2018. április havi bejegyzések

Megint ugyanott…

Fotó: Cameron Stow

Kedves olvasóm, biztosan érezted már úgy, hogy lelkileg nem haladsz sehová, már megint ugyanott tartasz, ahol elkezdted Krisztus követését. Még mindig ugyanazokkal a bűnökkel harcolsz, ugyanazok a kérdéseid vannak – nem jutottál előbbre. A János 21,1-14-ben is így vannak a tanítványok. János evangélista itt írja le a nagy halfogás történetét. A másik három evangélium viszont Péter elhívásával kapcsolja azt össze. A szinoptikusok szerint Jézus egy sikertelen halászattal töltött éjszaka után találkozik Péterrel, beszáll a hajójába, majd rövid tanítás után megkéri, hogy evezzen a mélyre és dobja ki a hálót. A háló megtelik, és a csodát látva Péter térden állva vallja meg bűneit, majd elhívást kap Krisztus követésére. János szerint a történet szinte ugyanúgy megismétlődik Jézus feltámadása után. Péter és a tanítványok annyi mindent átéltek Jézus mellett három év alatt. Láttak csodákat és részesei is voltak pár különleges eseménynek. Ott voltak, mikor 5000 ember jól lakott öt kenyérrel, látták feltámadni Lázárt vagy Jairus lányát, átélték, hogy Jézus szavára elcsitul a háborgó tenger, de ott voltak akkor is, mikor Jézust elfogatták a főpapok és volt, aki ott állt a kereszt alatt is. És most mégis ugyanott vannak, ahol kezdték. Megint Galileába mennek. Itt a tenger, talán megvan még a régi halászbárka is, és egy kis foltozással bevethető az ócska háló…

olvasás folytatása

Akik túllátnak a horizonton

Ausztrália egyik tengerpartján áll egy sziklacsoport, a Tizenkét Apostolnak nevezik őket (Twelve Apostles). Ezeket a 45 m magasságot is meghaladó, tetszetős tornyokat a Déli-óceán szele és a tengervíz formálta. A körülmények nem kedveznek a sziklatoronynak: már csak hét darab maradt belőlük, és azok is évente 2,5 cm-t pusztulnak. Viszont ugyanaz az óceáni éghajlat, amely őket tépázza, további „apostolokat” hozhat létre idővel a part menti kiálló sziklákból.

olvasás folytatása

Kellemetlenkedő minőségellenőrök

A helyszín egy átlagos vasárnapi istentisztelet. Fülledt a levegő. Szinte érezni, ahogyan az évszázados padok magukba szívják a párát. Minden olyan lassú és megszokott. Nagyének: megvolt. Igeolvasás: megvolt. Imádság: megvolt. Ez utóbbi ma különösen is hosszúra sikerült. A lelkész már jó ideje magyaráz valamit a Szentírásból. Látszólag mindenki rezzenéstelen faarccal hallgatja a szónoklatot. Vagy így gondolják ők is, vagy pedig egyáltalán nem gondolkoztak még efelől. Azt mondtam, mindenki? Nos, nem mindenki. A hátsó sorokban valaki mocorog, fészkelődik, sóhajt, és alig bírja visszatartani magát attól, hogy bekiabálja: „Ez nem teljesen így van!” Nos, ebben a bejegyzésben erről a „kellemetlenkedő” alakról lesz szó és a megkülönböztetés kegyelmi ajándékáról.

olvasás folytatása

Lélekmentő bozótharcosok

Az egész azzal kezdődött, hogy volt tizenegy átlagos ember és egy küldetés: elmenni és tanítvánnyá tenni minden népet. Halászok voltak, vámszedők, politikai aktivisták. Annyi teológiai végzettségük volt, amit három év alatt Jézus mellett össze tudtak szedni. Egyetlen eszközt kaptak a küldetéshez: erőt, amikor eljött hozzájuk a Szentlélek.

Az első gyülekezet annak idején egy emberként igyekezett azon, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a megváltás híre. Akkora hatással volt rájuk Jézus tette, hogy nem tudtak hallgatni róla, az életük árán sem. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel (ApCsel 2,47).

És ma? Növeli ma az Úr a gyülekezeteinket napról napra? Hónapról hónapra? Évről évre?

olvasás folytatása

A kapitány és a kormányos

Úgy gondolom, hogy a vezetésről dédelgetett illúzióink akkor fognak igazán összetörni darabjaira, amikor belekóstolunk ebbe a szerepbe (akár egy nagyon rövidke időre is), vagy őszintén beszélgetünk olyan vezetőkkel, akik napról napra másokért felelnek és értük hoznak döntést. Amikor az előzőt kellett átélnem, s bár nem vagyok vezető, de hirtelen egy gyermekhét feladatai vártak igazgatásra, akkor rájöttem: döntést hozni nem is olyan egyszerű dolog, nem csak parancsolgatásból áll ez a pozíció és nagyon sokszor egyszerűen lila gőzöm sincs, hogy mit és hogyan is kellene tenni. Amikor pedig másokat hallgattam, olyanokat, akik nem csupán egy hétre veszik fel magukra ezt a ruhát, egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire magányos is sokszor a vezető útja, milyen sokszor érzik úgy, hogy nagyon szorít ez a cipő a lábukon, mennyire nagy teher nyomja a vállukat és milyen gyakran találkoznak hálátlansággal, meg nem értéssel és el nem ismeréssel.

olvasás folytatása