2018. február havi bejegyzések

„…úgy örülök a beszédednek…”

 „Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál.” (Zsolt 119, 162)

Mikor elolvastam ezt a számomra eddig ismeretlen igerészt, bevallom elszégyelltem magam. Hát mikor örültem én úgy az Isten beszédének, mint a zsákmányomnak? No, nem a nemlétező vadászteljesítményemre gondolok, hanem azokra a pillanatokra, örömökre, mikor valami olyat találtam, ami nagyon az enyém, amibe nagyon bele tudtam bolondulni. Például mikor fél éves keresés után megtaláltam a tökéletes lámpát vagy azt az estélyi ruhát… és a kedvenc könyv a fa alatt – jaj, igen még most is csillogó szemmel mosolygok… Milyen jó érzés volt illegve-billegve mutogatni napokig ezeket a zsákmányolt kincseket a körülöttem lévőknek. És most kérdezd meg tőlem, hogy mikor éreztem hasonlót Isten beszéde kapcsán? Mikor volt utoljára az, hogy a Bibliámba mélyedve igazi örömöm volt az igében? Mikor volt, hogy a reggeli kávém mellett Istentől elfogadtam azt az igazi flow-érzést? Mikor rohangáltam fel-alá, hogy valakivel végre megoszthassam, mit mondott nekem ma az Úr?

olvasás folytatása

A reménységben örvendezzetek

Fotó: Ray Hennessy

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12:12)

Rengeteg félelmetes dolog van az életünkben, ehhez nem férhet kétség. De szerintem az egyik legfélelmetesebb mind közül a bizonytalanság. Amikor egyszerűen nem tudod, mire számíts, és nem tudsz rendesen felkészülni arra, ami jön.

Én sokszor mondtam azt egy-egy nehezebb időszakomban, hogy ha valaki megígérné, hogy X nap szenvedés után rendeződni fognak a dolgok, mindent elviselek.  De ilyet, meglepő módon, egy ember sem tudott még ígérni nekem, legalább is soha nem úgy, hogy azt el is hittem volna.

olvasás folytatása

Isten építő kritikája

„Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt” (Zsolt 119,2)

Vettél már részt olyan vitatkozásban, aminek a közepén csendben rájöttél, hogy a másiknak van igaza, de úgy érezted, már túlságosan invesztált vagy az érvelésben, hogy engedj neki? Ilyenkor teljesen hülyének érzi magát az ember, és ideális esetben – miután az indulatok lecsillapodnak – később be is ismeri a hibáját. Az a helyzet, hogy még a jó szándékú, igaz intelmek megfogadásához is alázatra és bölcsességre van szükség.

Emberektől persze nem mindig igazságos a kritika, amit kapunk. Létezik olyan, hogy rosszindulat és olyan is, hogy irigység. Ha ilyennel szembesül az ember, nehéz jól kijönni a helyzetből. Vitatkozni nem mindig van értelme, csendben maradni pedig nehéz és frusztráló, amikor az ember úgy érzi, jogtalanul támadják.

olvasás folytatása

Nyitott szemmel

„… boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” Mt 11,6

Ahogy haladunk a felnőttkorban és a felnőttkor felé, egyre nagyobb teret nyer kapcsolatainkban a csalódás élménye. Csalódunk magunkban, társainkban, az államrendszerben, egy tanárunkban, a szüleinkben, a lelkészünkben – és folytathatnám még tovább is. Minél közelebb engedünk valakit magunkhoz, annál fájdalmasabb a csalódni benne és annál nehezebben alakítjuk ki új kapcsolatainkat. Egy-egy fájdalmas példa után pedig lehetséges, hogy már az ismeretlenekre is a csalódásainkon keresztül fogunk nézni, és nem szavazzuk meg az alapvető bizalmat sem. Sőt, még az is előfordulhat, hogy távolságtartó, botcsinálta bölcsességünket megtámogatjuk József Attila soraival: „Kit anya szült, az mind csalódik végül…”, és így már igazolást is nyerünk bizalmatlanságunkhoz.

olvasás folytatása

Készen vagy?

Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!” (Mt 24:46)

Képzeld el, hogy megígéred az édesanyádnak/párodnak/lakótársadnak, hogy jó, majd akkor te most elmosogatsz. Az illető elmegy otthonról, neked feltűnik, hogy épp a kedvenc sorozatodat adják a TV-ben, vagy valaki épp rád írt fészen. És akkor kicsit a mosogatást inkább eltolod. És most emelje fel a kezét, aki ismeri az érzést, mikor anyu/apu/feleség váratlanul korábban megjön, és neked felgyorsul a szívverésed, és úgy pattansz fel, mint a bokorból kiugrasztott nyuszi, hogy hirtelen valahogy a másodperc tört részében mosogatást imitálj.

Meg ilyen az is, mikor gyorsan bezárom a pinterestet a gépemen, mikor látom, hogy a főnököm közelít felém.

olvasás folytatása