Gondolatok Krisztus áldozatáról

Négy szerzőnk írta le, hogy mit is jelent számára Jézus áldozata. Tartalmas, személyes hangvételű, őszinte megfogalmazások születtek, melyeket szeretettel ajánlunk nektek. Szívből reméljük, hogy húsvéti gondolataitokat, csendjeiteket gazdagítani tudják majd.

„A tavalyi nagypéntek nagyon különleges volt számomra. Igazából úgy volt az, hogy lelkileg teljesen összetört. Azt hiszem akkor fogtam fel – persze nagyon töredékesen – hogy mi is történt ott a kereszten. Emlékszem, hogy pont nagyhét környékén mentem el a lelkigondozómhoz, hogy arról beszélgessek vele, hogy megy az a tematikus imádságsorozat, amiben akkoriban részt vettem. Először kissé közönyös voltam, de végül kibukott belőlem a düh. Én ugyanis dühös voltam az Istenre. Mert ahogy végignéztem a nagypénteki eseményeken, azt láttam, hogy Jézus egyes-egyedül élte meg élete talán legnehezebb éjszakáját. Én ezt annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem az Isten részéről! Nem fért össze a Róla alkotott képem egy olyan kegyetlen Atyáéval, aki hagyja, hogy a fia ennyire kiszolgáltatott és elhagyatott legyen. Szinte vádolva kérdeztem a lelkigondozómtól, hogy miért érte meg az Istennek, hogy végignézze, ahogy a fia ott haldoklik a kereszten? Jézus pedig miért vállalta magára önként ezt a mérhetetlen szenvedést?

Sokáig volt csend a szobában míg végre összeraktam magamban a puzzle darabokat. Akkor és ott fájóan hasított belém a felismerés, hogy Isten és Jézus egymástól függetlenül, engem választottak. Nekik én kellettem. És értem az Atya még arra is hajlandó volt, hogy megengedje egyetlen Fiának azt, hogy ott függjön a kereszten. A Fiú pedig teljes egészében hajlandó volt odaadni magát – értem. Akkor vált nyilvánvalóvá számomra az isteni szeretet mélysége. Addig soha nem nehezedett rám úgy ennek a szeretetnek a súlya, mint azon a délutánon. De nem is volt még olyan örömöm húsvét vasárnapján, amikor minden porcikámat átjárta a Feltámadás. Most azért imádkozom, hogy idén ismét ilyen húsvétban lehessen részem.”  (Marofejeva Nelli)

„Én igazán csak most vettem észre, hogy a Golgota egy teljes egészében személyes és bensőséges történet. Hogy Krisztus, jóllehet a világ bűneit fizeti meg ezekben a gyötrelmes percekben, mégis csakis szemtől-szembe, egyénekkel beszél. Így szól Jánoshoz, így szól a latorhoz, így szól az Atyához. A kereszt körül nincs tömeg. Nincsenek általánosságok. Nincsenek ideák, szócséplések, beszédek és legfőképpen: nincsenek többes számok. Itt csak Krisztus van, meg az ember van. Én vagyok. Így lehet valami kétezer évvel ezelőtti néhány óra megdöbbentő erővel ható személyes és intim történetté számomra. Mert az az áldozat az Ő áldozata értem. Aki nem így gondol Nagypéntekre és a Golgotára, az valami másra gondol. Akit még nem rendített meg a maga teljes valójában ez az Én-Te pillanat, az valahol még nem értette meg ennek az összetört testnek a lényegét. Én is csak most kezdem igazán…” (Homoki Gyula)

„Tizenéves lehettem, amikor az egyik ünnepen A názáreti Jézus című filmet vetítették (mint azóta már annyiszor). Nagyon szimpatikus volt nekem a fickó, akiről a film szólt, egészen a szívemhez nőtt. Tetszett az, amiket mondott, amiket tett, ahogyan bánt az emberekkel. Kamaszlányként elvesztem a szemeiben. Aztán a passió részhez ért a film, nekem pedig megszakadt a szívem. Fel nem bírtam fogni, mi bajuk van az embereknek ezzel a fickóval, a légynek sem ártott, sőt mindenkin csak segített. Különösen azért borított ki ez az igazságtalanság, mert tudtam: ez egy igaz történet. Ezzel a Jézussal tényleg így bántak. Bebújtam a paplanom alá, és szétsírtam a szememet.

Néhány évvel később egy ifitáborban Jézusról beszélt a lelkész. Elmondta, hogy mi történt vele, majd hozzátette: „Ha te el tudsz menni emellett, és nem adod Neki a szívedet, hanem éled tovább a megszokott életed, akkor hiábavaló volt minden szenvedés. Mert Ő miattad vállalta mindezt.” Bennem akkor elpattant valami. Ja, hogy Jézus sztorija nem egy szerencsétlen baleset volt? Ő tudta, hogy ez fog vele történni? Akarta, hogy így legyen? Értem tette? Hogy megmentsen? Életemben először fogtam fel, hogy mennyire mély ez a szeretet, és hogy az egész életemben nem tudok annyi jót tenni, hogy valaha is viszonozni tudjam ezt.

Megvásárolt. Adósa vagyok.

De nincs ennél édesebb adósságom.” (Olasz Tímea)

„Sírok. Minden nagypénteknek van néhány pillanata, mikor én elvonulok és elsiratom Jézust. Gyerekkoromban kezdődött az első Jézus élete filmem megnézésekor. Hogy én akkor milyen dühös voltam. Mindenkire haragudtam. Az emberekre a kegyetlenségük miatt, Istenre, hogy miért akarta mindezt, és talán magára szegény Jézusra is, hogy miért hagyta magát kínozni, mikor simán ellen is állhatott volna. Terveket gyártottam a fejemben, hogy hogyan alakulhatott volna másképp. Ha megjelentek volna Isten angyalai tüzes pallossal, vagy ha Isten leszól az embereknek, vagy ha Jézus szuperhősként kipattintja a szögeket a kezéből, vagy ha én ott lehetettem volna – igen, az életem árán is megakadályoztam volna, hogy ez történjen ezzel a szegény Krisztussal. Aztán az évek alatt lecsillapodtam. Szép lassan megértettem – ha nem is teljesen -, hogy mi is történt ott azon a nagypénteken a Golgotán. Hogy az egész egy tökéletes terv része volt, ami értem, a megmentésemért készült. És nem alakulhatott másképp, hiába minden okoskodásom. Ma már hálával vegyült könnyeimet nem a düh, nem is a sajnálat váltja ki, hanem a tény, hogy Jézus mennyire felfoghatatlanul szeret engem. Hogy ott a kereszten azok a vércseppek miattam (is) folytak végig azon a drága arcon. Igen, még ha nem is érzem ezt mindig, még ha időnként elfuseráltnak tűnik is sok minden az életemben, és gyakran dacosan elrohanok Tőle – ez a tény nem változik. Szeret engem, olyan nagyon, mint senki más. Én pedig szeretem Őt.” (Papp Adrien)

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

homgyulaHuszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

maronelliMarofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

olasztimi

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat tekintve fiataloknak mutatok utat a világban, illetve hitoktatóknak segítek gyermeknyelvre fordítani a Bibliát. Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni… Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.