De még vár az ÚR, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az ÚR, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” (Ézs 30,18)

Az a fajta ember vagyok, aki szeret egyből meglépni dolgokat. Gyorsan és hirtelen ugrok bele szinte mindenbe, hamar hozok döntést, hamar lelépek, hamar cselekszem. Épp ezért borzalmasan nehéz volt megbékélnem az Úrnak azzal a roppantul bosszantó tulajdonságával, hogy türelemre, várakozásra int. Nem is csak int, hanem nevel. Az még hagyján, ha valakit tunyának, tétlennek látok, de ha a toporgása már engem is befolyásol, bevallom, néha továbbállok. Azt hiszem a legtöbb viharom emiatt van az Úristennel. Hogy Ő márpedig vár és várat, és nem osztja meg veled, hogy mi van a háttérben, nem ad rálátást a teljes képre, hanem egyszerűen bizalomra kér.

Nemrég komolyan fennakadtam egy igeszakasz olvasása közben: Jézus után kiabál a kánaáni asszony, hogy könyörüljön rajta, és Jézus továbbsétál. Értitek?! Továbbsétál!!! Ignorálja a szegény, segítségre szoruló asszonyt, aki üvöltözve kéri, hogy irgalmazzon neki. És továbbra sem történik semmi. Jézus megy, mendegél a dolgára, míg a tanítványok meg nem kérik, hogy álljon már meg a folyamatosan kiáltozó asszonynak, mert már fáj a fülük a sipítozástól. Jézus még mindig valami szerintem csúnyát mond az asszonynak (hogy nem az ő népéért jött, hanem másikért, és nem pazarolja az oda szánt értékes szavakat), az asszony viszont még mindig kitartó, és alázatosan csak annyit mond, hogy: „Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt az urak morzsáiból.”(Máté 15:27) Napokra kiadtam ezen. Hogy ha én ott álltam volna, végig se vártam volna a jelenetet. Mert mi az, hogy elsőre ignorál? Lehetősége volt gyógyítani ott, akkor! Első kiáltásra is egy szavába került volna. De nem, ő nem tett semmit. Csak továbbsétált.

Hát így vagyok én ezzel. Többen kellettek a lehűtésemhez, mondván hogy ez egy felületes igeolvasás, és hogy én nem tudhatom, hogy annak az asszonynak igazából mire volt szüksége. Egyrészt a segítségre, a gyermekének gyógyulására biztosan. Másrészt talán egy megerősítésre, hogy a hite megtartotta Őt. Számos egyéb dologra, ami a kiáltozás közben végigment benne.

Hát az Úr meg így van ezzel. Az Ő várakoztatásának bizony általában célja van, és bizony az a cél csak utólag derül ki. S közben eldöntheted, hogy azok közé tartozol majd, akik már a felénél felkapják a vizet és csalódottan lelépnek, vagy akik kivárják a végét teljes bizalommal, hogy aztán sütkérezhessenek az Ő irgalmában.

Kihívás:

Fordulj ma oda valakihez, akinél talán már csak egy hajszálon függ, és elveszítheti a reményt! Valakihez, akiről tudod, hogy már nagyon régóta vár, és kezd meginogni az Istenbe vetett bizalma, mert túl gyakran látja azt, hogy Jézus csak továbbsétál… vagy talán épp mellette sétál el folyton. Mondd el neki az örömhírt, hogy azokat, akik végig kitartanak Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal, azokat várni fogja az Úr az irgalmával! Mert boldogok, akik teljes szilárdsággal együtt tudnak várni a Mindenhatóval.

Sárközi Andrea

(Borítókép: Sárközi Andrea)

2 hozzászólás

  1. andreafromhuk

    Akkor már nem volt hiába az én kiakadásom sem 🙂

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .