Fotó: Ray Hennessy

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12:12)

Rengeteg félelmetes dolog van az életünkben, ehhez nem férhet kétség. De szerintem az egyik legfélelmetesebb mind közül a bizonytalanság. Amikor egyszerűen nem tudod, mire számíts, és nem tudsz rendesen felkészülni arra, ami jön.

Én sokszor mondtam azt egy-egy nehezebb időszakomban, hogy ha valaki megígérné, hogy X nap szenvedés után rendeződni fognak a dolgok, mindent elviselek.  De ilyet, meglepő módon, egy ember sem tudott még ígérni nekem, legalább is soha nem úgy, hogy azt el is hittem volna.

Amikor édesanyám megbetegedett, és nem tudtuk mennyire súlyos a helyzet, ez a bizonytalanság lengte körül az egész családot. Teljesen reménytelennek láttam a helyzetünket. Aztán az egyik kedves barátom egyszer csak azt mondta nekem: Nelli, én reménykedem abban, hogy az Isten nem akarja, hogy édesanyád meghaljon. És hallottam a hangjában valami olyat, ami nekem is erőt adott, hogy reménykedni kezdjek: azt, hogy az Úrnak terve lehet még ezzel a betegséggel is. Nagyon őszinte beszélgetéseink voltak akkoriban Vele, amikben el tudtam mondani Neki, mennyire fáj mindaz, ami most történik, mennyire kiszolgáltatottnak és védtelennek érzem magam, de hiszem, hogy hatalma van rá, hogy meggyógyítsa az anyukámat, ha úgy akarja. Amikor anyukámat műtötték, a barátaim böjtöltek értünk. Az ő állhatatosságuk segített nekem abban, hogy kitartsak a nyomorúság idején.

Istennek hála édesanyám meggyógyult. És bár én elképzelhetetlennek tartottam, az Isten valami egészen különlegeset hozott ki ebből a betegségből. Most sokkal közelebb áll hozzám, mint azelőtt bármikor.

Kihívás:

Ma arra invitállak, hogy értékeld át a helyzeted, és találj rá a reménységre! Bár te még nem látod, Isten már azon dolgozik, hogy kihozzon a nyomorúságból, amiben épp benne vagy. Neki tökéletes terve van az életünkre nézve, a kérdés már csak az, hogy elhisszük-e hogy a legjobbat készítette számunkra.

Marofejeva Nelli

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .