2018. március havi bejegyzések

Gondolatok Krisztus áldozatáról

Négy szerzőnk írta le, hogy mit is jelent számára Jézus áldozata. Tartalmas, személyes hangvételű, őszinte megfogalmazások születtek, melyeket szeretettel ajánlunk nektek. Szívből reméljük, hogy húsvéti gondolataitokat, csendjeiteket gazdagítani tudják majd.

„A tavalyi nagypéntek nagyon különleges volt számomra. Igazából úgy volt az, hogy lelkileg teljesen összetört. Azt hiszem akkor fogtam fel – persze nagyon töredékesen – hogy mi is történt ott a kereszten. Emlékszem, hogy pont nagyhét környékén mentem el a lelkigondozómhoz, hogy arról beszélgessek vele, hogy megy az a tematikus imádságsorozat, amiben akkoriban részt vettem. Először kissé közönyös voltam, de végül kibukott belőlem a düh. Én ugyanis dühös voltam az Istenre. Mert ahogy végignéztem a nagypénteki eseményeken, azt láttam, hogy Jézus egyes-egyedül élte meg élete talán legnehezebb éjszakáját. Én ezt annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem az Isten részéről! Nem fért össze a Róla alkotott képem egy olyan kegyetlen Atyáéval, aki hagyja, hogy a fia ennyire kiszolgáltatott és elhagyatott legyen. Szinte vádolva kérdeztem a lelkigondozómtól, hogy miért érte meg az Istennek, hogy végignézze, ahogy a fia ott haldoklik a kereszten? Jézus pedig miért vállalta magára önként ezt a mérhetetlen szenvedést?

olvasás folytatása

Halálom a kereszten

 

Ma, nagypéntek napján Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Kíváncsi vagy a tágabb összefüggésekre, amik Jézus halálának napján történtek? Tarts velünk!

„Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.” (Mk 15,33-38)

Sötétség és hideg tölti be a vidéket. Akármerre nézel, akármit vélsz és remélsz meglátni, szertefoszlik, és megmarad ez a két érzés, amely a csontodig megremegtet. Az egyik azzal kapcsolatos, hogy Jézus lassan kiszenved és hallgat a kereszten. Körülveszik családtagjai és a kíváncsiskodók. A másik pedig azzal, hogy azok, akik elítélték, már útban vannak Jeruzsálem felé, visszafelé a Koponyák hegyéről. Sietve mennek, talán kart karba öltve, hiszen istentiszteletre készülnek, és pont most, az ünnep előtt, nem illik késni a templomból! Ma különleges esemény történik: levágják az áldozati páskabárányt szépen, fájdalom nélkül. A szertartás után huszonnégy vén odaáll, hogy meghintse a népet a vérrel, amit hitük szerint fájdalom nélkül nyertek el.

olvasás folytatása

“Ma még lehet”

Közelednek az ünnepi napok. Persze most még takarításra váró szobák, sütemény- és ételreceptek, lázas, gyors, fáradt készülődések választanak el tőle. Ma még távoli a holnapi nagypéntek fájdalma, s talán az is marad, ha a készülődés elcsúszik, s nem lesz időnk a kereszthalállal foglalatoskodni. Ahogy a feltámadás öröme is távoli és valószerűtlen – főként az elmúlt évek vendégeskedései és azok mámorai után. Készülünk az ünnepre, majd sikeresen belezuhanunk, és aztán próbálunk minél üdébben, frissebben, kijózanultan kászálódni ki belőle.

olvasás folytatása

Szomjas a szomjúságra

Fotó: Freepik

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. (Mát 5,6)

Amikor tavaly nyáron új albérletbe költöztünk a férjemmel, tettem magamnak egy fogadalmat: minden reggel (de legalább hetente háromszor) a szokásosnál egy órával hamarabb felébredek, elmegyek futni, és közben valamilyen áhítatos hangoskönyvet hallgatok. Így egyszerre két régi életmódváltással kapcsolatos célomat is teljesítem: minden nap mozgok és (a már rutinná vált esti csendesség mellett) minden reggel szánok időt az Istennel való foglalkozásra.

olvasás folytatása

A megalázó üldöztetés

Fotó: Nicolae Rosu, Unsplash

Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Mát 5,10)

Mikor a Hegyi Beszédet olvasom automatikusan aláfestő zene kapcsol be a fejemben, de ennél az igeversnél különösen felerősödik a hatása. Megjelenik előttem egy erős, dicsőségteljes Pál karakter, aki megviselten, leharcolva, tetőtől talpig befedve az út porával tör előre a menetszélben az Utolsó mohikán zenéjére. Vagy valami ilyesmi.

Jó lenne ezt hinni. Hogy Isten igéjét képviselni ilyen nemes és felemelő, és az üldöztetés valami rambós életveszélyt jelent. De igazából ez nem így van (azoktól a kivételektől eltekintve, akiket tényleg így üldöznek).  Ez az üldözés most csendes ellehetetlenítés. Meg megalázás. Megalázás dögivel. Azért, mert te nevetségesen buta vagy, hogy egy idejétmúlt buta mesét próbálsz áttolni az embereken. Azért, mert te a legnagyobb tragédiák között is képes vagy átszellemülten, elvetemült tekintettel előtörni, és közben még másokat is felemelni, ha kell. Mint az a bizonyos „Fegyvertelen katona”. Mint aki tényleg teljes szívvel hiszi, hogy tudja azt az igazságot, amiért érdemes felkelni. És azért, mert a teljes elfogadás és tolerancia világában te képes vagy határozottan és szilárdan kiállni valami mellett, és csak amellett az egy mellett. Akkor is, ha csőlátású gonosz diszkriminatív mocsoknak bélyegeznek, mert nem vagy hajlandó Mohamedet Jézussal egy képre rajzolni.

olvasás folytatása