Én és a fantasy 2.

Egyszer már bátorkodtam arról írni, miért szerelmesedtem én bele a fantasyba: a legfőbb Jó végső győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet ajándékozta nekem a műfaj. Azóta sem szakadt meg szenvedélyes szeretetem, sőt sorra záporoznak az újabb okok, amiért úgy gondolom, hogy a klasszikus, mesterien megírt fantasy-történetek elengedhetetlen táptalajt biztosítanak a keresztyén üzenet elmélyítéséhez.

Ugyanis a legtöbb (persze itt is vannak kivételek) történet alapigazsága valamiképpen így foglalható össze tömören: a saját történetemen túl létezik egy sokkal nagyobb történet, amelyről álmodni sem mertem volna. Így eshet meg, hogy egy szegény, általános iskolás, szemüveges, lúzer fiúcska, akit szülei halála után a gyűlöletes Dursley család nevel, s minden igyekezetükkel azon vannak, hogy megnyomorítsák a fiú életét, egyik nap egy különös levelet kap, és egy még különösebb figura felbukkanása után kiderül számára, hogy a saját, megnyomorított történetén túl bizony létezik egy sokkal nagyobb, izgalmasabb világ, ahol a név, hogy „Harry Potter” mindenki számára mond valamit. Vagy így történhet meg, hogy a háború szörnyűségei elől vidékre küldött négy Pevensie gyerek egyszer csak egy ruhásszekrény segítségével egy bámulatos, de fagyos világba kerülnek, ahol egy jóslat beteljesítőjeként az ő feladatukká válik egy egész ország megmentése. De így eshetik meg az is, hogy egyszer csak egy mágus jelenik meg egy hírhedten beszűkült látásmóddal rendelkező, csak a saját dolgaival törődő, minden porcikájában (jó értelemben is vett) földhözragadt nép egyik legszokványosabb emberének házánál, és arra hívja, hogy pompásan berendezett komfortzónáját otthagyva, csatlakozzék betörőként egy csapat törphöz, így segítve ezzel egy egész hegy és tömérdek kincs visszaszerzését. Westeroson kalandozva pedig rájövünk: a hatalomért vívott ádáz küzdelemben részt vevők sorra figyelmen kívül hagyják a saját harcaikon túlmutató, valódi fenyegetés vészjósló jeleit – igazából itt is egy nagyobb keret határozza meg a történetek folyamát, jóllehet ez nem mindenki számára válik egyértelművé.

Szóval a fantasy erről szól: egy másik történetről – egy nagyobb, lényegesebb narratíváról. Amelyik egész egyszerűen arra mutat rá, hogy saját életem, saját terem, saját világom nem fedi le a valóság száz százalékát. Hogy a 9 ¾-es vágány igenis létezik, s azon átlépve egy sokkal kiterjedtebb világ terül el, amelyről eddig fogalmam sem volt. Hogy a Megye valójában nem a világ közepe, és azon túl találhatók az igazán nagy kalandok. Hogy a valódi harcot valójában nem egymás, hanem a Falon túli ellenség ellen kellene vívni, és még sorolhatnám.

Én komolyan úgy gondolom, hogy mindannyian egy általunk alkotott, formált és fenntartott történetben éljük le az életünket. Azt viszont nem tudom, hogy milyen a te történeted. Mi az, amit újra és újra elmondasz magadnak, amiről azt gondolod, hogy ennyi az élet, a világ és ennyi vagy te magad is. Találkoztam emberekkel, akik számára a szenvedés, a kitaszítottság vagy az értéktelenség volt a valóság. Mások pedig elhiszik: a bankszámlán, autón, házon, karrieren túl semmi más nem számít – bebiztosított jelen és jövő, ennyi a lényeg. Nem tudom, milyen a te saját meséd. Tényleg nem. Azt sem, hogy mennyire vagy elégedett ezzel a történettel. De azt tudom: ez nem minden. Az élet nem annyi, amennyit látsz, amennyit tapintasz. Több, mint az étel, amit megeszel, az ital, amit megiszol. Több, mint a sikered, a pénzed vagy a vagyonod. Mert valójában van egy másik történet, amely felülírja mindazt, amit eddig magadról vagy a világról hittél. Egy másik valóság, amelybe belépve, egy hatalmas kaland részesévé válhatsz. Egy másik világ, amelyben olyan dolgokat tapasztalhatsz meg, amilyenre legmerészebb álmaidban sem gondoltál volna. Isten valósága és története minden emberi valóságot és történetet felülír. Isten rólad kimondott szava pedig minden emberi szót túlszárnyal és keresztülhúz. Ebbe az országba azonban csak hittel lehet bejutni. Gyermekké kell nőni ahhoz, hogy beengedjenek. Csak komoly érdeklődőket fogadnak, turistákra nincs idő. De akik jártak már ott, eddig mind azt mondták: „Nem bántam meg, hogy betértem.”

Azt hiszem, téged is szívesen fogadnak majd.

Homoki Gyula

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.