A próféta szóljon belőled!

Képzeld el, hogy valaki odalép hozzád, és azt mondja: „az Úr azt üzeni neked,…” Szeretnéd hallani a folytatást?

Én kaptam már ilyen üzenetet, nem is egyszer. Kálvinista neveltetésemnek megfelelően kedvesen megmosolyogtam, majd elengedtem a fülem mellett. Egyes mondatok viszont valahogyan később visszaköszöntek. Kíváncsi lettem, hogy mi ez az egész. Kutakodtam, faggatóztam, kikérdeztem az Urat. S rájöttem: a prófétaság is egy olyan dolog, amit kiöntöttünk a fürdővízzel.

Mi a szösz az a próféta?

A  szó a görög ’pro’ és ’phémi’ szavakból áll össze, azt jelenti: valakinek a nevében beszélni. A bibliai időkben ez egy nagyon fontos tisztség, feladat volt. Isten Lelke megérintette az embert, feltárta az Úr aktuális akaratát. A próféták nem mindig értették pontosan, hogy miről van szó (lásd messiási próféciák), legtöbbször azonban tiszta és érthető volt az üzenet. Valamikor inteni, feddni, bűnbánatra szólítani, ítéletet hirdetni kellett, máskor vigaszt, bátorítást, reménységet nyújtani. Vagy megváltozott helyzetben kellett alkalmazni egy általános igazságot. Gyakran kéretlenül érkezett az égi szó, és a címzett elég agresszíven fogadta. A Lélek embere azonban nem válogathatott. Ha az Úr üzent, neki továbbítania kellett azt, bármiről szólt és bárkinek. És minden esetben csak azt közölhette, amit az Úr rá bízott. Ez különböztette meg a hamis prófétáktól, akik többnyire azt mondták, amit hallani akartak tőlük.

Hová tűnt a prófétálás az egyházunkból?

Az Újszövetség prófétájára az bízatott, hogy építsen, bátorítson, vigasztaljon (1Kor 14,3), feltárja a szív titkait és megtérésre juttasson (1Kor 14,24k). A keresztyénség első évszázadaiban ez ugyanolyan fontos feladat volt, mint az apostolság vagy akár a diakónia (Ef 4,11-15). Párszáz évvel Krisztus után azonban felhígult az egyházi élet, hajmeresztő tévtanítások szállingóztak be innen-onnan. Zsinatok hadát kellett összehívni, hogy kiszűrjék, mi is az igazság. Egyre több önjelölt próféta lett, ugyanakkor kezdett elnőiesedni a prófétaság. A történelmi egyházakban végül az a rend állt be, hogy hagyjuk a sok maszlagot, koncentráljuk egyedül a Szentírásra, mert az a biztos.

A Lélek ajándékai azonban újból és újból utat törtek maguknak, főleg az ébredési mozgalmak által. Így a prófétálás úgy tűnt el az egyházunkból, hogy tulajdonképpen most is jelen van. Mert mi is a helyzet egy hitvalló közösségben? Kapunk bibliai igét, ami pont szíven találja az embert. Van, hogy egy igehirdetés tapint rá a kényes helyre. Hívunk megtérésre embereket. Vigasztaljuk, bátorítjuk az elesetteket. A nehéz döntéseinkben Isten bölcsességét kérjük. A bibliaórákon az Úr akaratát keresve tanulmányozzuk az igét. Előfordul, hogy a Szentlélek emlékeztet minket az igazságra, rávezet a megoldásokra, vagy akár még a jövőt is felsejteti.

A prófétaság melyik része hiányzik tehát?

A folytonossága. A mélysége. Meg a teljes Istenre utaltsága.

Nem az a gond, hogy mi isteni sugallatnak kereszteltük át a próféciát. Az a baj, hogy félünk tőle, mert nehéz kontrol alatt tartani. Elég nekünk a felszín, ami még bárki előtt vállalható. Nem (mindig) várjuk ki Isten válaszait, sokszor csak jól hangzó kedvességekkel tömjük egymást, vagy a saját véleményünket, megtapasztalásunkat hangoztatjuk az Úr aktuális akarata helyett. Pedig az élet bonyolultabb annál, mint hogy minden problémára legyen egy sablon válasz.

„Nincs szükségünk próféciákra, Isten az Ő Fia által elmondott már mindent, amit tudnunk kell.”

