ez utáni éveiben Isten akarata szerint és az ő dicsőségére élhess és vezessed Birodalmunkat, hogy ez a föld legboldogabb országa legyen. Földi életed után pedig az Úr Jézus Krisztus által részese légy a mennyei üdvösségnek.[1]

Aki kicsit is ismeri az akkori körülményeket, tudja, hogy ezt kimondani és írott szóban Moszkvába címezni egyenlő volt a halálos ítélet aláírásával. Mégis leírták. Elmondták. Nem hallgattak. Sokaknak több éves, akár évtizedes raboskodásba, kínokba és éhezésbe került ez a bizonyságtétel. Nem valószínű, hogy ezzel nem számoltak volna előtte. Mivel magyarázható ez a bátorság? Honnan veszi a merszet két falusi kispap ahhoz, hogy ilyet írjon az akkori világ egyik leghatalmasabb emberének? Én nem tudom másképp megmagyarázni a lelki vetületét ennek a történetnek, mint hogy Isten különleges ajándékkal ruházta fel őket, ami hatalmas belső energiákat és tartalékokat szabadított fel bennük. A hit lelki ajándékáról beszélek.

Első nekifutásra talán szemöldökünket felhúzva kérdezhetnénk, hogy miért is szerepel a lelki ajándékok között a hit, hiszen az elviekben minden hívő számára valóságos ajándék (Ef 2,8). Igen, ez teljességgel így van. A hit, amellyel elfogadjuk, hogy Krisztus keresztje által nekünk bűnbocsánatunk és örök üdvösségünk van, valóban minden keresztyén ember számára adatik. Azonban az a hit, amelyről Pál beszél az 1Kor 12,8-ban nem ez az üdvözítő hit, hanem egy speciális ajándék, amelyet – ha úgy tetszik – ünnepnapokra kap az ember. Talán néhány bibliai példa jobban rávilágít arra, miről is van itt szó.

Ott van például Illés próféta, aki egy rögtönzött isteni erődemonstrációt tart Izrael népének a Karmel-hegyen (1Kir 18,20kk). Összecsődíti a tömeget, jönnek a Baál papok, majd teljes határozottsággal tűzpróbára hívja őket, hogy kiderüljön, ki is az igaz Isten. A biztonság kedvéért még meg is nehezíti a saját dolgát. Határozott. Rendíthetetlen. Eltökélt. Vakmerő. Biztos abban, hogy Isten megmutatja majd a hatalmát, és tüzet fog küldeni az égből. Megtörténik.

Vagy ott van Gedeon, aki Leonidászt meghazudtoló módon háromszáz emberével ront rá a több ezer főt számláló midjáni seregre, csak azért, mert Isten azt mondta, hogy ez így lesz (Bír 7,15kk). Nem érdekelte a túlerő. Nem számolt a statisztikai fölénnyel. Ugrott. Szaladt. Győzött.

De Pál apostol is eszünkbe juthat, aki egy elég sötét, reménytelen hajóút közepette biztatja a többieket, hogy egyébként ne aggódjanak, mert jóllehet olyan hatalmas vihar jön, amiben a hajó összetörik majd, minden rakomány odalesz, de egyébként senkinek sem fog a haja szála se görbülni (ApCsel 27,22). Az indoklás pedig csak annyi: Isten megmondta.

Lehetetlen helyzetek ezek. Olyan szituációk, amelyekben a józanész törvényei arra sarkallnák az embert, hogy hallgasson, ne szóljon, ne cselekedjen, ne fusson neki, ne próbálja meg, mert az adott történet végén csak egyetlen olvasat lehetséges: kudarc és halál. Csakhogy éppen ezekben a döntéshelyzetekben jön az isteni megerősítés és a hit különös ajándékának az ízig-vérig ható ereje. Amelyet ha megkap az ember, akkor egyszerűen legyűr magában minden negatív hangot, nem hallgat a racionális számításokra, az esetleges és lehetséges kimenetelekre, hanem csakis egyetlen valóságot lát maga előtt: Isten hatalmát. Ezekben a pillanatokban a hit megfogalmazása még világosabb és valóságosabb lesz számára: a nem látható dolgok felőli meggyőződés (Zsid 11,1) minden egyéb látható és kiszámítható narratívát lesöpör a színről. Valami olyan természetellenes bizalom és lelkesedés tölti el az embert, hogy Dáviddal együtt röhögve megy neki a rablóknak és a falon való átugrás sem tűnik olyan vállalhatatlan dolognak, mert egészen bizonyosan érezhető az Isten jelenléte és segítsége (2Sám 22,30).

