Halálom a kereszten

 

Ma, nagypéntek napján Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Kíváncsi vagy a tágabb összefüggésekre, amik Jézus halálának napján történtek? Tarts velünk!

„Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.” (Mk 15,33-38)

Sötétség és hideg tölti be a vidéket. Akármerre nézel, akármit vélsz és remélsz meglátni, szertefoszlik, és megmarad ez a két érzés, amely a csontodig megremegtet. Az egyik azzal kapcsolatos, hogy Jézus lassan kiszenved és hallgat a kereszten. Körülveszik családtagjai és a kíváncsiskodók. A másik pedig azzal, hogy azok, akik elítélték, már útban vannak Jeruzsálem felé, visszafelé a Koponyák hegyéről. Sietve mennek, talán kart karba öltve, hiszen istentiszteletre készülnek, és pont most, az ünnep előtt, nem illik késni a templomból! Ma különleges esemény történik: levágják az áldozati páskabárányt szépen, fájdalom nélkül. A szertartás után huszonnégy vén odaáll, hogy meghintse a népet a vérrel, amit hitük szerint fájdalom nélkül nyertek el.

 

Kint a Golgotán Jézus éppen erejének határára érkezik. Hallgat. Kezéből és lábából sűrű, alvadt vér szivárog. A város kürtöseinek hangpróbája elér a keresztig. Hívogatnak a dallamok mindenkit, aki nincs a kereszthez szögezve.

A léviták eléneklik a szokásos zsoltárt:

„Nem halok meg, hanem élek,

és hirdetem az Úr tetteit!

Keményen megfeddett engem az Úr,

de nem adott át a halálnak.

Nyissátok ki előttem az igazság kapuit!

Bemegyek és hálát adok az Úrnak!” (Zsolt 118,17-79)

Igen, ezt a zsoltárt éneklik nemsokára. Vajon eszébe jut-e majd valamelyik papi fejedelemnek, honnan érkezik a templomba, és milyen vér tapad a kezéhez? Összerezzennek-e annak a tudatában, hogy keresztre adták az Isten Szentjét? Az énekesek ezt éneklik, az ősi szertartás szerint: „A kő, amit az építők megvetettek, szegletkővé lett.”. Vajon eszébe jut-e csak egy írástudónak is, kitől is hallotta nem is olyan régen idézni ezt a zsoltárverset? Hiszen még ezt is hozzá tette: „Ezt az írást sem olvastátok?”.

Vajon eszébe jutott-e egynek is a kereszten, vérében meghűlve hagyott Jézus?

Nem tudjuk, eszükbe jutott-e. Talán csupán szépen hazamentek, hogy ott elfogyasszák a húsvéti bárányt, és hogy otthon, hat órakor, mint a ház fejei, elmondják a szombatnapi áldást, a teremtés hetedik napjának emlékezetére: „A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után…”. A hetedik nap nemsokára beköszönt, de még nem készült el egészen a Teremtő munkája. Még él a Küldött! Melle alig láthatóan emelkedik. A vér már megalvadt a csuklóján és a lába sebein. De ahogy az árnyak felkúsznak a keresztfán, és elfednek minden fényt, a kereszten megmozdul az alácsuklott fej és a cserepes ajkon fölbuggyan az ősi ima, az atyák imája, a halotti ima, a 22. zsoltár: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

Kicsi korunk óta ismételjük az Apostoli Hitvallásban, a Hiszekegyben, hogy „szálla alá poklokra”, és talán még sosem értettük meg igazán. Pedig ez történik ott, abban a pillanatban a kereszten. Mert a pokol nem hely, hanem állapot. A teljes elhagyatottság állapota, már itt a földön s majd odaát. Jézusnak ezt is át kell élnie, ha csak percekig is: a teljes semmiséget, nihilt.

Nem, nem a testi fájdalma a legnagyobb Jézusnak. Hiszen még ketten szenvednek mellette ugyanattól a kíntól, ugyanúgy keresztre feszítve, és utána is még ezreket, tízezreket feszítenek keresztre. De azt, amit lelkében átél, azt csak Ő éli át ott a kereszten: mert Ő az egyetlen, Aki azokért haldoklik, akik megölik, és Ahhoz imádkozik, Aki hagyja, hogy megöljék! És mégsem engedi el az Atya kezét a legvégső pillanatban sem: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”. (Mk 15,33)

Jézus lábai alatt Jeruzsálem számtalan otthonában mécsest helyeznek az ablakba, és a pislákoló fénypontok mellett mindenhol elmondják a szombatnapi igét: „A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával…” (1Mózes 2,2). „Jézus pedig hangos kiáltással kilehelte lelkét.” A Fiú utolsót hördül a kereszten, az újjáteremtés munkája befejeződött. Elkezdődik a szombat, az új nap.

Csak Jézus halt meg azon a kereszten? Nem! Az én halálom és a te halálod is ott történt meg. Akarod látni a halálod? Ott láthatod azon, azon a kereszten. Soha, senki nem láthatja a halálát, csak a kereszten. Jézus keresztjén a saját, bűneiért megérdemelt halálát. De aki ezt is meglátja, az már kizárólag a földi elmúlásával szembesül – ezen túl már csak Jézussal találkozik.

Mert nem csak Jézus halt meg a kereszten. Nemcsak az én halálomat halta – hanem a halálom is meghalt. A templom kárpitja széthasadt – szabad az út az életbe.

(Gyökössy Endre nyomán)

 

Laskoti Zoltán

 

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!