Bármikor Nála

Fotó: Thomas Ruff

Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Zsolt 84:5)

Gyerekkoromban minden este boldog lehettem. Lefekvés után anyukámmal ketten kinyitottuk a Spurgeont, elolvastuk, megbeszéltük, és mindketten imádkoztunk. Ő a maga módján, én meg, ahogy tudtam. Az Úr háza így minden este beköltözött a szobámba. És vele jött a boldogság is.

Teljesen kiborultam. A legjobb lett volna csak elfutni minden elől a csendbe. Vitt a lábam a kietlen földeken, futottam lélekszakadva, szó szerint árkon-bokron át, míg össze nem csuklottam. Hevertem a szúrós fűben, és versenyautóként cikáztak a fejemben a problémáim. Ekkor, mint kellemes szellő éreztem meg a tarkómon azt, hogy figyel. Hátamra fordulva szembe néztem Vele. És elapadtak a könnyek. Nem szóltam, csak bámultam Rá az Ő hatalmas kék és zöld templomában.

Hosszú ideje nem voltam semmilyen igei alkalmon. Nem is őszintén az hiányzott, hogy az Úr szóljon hozzám, mert azt megtette sok más, kreatívabb módon. Inkább a kényelmetlen pad, a csend, a fagyos levegő, s a hangulata, a puszta gondolata, hogy a templomba tartok. Második advent volt, amikor beléptem az idegen, régi kőtemplomba, kerestem egy üres padot, és nézelődtem. Susmorgás, fészkelődés, gyerekzaj. És ekkor egy ismerős hang keresztülvágta a levegőt – felhangzott az orgona. A szám önmagától mosolyra húzódott. Az idegen otthonná vált, a hideg meleggé. A zavartság helyén pedig a nosztalgikus öröm bontott virágot.

Imádkozott érted ma már valaki? – kérdezte hirtelen új ismerősöm az önkéntesek szemináriumának záróestjén. A zavart fejrázásom után azonnal a vállamon tudtam kezét, és éreztem suttogását az arcomon. Nem tudom felidézni, hogy mit mondott, de azt annál élesebben, hogy mi történt bennem. Ahogy a zsúfoltság zaja, a háttérzene, a körülöttünk lévő emberek csevegése eltompult, én biztosan tudtam, hogy ez az egyszerű terem villámcsapásra megváltozott. Az Úr házává vált.

Az Ő háza nem kötött fundamentumhoz, falakhoz vagy toronyhoz. Mert egy-egy csendes percben azon kapod magad, hogy a belső szobádból, egy ifiteremből vagy egy zajos kávézóból is az Úr háza válik. Micsoda boldogság – akármikor Nála lehetsz.

Kihívás:

Ma kérd, hogy az Úr háza költözzön be a szobádba! Úgy igazán, hogy a társaságodban Isten is otthon érezze magát. Hogy Ő lásson téged vendégül, sőt – jó házigazdaként – Ő tartson szóval. Élj a királyi gyermekek jogával – mert Te bármikor a királlyal vacsorálhatsz.

Baranyi Eszter

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

baraeszti

Baranyi Eszter vagyok, 22 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.