A hit ilyen fokú ajándéka időleges, vagyis nem élethosszig tartó biztosíték. Speciális helyzetekre és körülményekre adatik. Legtöbbször valamilyen isteni feladat elvégzésére kapott erő, természetfeletti bizalom, amely a legsötétebb és legkilátástalanabb pillanatokban belső bátorsággal és megnyugvással tölti el az ajándék hordozóját. Az sem kizárható, hogy Pál felsorolásában a hit után említett gyógyítások és az isteni erők munkáival hozható kapcsolatba (1Kor 12,9-10).

Máté evangéliuma szerint egy különösen kudarcos gyógyítási kísérlet után futnak oda a tanítványok Krisztushoz, és kérdezik tőle, hogy ebben a döntő jelentőségű helyzetben, miért nem tudták meggyógyítani a szerencsétlen fiút (Mt 17,19). A válasz ennyi: kicsinyhitűségetek miatt (Mt 17,20). És ezután hangzik el a mustármagnyi hit hegyeket mozgató erejéről szóló tanítás, amely éppen a hitnek a felhevített formájáról beszél. Számomra az üzenet egyértelmű: ezt lehet kérni. És ha a Mindenható úgy látja jónak: adja. Helyzetekben, amikor térdeink reszketnek, és szívünk ellankad. Pillanatokban, amikor pontosan tudjuk, hogy saját tartalékaink nem elegendőek az adott probléma megoldásához. Azokban a völgyekben, amikor fölénk tornyosulnak a hatalmak, erők, magasságok úgy, hogy eltakarják előlünk a napot és a fényt. Amikor a ránk bízott isteni feladat és üzenet egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnik. Amikor saját magunk végére érünk, onnan kezdődik a hit ajándéka.

Ennek fényében olvastam át újra a hithősökről szóló bibliai fejezetet (Zsid 11). Eddig próbáltam úgy nézni ezeket a helyzeteket, mint az isteni üdvösségbe, az eljövendő életbe vetett hitnek a megnyilvánulásait. De most kezdem igazán látni, hogy ezek az emberek – egyszerű férfiak és nők – valami ritka bátorságot kaptak Istentől egy-egy sorsdöntő helyzetben. Valami ismeretlen szituációba ugrottak. Fejjel mentek a falnak. Beleléptek a nem is sejthető veszélyekbe. Tűz erejét oltották ki. Kard élétől menekültek meg. Betegségből épültek fel. Háborúkban lettek hősökké. Idegenek seregeit futamították meg. Országokat győztek le. Oroszlánok száját tömték be. Visszakapták halottaikat. És kimondhatatlan kínokat szenvedtek el.

Ahol saját bátorságunk véget ér, ott elkezdődik a hit ereje. Az extra löket, amely továbbvisz, amely fenntart, amely szárnyakat ad, olyan dolgokra vesz rá, amilyeneket soha nem gondoltál volna, olyan tettekre sarkall, ami észveszejtő, olyan ötletekkel lát el, amire a többiek csak ezt mondják: te megbolondultál? Igen, a hit ajándékát bolondok kapják, józan eszüket elvesztett, Jézust szerető fanatikusok, akik csőlátással csak az előttük lévő feladatra koncentrálnak. Nem érdekli őket sem Sztálin, sem KGB, sem malenykij robot, sem hosszú évek raboskodása. Mert nem emberi erőkkel vágnak neki a veszélynek, nem saját bátorságuk ad számukra gerincet, hanem a mustármagnyi hit, ami túlvilági energiákat hoz működésbe.

Homoki Gyula


[1] Idézi Fodor Gusztáv. Akik a nagy nyomorúságból jöttek… Debrecen: KRE-RKKA, 2017, 18-19.

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

homgyulaHuszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.