Hatalom alatt

Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja a földet: úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. (Zsolt 72,6-7)

A verem fenekén fekvő ember kitekintve csapdájából repülni vágyik, az égbe vágyik és az égre vágyik. Ebben a zsoltárban is tapintható a vágyakozás valami iránt, ami talán nincs jelen abban a korban, amiben a zsoltáros él: kiáltás ez a költemény az igazságosság, a törvényesség, a békesség iránt. Annyiszor tűzték már pártok és képviselők zászlaikra ezeket a jelszavakat, ígérve jobbat, másat, mint amit már meggyűlölt az ember. Azonban eddig minden alkalommal csalódnia kellett az embernek azokban a személyekben, akikre bízta ezek megvalósulását és hatalommal ruházta fel őket önmaga és országa felett.

A hatalom kívánatos, de veszélyes játék. Kívánatos, mert vágyunk rá, akár párkapcsolatainkban, hogy az irányító szerepet bitorolva hatalmunk legyen a párunk, családunk felett; akár a munkában, ahol egy hatalmaskodó főnöktől függhet, milyen napunk lesz; akár globális szinten, ahol a nagyhatalmak játékként bánnak népek életével. Először az ember játszik a hatalommal, élvezi a lehetőségeit, talán még jótevőként tetszeleg is mások előtt ‒ aztán már a hatalom játszik az emberrel, mikor uralma alá vonja, függővé teszi, és minden mást kiöl az életéből.

A hatalomról beszélve hivatkozhatnék akár a House of Cards elhíresült sorozatára vagy a Star Wars trilógiára, ahol a hatalomvágy határozza meg a sith lovagok motivációit, de igazából elég csak két dologra néznem: először a környezetemre, majd erre a zsoltárra.

Talán ez a zsoltár is úgy született, hogy a zsoltáros körülnézett és látta, mi minden hiányzik a legnagyszerűbb királyokból is; magából a világból, ahol csupán az ember érzi magát felhatalmazva a hatalom gyakorlására. Körülnézve napjaink Kárpátaljáján, sőt országtól függően környezetünkön, mi is megláthatjuk ezeket a hiányokat. Hiszen a hatalmaskodásból származnak a rossz törvények, élhetetlen életkörülmények, önmagukat fenntartó hazugságok, amik egész nemzeteket képesek romlásba dönteni. Minden azután kiált, hogy legyen végre rend, jöjjön el végre a Hatalmas, aki újjáteremti az ember által eltorzított teremtést.

A zsoltáros a maga nyelvén elmondja, hogyan fog uralkodni Isten választottja ezen a világon, amely annyit szenvedett a hatalmaskodóktól. Eső és zápor az uralma, kinyílik és kifejlődik hatalma alatt minden és mindenki. Igazsága és békéje addig tart, amíg a hold – örök fogyásban és telésben, de hűségesen elkíséri az égre nézőket.

A világ hatalmasainak talpa alatt nyögve van remény, hogy nem az övék az utolsó szó. Imádkozzunk ma a világ hatalmasaiért, hogy az őket érő ítélet erősítse és munkálja ki bennük az istenfélelmet. Higgyük el, hogy „Küldi már az Úr az erőset, a hatalmasat. Olyan, mint a jégverés, a tomboló orkán, mint a roppant, elsöprő vizek áradata: hatalma földre terít” (Ézs 28,2). És bárki bármit mond, határoz, követel, Övé az ország, a hatalom, és a dicsőség örökkön-örökké.

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!