„…úgy örülök a beszédednek…”

 „Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál.” (Zsolt 119, 162)

Mikor elolvastam ezt a számomra eddig ismeretlen igerészt, bevallom elszégyelltem magam. Hát mikor örültem én úgy az Isten beszédének, mint a zsákmányomnak? No, nem a nemlétező vadászteljesítményemre gondolok, hanem azokra a pillanatokra, örömökre, mikor valami olyat találtam, ami nagyon az enyém, amibe nagyon bele tudtam bolondulni. Például mikor fél éves keresés után megtaláltam a tökéletes lámpát vagy azt az estélyi ruhát… és a kedvenc könyv a fa alatt – jaj, igen még most is csillogó szemmel mosolygok… Milyen jó érzés volt illegve-billegve mutogatni napokig ezeket a zsákmányolt kincseket a körülöttem lévőknek. És most kérdezd meg tőlem, hogy mikor éreztem hasonlót Isten beszéde kapcsán? Mikor volt utoljára az, hogy a Bibliámba mélyedve igazi örömöm volt az igében? Mikor volt, hogy a reggeli kávém mellett Istentől elfogadtam azt az igazi flow-érzést? Mikor rohangáltam fel-alá, hogy valakivel végre megoszthassam, mit mondott nekem ma az Úr?

Inkább nem válaszolok. Még magamnak sem…

Hát mikor felejtettem én el ennyire, hogy engem mennyire szeret az Úr? Hát mikor engedtem én kicsúszni a kezemet abból a bizonyos Atyai kézből? Mikor zárkóztam el, mikor keményedtem meg, mikor lettem kétkedő az áldások ígéretével szemben? Mióta hallgatom közömbösen Isten szerető vagy épp feddő szavait? Mióta engedem, hogy pillanatnyi zsákmányaim telítsenek meg örömmel, míg az ige üresen zengjen körülöttem?

És mióta is nem engedem, hogy magához öleljen Isten?

Nem tudom, TeSó, hogy te most örömödet tudod-e lelni az Isten beszédében? Tudod, arra a bizonyos örömre gondolok, amitől akár ugrálni, táncolni, talán épp bohóckodni van kedved, mert annyira de annyira fel vagy dobva. Megvan, amire vágytál, megvan a zsákmány, a kincs… Én azt hiszem, van ebben most lemaradásom bőven. De tudod mit? Ma keressük meg együtt ezt az érzést, ma fedezzük fel újra az Istennel való kapcsolat örömét!

Ehhez arra kérlek, hogy vonulj el valahová egyedül! Készíts egy finom kávét, vagy teát, kuckózz be a szobádba, és zárj ki onnan mindenkit Istenen kívül! S kávézz egy jót Istennel, tudod úgy, ahogy a legjobb barátok szoktak. Légy pozitív! Elmélkedj azon, hogy mi az, amivel boldoggá tett a közelmúltban az Úr! Hogy nincs? Ne viccelj! Próbálkozz csak, gondolkozz, és hidd el lesz ott legalább néhány aprócska öröm-zsákmány (én a helyedben le is írnám őket, és eltenném a feledékenyebb napokra) 🙂

Papp Adrien

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.