2018. február havi bejegyzések

t̶e̶g̶n̶a̶p̶ – MA – ̶h̶o̶l̶n̶a̶p̶

Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! (Zsolt 118:24)

A jelen egy rendkívül vékony mezsgye. Szinte észre sem vesszük, hogy rajta járunk. A múltból érkezünk és a jövő áll előttünk. Egyiknek a porát még le sem vertük a lábunkról, máris a másik földjein találjuk magunkat. És jómagam úgy tapasztaltam, hogy gondolataim bizony nem képesek ilyen gyorsan utazni. Az idő mindig egy lépéssel előttem jár, az óra mutatója egyre csak ketyeg, de a gondolataim még mindig a múltban ragadtak. Hosszú perceket tudok eltölteni azzal, hogy a régi időket emlegetem: milyen jó volt akkor! Milyen nagyszerű munkatársi és baráti csapattal dolgozhattam együtt évekkel ezelőtt! Mennyi felhőtlen, a nevetéstől szétcsattanó pillanatokat élhettünk át együtt! Milyen sok áldás kísérte a szolgálatunkat! Hogy égetett minket belülről az Isten tüze, nyaranta több hétre elegendő „üzemanyagot” kaptunk a mennyből, és mi mentünk, meg nem állva, szolgálva, éjszakázva, örömmel. Múlt. Rég volt. És ma már nincs. Helyette marad a keserédes nosztalgia, mintha megakadt volna a lemez a „Volt” c. számon, és valamiért nem akarna továbblépni.

olvasás folytatása

Örvendezz, de…

Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! (Préd 11:9)

Mi az oka annak, hogy nem tudunk felhőtlenül örülni?

  1.      Carpe Diem életmód: most vagyok fiatal, most kell szabadjára engedni a hormonokat és begyűjteni az élményeket, „hogy legyen mit mesélni”.

Csakhogy a mámoros éjszakákat fejfájós reggelek követik, a szertelen bulikat szétszórt nappalik, az egyéjszakás kalandokat bonyolult kapcsolatok. Boldog ember az, akinek nem kell akár csak egy hétig is kárhoztatnia magát a rossz döntéseiért.

  1.      Uram, irgalmazz életmód: jaj, nehogy megsértsek egyetlen apró rendelkezést is, mert ha csak akaratlanul is bűnbe esek, sosem tudom majd jóvátenni. Isten haragja lesújt ott, ahol nem várnám, jobb hát elkerülni mindent, ami kockázatos.

Valóban?  Isten olyan számodra, mint egy megkeseredett rendőr, aki a bokor mögött ülve várja, hogy valakit szabályszegésen kapjon végre, mert ez ad értelmet a létezésének? Én egyáltalán nem ilyennek ismerem. Krisztus úgy mutatta be Őt, mint a tökéletes Apát, aki maga az ajándékozó Szeretet, aki a szeme fényének tart, aki örül, ha örömöt szerezhet.

olvasás folytatása

Boldog böjtöt!

Egyre csak az jár a gondolataimban, hogy hová tűnt az öröm és a boldogság keresztyénségünkből. Miért van az, hogy keresztyénekkel beszélgetve (saját magam belső dialógusait is beleértve) legtöbbször nem az öröm, hanem éppen a boldogtalanság, keserűség, sanyarúság, elégedetlenség itatja át a szavakat, történeteket, mindennapi tapasztalásokról elmondottakat? Miért van az, hogy éppen ez a búskomorság jellemez legtöbbeket? Hogyan lehetséges, hogy – kevés kivételtől eltekintve – egy-egy hogy vagy?-ra csak ilyen feleletek érkeznek: Áh, ne is kérdezd!, s folytatódik a negatívumok végeláthatatlan sora – rosszullét, kilátástalanság, szomorúság, stb. Innentől kezdve pedig már nem is csodálkozom, hogy az egyéni szinten megtapasztalt kórság családokat, közösségeket, gyülekezeteket is megfertőz. Hiszen ha én magam nem tapasztalom ennek a ritkán látott vendégnek a jelenlétét, ha én magam nem fürödtem meg az öröm vizeiben, akkor nem is tudom ezt továbbítani. Így pedig egész egyszerűen elfonnyadunk. És szépen összehordva saját fonnyadásaink száraz csokrát, közösségi alkalmaink java-része sem az Élő Víz folyamainak áradásává, a felfrissülés áldásainak idejévé, hanem panaszklubokká, keresztyénségünk elsiratásává, örömünk virrasztóivá válnak.

olvasás folytatása

Születésnapi igemozaik


Kedves TeSók!