Igen, Jézus és az apostolok valóban megadtak nekünk mindent ahhoz, hogy a megváltást megismerjük. De vajon Isten kizárólag akkor szólal meg, ha az alapelveket akarja tisztázni? Nem. Jézus egy olyan Atyát mutatott be nekünk, aki kapcsolatban akar lenni a gyermekeivel folyamatosan. Nyilván nem szól olyat, ami ellentmond a Biblia alapigazságainak. De szükségünk van ige fölötti elcsendesedésre, imádságra, közösségi megtapasztalásokra, és minden olyan cselekedetre, amely az evangéliumot készpénzre váltja az életünkben.

„Az óvatosságnak nem szabad meggátolnia, hogy meghallgassuk az Úr hiteles hangját, mert amikor az Úr szól, az embernek térdre kell esnie, figyelnie kell, és meg kell változtatnia életét.” (Dr. Michael Kaszowski)

Tény, hogy aki emberből van összerakva, az akár tévedhet is. Gyümölcseik alapján kellene különbséget tenni az igazi és a magacsinált próféta között a jézusi tanítás értelmében, az viszont macera. Könnyebb azt gondolni, hogy a kinyilatkoztatások ideje lejárt. Nagyobb biztonságérzetet ad kizárni mindent, amit nem az észérv vezérel, mint újra és újra egyeztetni az Úrral. De érdemes lenne újragondolni, hogy azok az emberek jelentenek-e veszélyt ma az evangéliumra, akik kérik és gyakorolják a prófétaság ajándékát, vagy talán az automata hitélet miatt haldoklik a keresztyénség Európában.

Van egy kedves barátnőm, Fanni, akit megkértem, ossza meg velünk, hogyan is fedezte fel ő magában Isten ajándékát, illetve hogyan éli meg a prófétaságát a hétköznapokban.

„Élő hitű református családban és gyülekezetben nőttem fel. A Szentlélek jelen volt az életemben, de az ajándékokról nem esett szó. Először az egyetemen beszélt nekem teljes természetességgel egy nagyon jó barátnőm a nyelveken imádkozásról. Elkezdtem sóvárogva vágyni ez iránt, mert nem vagyok a szavak embere, de sokat töprengek, agyalok az élet nagy dolgain. Igazán szerettem volna GONDolatoktól szabadon közösségben lenni az Úrral. Négy évig imádkoztunk érte. Három évvel ezelőtt végre csodálatos módon meglátogatott az Úr, otthon, este, egyedül… miután egy szabadkeresztény pásztor imádkozott értem egy konferencián. Hihetetlen erővel, valóságos fizikai megtapasztalással jött a Szentlélek. Akkor értettem meg, hogy ugyanaz a Lélek, aki az apostolok által sok jelet és csodát tett, ma is erővel és hatalommal munkálkodik. Akkor alakult ki bennem egy nagy bizalom a Szentlélek felé. A prófétálással a debreceni Nyári Dicsőítő Iskolában találkoztam először. Láttam, hogy vannak pásztorok és magamfajta egyszerű emberek is, akik szolgálnak ezzel az ajándékkal. Többször kaptam imát, bátorítást általuk az Úrtól olyan konkrét helyzetekre vonatkozóan, amiről ők nem tudhattak. Elkezdtem vágyakozni (Pál apostoltól megerősíttetve, hogy helyesen) a prófétai ajándék iránt. A dics-suliban tanítanak róla a Biblia alapján. Egy mozgalom is elindult most már, konferenciákon mutatva be ezt az ajándékot szerte az országban, mert hisszük, hogy a Lélek (sok félreértelmezés és visszaélés után) helyre akarja állítani a prófétálást.

Ezernyi árnyalata van annak, ahogy az Úr szólhat. Én még éppen csak megízleltem, hogy mennyire csodálatos megtapasztalni ennek az igének a valóságát: »az én juhaim hallják az én hangomat«. (Jn.10,27) A legelső alkalom, amikor üzenetet bízott rám az Úr, egy dicsőítés volt. Leírhatatlan az élmény. Elkezdtem érezni egy gyülekezeti tag felé valami olyat, amiről tudtam, hogy nem tőlem van, hanem az Atya szíve őfelé. Kaptam egy igét és egy kis, számomra jelentéktelennek tűnő üzenetet, amit egyszerűen nem tudtam magamban tartani. A kedves címzett pedig könnybe lábadt szemmel mondta el, hogy ez egy konkrét válasz volt az előző napi imájára.

