“Ma még lehet”

Közelednek az ünnepi napok. Persze most még takarításra váró szobák, sütemény- és ételreceptek, lázas, gyors, fáradt készülődések választanak el tőle. Ma még távoli a holnapi nagypéntek fájdalma, s talán az is marad, ha a készülődés elcsúszik, s nem lesz időnk a kereszthalállal foglalatoskodni. Ahogy a feltámadás öröme is távoli és valószerűtlen – főként az elmúlt évek vendégeskedései és azok mámorai után. Készülünk az ünnepre, majd sikeresen belezuhanunk, és aztán próbálunk minél üdébben, frissebben, kijózanultan kászálódni ki belőle.

Az jár a fejemben, hogy vajon Jézus látta-e ezt előre, mikor kínkeservesen, gyötrődve készült a halálára? Mikor ott vívódott a Gecsemáné kertjében? Mikor cipelte a nehéz keresztet, mikor érezte, ahogy a húsát szétszaggatják a szögek, akkor látta maga előtt azt is, hogy mi, a választott népe, mit teszünk majd kétezer év múlva az áldozatának emlékével? Hogy ahelyett, hogy a vérre, a kínra, az isteni szeretet felfoghatatlanságára tekintenénk, mi színes nyuszikat, csokitojásokat válogatunk? Hogy ahelyett, hogy őszintén ünnepelnénk a halál legyőzését, a megváltásunkat, pajzán verseket és vicceket mesélünk, és alkoholtól mámorosan járjuk az utcákat? Vajon értünk is szólt már, mikor azt kérte az Atyától: „bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”?

Persze, hogy tudta. Persze, hogy látta.

Nagyon is tisztában volt Ő azzal, hogy rövid időn belül mennyire elértéktelenítünk, mennyire a saját képünkre formálunk mi mindent. Hogy mennyire természetesnek vesszük ma már, hogy Isten Fia egyszer itt élt a földön, istenhez nem méltó körülmények között, majd kínhalált halt azért, hogy mi életet nyerjünk.

Szégyellem magam. Mert az utóbbi évekhez hasonlóan ennek az évnek a húsvéti készülődése is mindenről szólt, csak Jézus áldozatáról nem. Nem álltam meg az idén sem, hogy engedjem, hogy magával ragadjon a felismerés, hogy értem tette. Nem álltam meg, hogy hallgassam Őt, figyeljem, mit mond. Erre már nem nagyon volt idő…

A tegnapi poszt viszont kijózanító és biztató volt: „Ha az elmúlt közel negyven napban aludtál is – még nem késő felébredni”. Még nem késő. Lehet ez az idei húsvét más. Szólhat ez másról, mint a tavalyi és azelőtti. És szóljon is! Lássuk meg a lényeget! Ne az ünnep körítésével foglalatoskodjunk, hanem magával Jézussal! Ragadjuk meg az alkalmakat, mikor szólhat hozzánk, taníthat! Ne engedjük, hogy bagatell dolgok vonják el a figyelmünket arról a tényről, hogy az Istennek Fia értünk érzett szeretetétől vezérelve leereszkedett, és megtapasztalta az emberi lét lehető leggyötrőbb részét. Tekintsünk ma erre a hatalmas szeretetre, a halál legyőzésére és a feltámadás csodájára! Örüljünk, hogy Isten népeként ekkora megtiszteltetés ért minket!

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott. (Zsolt 33,12)

Papp Adrien

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.