Boldog?

“Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár.” (Zsolt 128:1)

MINDENKI.

A Földnek minden szegletén találkozhatunk a Bibliával és azzal a bizonyos kereszttel. Az adatok szerint a keresztyének száma meghaladja a kétmilliárdot. Az adott zsoltárunk szerint mindannyian boldogok lehetnek…

Boldog-e az a túlsúlyos tinédzser lány, akit minden osztálytársa kiközösít, kinevet és megaláz? Pedig már gyerekkorában elfogadta a Megváltót…

Boldog-e az az édesanya, aki gyermeke sírjára naponta virágot visz? Pedig az Úrnak nevelgette eddig is…

Boldog-e az a középkorú rákos férfi, akinek már csak azt a bizonyos utolsó fájdalmas napot kell várnia? Pedig ő hittel imádkozott gyógyulásért…

Boldog-e az a Közel-Keleten élő keresztyén család, amelyik minden este rettegve hajtja le a fejét, abban a bizonytalanságban, hogy nem látnak többé napfényt? Boldogok-e azok, akiknek fejvesztve kell otthonukat elhagyni azon „vétkük” miatt, hogy Krisztuskövetők?

És te – aki az Urat féled, és az Ő útjain jársz – igazán boldog vagy, és mindig boldog voltál?

Én nem, bevallom. A fent említetteknél sokkal apróbb katasztrófa is elég volt ahhoz, hogy a boldogságom elrepüljön a költöző madarakkal. Bántottam magam – miért nem csordul bennem túl az öröm, a hála, a jókedv, az Úr iránti lelkesedés? Vagy talán olyanra vágyakozom, ami a földi körülményeinkhez képest elérhetetlen? Akkor miféle boldogságról van itt szó?

Azt gondolom, hogy egy ideje értem: a boldogság nem az út, hanem a cél.

Az úton tövisek, gödrök, útonállók és viharok vannak. A futóverseny győztesét sem a hosszú és fárasztó pálya tölti el a kiteljesedés boldog érzetével, hanem a célba érkezés. A szalag átszakítása. A tömeg ovációja. Amikor a legfelső dobogón áll, és kezében tartja a megérdemelt díjat. Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár, mert egyszer megérkezik: kitárul előtte a Menny kapuja, az angyalok mind felujjonganak, és elnyerheti méltó jutalmát.

A gyászoló, a magányos, a halálra készülő, a menekülő talán nem boldogok, még ha az Úr útján járnak is.  Talán elrohannának a jelenből, talán még az Urat is számon kérik. Talán te is. Csakhogy Nála másképp telik az idő. Ő másképp gondolkodik. Mindent – múltat, jelent, jövőt – egy teljes egészként, egyszerre lát. Mert Ő az Isten, és az Isten jobban tudja.

Kihívás:

Most hívd ki magad ellen a boldogtalanságodat, amibe beleragadtál, vagy amiben valamikor benne voltál. Gondold át, nézz vele szembe, futtasd az eseményeken végig a tekintetedet. Lehet, hogy azt látod, hogy semmi értelme nincs. Lehet, hogy már ismered az Úr gondolatát ezzel az időszakkal kapcsolatban. Ha már elmúlt – légy érte boldog. Ha nem, akkor is tartsd a szemedet az út célján: a boldogságon.

Baranyi Eszter

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

baraeszti

Baranyi Eszter vagyok, 22 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.