Többször előfordul velem, hogy az Atya engedi egy pillanatra érezni az Ő szívét emberek felé, és így tudok hozzájuk kapcsolódni. Más alkalommal kijelent olyan dolgot valakiről, amit én nem tudhatok. Ezt ismeret beszédének hívja a Biblia.

Egy utcai evangelizáción történt, hogy egy fiatal lányról azt az ismeretet kaptam, hogy nagyon jól fest, és most el van bizonytalanodva ezen a területen. Tudtam bíztatni, hogy az Atya, aki őt alkotta, Ő adta neki ezt az ajándékot. Be tudtam mutatni, hogy én nem ismerem őt, de az Úr igen, mégpedig ennyire személyesen. Egyszer álomban láttam egy ismerősömet, akivel nem vagyok különösebb kapcsolatban, hogy egy 12 hetes körüli magzatot tart a kezében. Nem tudtam mire vonatkozik a kép, csak írtam neki, hogy mi újság vele, az Úr arra indított, hogy imádkozzak érte. Akkor megosztotta, hogy várandós, még nem tudja senki, éppen a 12 hetes ultrahangra készül. Nagyon fél, hogy rendben lesz-e minden. Neki is bizonyságot tettem az Úrról, és írtam egy kis üzenetet.

Amikor közel vagyok az Úrhoz, szomjúsággal tanulmányozom az Igét, naponta hangolódom a Szentlélekre, akkor könnyebben hallom a halk és szelíd hangot. Amikor sokáig nem történik semmi, aggódva teszem fel a kérdést, hogy most akkor nekem van prófétai ajándékom? Az Úr ezzel a válasszal oldotta fel a feszültséget: „nem az a lényeg, hogy van-e ajándékod, hanem az, hogy vannak emberek, akiket meg szeretnék szólítani. Te csak arra figyelj, hogy elérhető legyél a számomra.”

Nem vagyok elhívott próféta, olyan módon használom ezt az ajándékot olykor, ahogy bármelyik hívő megteheti, és tudtán kívül teszi is. Mindannyiunkat vezet a Lélek imában, beszélgetésben, bölcsesség beszédét és kijelentést ad egy-egy helyzetre. Ha kérjük, és vágyakozunk, használ bennünket az Úr ezen a területen. Viszont az Ige szerint gerjeszteni kell magunkban az ajándékokat. Kutatom, hogy mit is jelent ez pontosan. Azt hiszem, az Ige tanulmányozását, beszélgetést más szolgálókkal, sok-sok imát, Isten szívének egyre mélyebb megismerését, a beszédünk és gondolataink megtisztítását, hogy hitelesen tudjuk képviselni Istent. Nem utolsó sorban pedig hatalmas bátorságra és kockázatvállalásra van szükség, ahhoz, hogy kilépjünk, megszólaljuk. Nem véletlenül mondja Pál Timóteusnak: »Ezért sürgetlek, hogy ismét lobbantsd lángra azt az ajándékot, amit Isten adott neked, amikor rád tettem a kezemet. Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a félénkség, gyávaság szelleme, hanem az erő, az isteni szeret, a kiegyensúlyozottság és a fegyelmezettség Szelleme!« (2 Tim. 1, 6-7) Azt hiszem, ez szépen leírja, hogy milyen jellem kiformálódására van szükség ahhoz, hogy a prófétaságban hitelesen tudjuk működni.

Mindennek az alapja az Istennel töltött személyes idő és a dicsőítés, hiszen »az Örökkévaló bizalmába fogadja, akik imádják őt, és szövetségére tanítja őket.« (Zsolt. 25,14) Az Úr bizalmasai vagyunk!”

 

6+1 elgondolkodtató igehely a prófétasággal kapcsolatban:

 „Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az Úr!” (4Móz. 11,29).
„Ahol nincs prófétai látás, ott elvadul és lezüllik a nemzet. De milyen boldog és áldott, aki követi a tanítást!” Péld. 29,18
„Mert Uram, az Örökkévaló nem tesz semmit anélkül, hogy titkát ki ne jelentené szolgáinak, a prófétáknak.” Ámos 3,7
 „Buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.” (1Kor14,1)
 „a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól” (1Kor 14,22).
“A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” (1Thessz 5,19-22)
“Jaj nektek írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s az odaigyekvőket sem hagyjátok bejutni.” (Mt 23,13)

Olasz Tímea

Facebook kommentek



Vélemények:

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A szerzőről:

olasztimi

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat tekintve fiataloknak mutatok utat a világban, illetve hitoktatóknak segítek gyermeknyelvre fordítani a Bibliát. Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni… Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.