Születésnapunk alkalmából összegyűjtöttünk néhány olyan igeszakaszt a Szentírásból, amelyek most valamiért fontosak számunkra. Fogadjátok őket és egy rövid, személyes magyarázatukat szeretettel!

„Nem szánt ősszel a rest, de ha majd aratni akar, nem lesz mit.” Péld 20, 4

Előbb-utóbb mindannyian elfáradunk. Meglankad a test, kimerül az elme. Élni fárasztó, a körülmények pedig kíméletlenek. Egyszerűbb lenne mások könnyű életét választani, amelyben nem kell folyamatosan fáradtnak lenni, szántani és vetni. Sokkal kézenfekvőbb lenne restként heverni, és várni az idő múlását. Igen, sokat görnyedünk a megpróbáltatások alatt, de el fog jönni a megnyugvás napja. Az aratás nem marad el, és a munkának eredménye lesz. Ez az áldás pedig megéri az áldozathozatalt.

Baranyi Eszter

„Ismersz engem.” Zsolt 139, 1

Reggelenként az egyetemre menet több száz, talán több ezer arccal nézek szembe. Mindegyik más. Mindegyik különleges. Gyakran mondogatom magamban ezt a hitvallást, miközben a tömeg elölről is, meg hátulról is szorongat. Hiszem, hogy ebben a tömegben Isten észrevesz, figyel, hall – ismer. Mert számára nem is létezik ez a fogalom, „tömeg”. Egyedi és egyéni emberek vannak, akikben Krisztus miatt gyönyörködik. Akiket Krisztusban magához ölel. Akik így Krisztusban Őt is ismerhetik. Így válik a szó legnemesebb értelmében ismeretséggé a kapcsolatunk, bensőséges, mély szeretetkapcsolattá. Így köti össze a kereszt az eget és a földet.

Homoki Gyula

„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” (Róma 12:21)

Majd három éve ez az ige várta a vendégeket az esküvőnk alkalmából megterített asztalokon, mert én és a párom számára már akkor meghatározó szerepe volt az életünkben. Azóta is gyakran segített az emberekkel való kapcsolataimban, de az élethez való hozzáállásomban is. És igazából valahol épp ezért szeretem ezt az igét, mert arra tanít, hogy hogyan cselekedjek a nehéz helyzetekben is helyesen. Másfelől viszont azt is magába foglalja, hogy Isten győztes életet szánt nekünk. S bár az utóbbi időben kissé homályba merültek a fenti szavak, a napokban újra elém tette Isten a szokásaimmal, visszahúzó viselkedésmintámmal kapcsolatban azt sugallva vele: ne csupán arra törekedjek, hogy egy rossz szokásomat magam mögött hagyjam, de sokkal inkább arra, hogy egy bizonyos rossz szokást a megfelelő jó szokással helyettesítve győzzek le!

Dolenai-Balogh Beáta

„Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is!” Bír 1, 15

A fenti kérés Akszáttól származik. Káleb lányától, akinek kezét apja (népmesébe illő fordulattal) annak ígérte, aki megveri és elfoglalja a kánaáni Kirjat-Széfert. S bár a lány így egy bátor vitéz hitvese lett, vadásztrófeának lenni nem egy felemelő érzés.

Akszát feje felett és a mi fejünk felett rengeteg dolog dől el, amik pedig minket is érintenek. Azonban ő a csapkodás-sírás és a beletörődés mellett egy harmadik utat mutatott nekem: élni gyermeki jogommal, Isten elé vinni az ügyeimet, és kérni: ha már ide vezetett, akkor segítsen át ezen a szakaszon. Adjon forrásokat, amelyek élhetővé teszik az adott élethelyzetet.

Káleb teljesítette lánya kérését, neki adta a Felső-forrásokat, és az Alsó forrásokat.

Isten, a mennyei források és földi források korlátlan Ura sem fukar. Csak arra vár, hogy elhangozzon a kérés: Atyám, ajándékozz meg engem!

Olasz Tímea

„És ismerem a te ülésedet, és járásodat kelésedet, és ellenem való tombolásodat.” 2Kir 19, 27

Amikor egy olyan igét kellett visszaidéznem, ami mostanában volt rám különös hatással valamiért rögtön ez jutott eszembe. Körülbelül 15 éves lehettem, ifin voltunk, és igéket húztunk. Istennel való kapcsolatom azt hiszem épp nem volt a topon. Haragudtam, duzzogtam. Mondhatnánk azt is, hogy tomboltam. A többiek olyan tipikusan szép igéket húztak, arról, hogy az Isten szeretet. Én pedig percekig csak bámultam a papírt, mert nem tudtam szóhoz jutni. Ilyen egyenes, közvetlen módon nem kommunikált még velem az Úr.

