5. nap – december 5.

 

 

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Márk 10,45)

Rájöttem, hogy a szolgáló Jézussal én bajban vagyok. Ahogy a törékeny, bababőrű, szúrós szénával teletömött jászolban fekvő Kisjézussal és a kereszten kínlódó, vérző arcú Megváltóval is. Megszakad értük a szívem, és nem akarom, hogy mindez megtörténjen velük. Meg akarom őket menteni – bármilyen nevetségesen is hangzik. Aztán elszégyellem magam. Rájövök, hogy még mindig nem értem igazán, ennyi év után is Péterként hőkölök hátra, és elképzelhetetlennek tartom, hogy az én Uram megmossa a lábam. Hiszen ez nem Istennek való, ahogy a jászol és a kereszthalál sem. Pedig megtanulhattam volna már, hogy Jézus aztán nem egy klasszikus isten, és nem az istennek való, az istenséghez illő villámokkal, mennydörgéssel és a hatalom ezernyi szimbólumával jelent meg ebben a világban, hanem azzal a szuperképességével, hogy Ő tud nagysága ellenére kicsivé válni, hatalma ellenére szolgává és ereje ellenére megalázottá.  Ezzel pedig megmutatja: lehetséges. Hogy nekem és neked sem kell betegesen félni a kicsiségtől, a törékenységtől, a szolgaságtól – hanem pont ezekben feloldódva mehetünk Hozzá, szerethetjük Őt és benne igazán embertársainkat.

Papp Adrien

← Vissza a naptárba

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.