Nagyon sokféleképpen lehet tombolni, úgy hiszem. Lehet hangosan, kiabálva, érzelmektől túlfűtve, de lehet csendesen, talán olyan passzív-agresszívan, kiábrándultan vagy szinte közönyösen is. Húsbavágó egy ige ez. Azonban most hatalmas reménnyel tölt el. Az Isten nem feledkezett meg rólam, ismer. Nem vagyok közömbös számára. 13 év után is utánam jön, és eszembe juttatja, az Övé vagyok.

Marofejeva Nelli

„Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” Lk 12, 3

Kicsit ugyan ijesztő, de mégis szeretem elképzelni, ahogyan a négyszemközt kimondott gondolataimat valaki hangosbemondón kiabálja egy háztetőről, mert arra emlékeztet, hogy minden szót, amit kiejtek a számon, vállalnom kell – bárki előtt, bármilyen helyzetben. Arra ösztönöz, hogy extrán meggondoljam, mit az, amit kimondok, (amit szerintem egyébként Jakab apostol is jó ötletnek tartana, nála azt olvassuk, hogy „tagjaink közül a nyelv az, amely beszennyezi egész testünket”). Azt veszem észre magamon, hogy ha a szavaimat így kordában tartom, az abban is segít, hogy a gondolataim is megrendszabályozódjanak, tisztábbak és vállalhatóbbak maradjanak.

Molnár-Kovács Dorottya

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lk 21, 28

Jézus beszél az utolsó ítéletről, a teremtett világ újjáteremtése előtti összeomlásról és ezzel a mondattal fejezi be a mondanivalóját. Mostanában nekem azért fontos ez az igevers, mert a mindennapok káoszában, rohanásában, kudarcaiban és fáradtságaiban jó belekapaszkodnom abba, hogy amit én negatívumként és bukásként élek meg, az Jézus kezében előjelet válthat és átalakulhat. Hiszen itt Jézus jelekről, a népek tanácstalan háborgásáról beszél, majd azt mondja, mindezek után megjelenik az Emberfia. Ha ezek megtörténnek, fel lehet egyenesedni felemelt fejjel, mert elkezdődik a megváltás. Szeretném hinni és remélni, hogy visszanézve én is tudom így értelmezni életem bonyolult, sokmindennel terhelt szakaszát: volt benne fáradtság, tanácstalanság, kudarc, betegség, bántás és bántódás, nyomás minden oldalról, de felemelt fejjel lehetett végigmenni mindezeken, mert tudtuk, ezek ellenére is közeledik a szabadulás pillanata.

Laskoti Zoltán

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek…” 1Tim 4, 12-16

Ma ez az igeszakasz nem csak az elhívásomat juttatja eszembe és erősít meg abban, hanem leginkább nagyapámat, Tatát eleveníti fel bennem. Emlékeztet így arra a személyre, aki előttem járt és mutatta az utat, hogyan is járhatok a világban keresztyénként, Krisztust követve. Emlékszem az utolsó nyárra, amikor közöttünk volt, az volt az ő pusztája.

Számomra Krisztus akkor mutatta meg leginkább isteni voltát, amikor a pusztában volt és helytállt a kísértés idején. S mi, akiket keresztyénnek mondanak, mikor válik ez valósággá rajtunk? Akkor, amikor mi is Hozzá hasonlóan helyt állunk a szenvedés és kísértés idején, ha kell némán, mint a bárány, és tesszük, amit ránk bízott: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!”. Maradj meg ezek mellett, maradj meg Krisztus mellett!

Laskoti Réka

Kegyelemből

Valahol egyszer azt olvastam, hogy volt egy híres lelkipásztor, akinek sokáig gondja volt a kegyelem koncepciójával. Sok idejébe telt, míg elfogadta, hogy semmi sem az ő érdeme, semmi sem őrajta múlik, és hogy mindene, amije csak van ajándék. Ahogyan olvastam róla, nagyokat mosolyogtam magamban, mert arra gondoltam, szegény pára, hát még szép, hogy minden a Krisztus érdeme, és nem az enyém. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy kételkedhet bárki is a kegyelemben.

olvasás folytatása