Ihletre várva

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindannyiunk életében akadnak dolgok, amelyeket szeretünk halogatni. Gyakran ezen dolgok szimpla kötelezettségek, amiket egyszerűen csak meg kell csinálnunk…

Azonban saját példámból kiindulva állítom, hogy hajlamosak vagyunk a dolgokat is halogatni. Jó dolgok alatt azokat értem, amelyeket egyébként szeretünk is csinálni, amelyekről meg vagyunk győződve, hogy azért kaptuk Istentől, hogy megtaláljuk a módját, hogyan szolgálhatnánk velük mások felé. De Isten tervei között szerepelhet az is, hogy olyasmit bíz ránk, amely nem feltétlenül logikus vagy egyértelműen szerethető a számunkra, esetleg szembemegy a legnagyobb félelmeinkkel.

Gyakran annyira hagyjuk elhatalmasodni magunkban a kudarc-félelmet, s a gondolatot, hogy szégyent vallunk, hogy ez a félelem egyfajta lelki mozdulatlanságba taszít és tart bennünket. Emiatt van az, hogy nem veszünk erőt magunkon a cselekvésre. Mert nem látjuk át, milyen léleksorvasztó hatással van ránk a nem cselekvés és a tétlenségünk, s hogy valójában ezek azok a dolgok, amelyeknek a következményeitől tartanunk kellene.

Minden apró cél, elképzelés, amely egyfajta belső meggyőződéssel és hittel ragyog fel bennünk, magában hordozza a lehetőséget, hogy életre keltsük.

Bár a kudarc fájdalmas, de ha merünk hibázni, idővel megtanuljuk, hogy ne tekintsünk olyan drámaian a bukásainkra, mert tévedéseink valójában képesek a fejlődésünket szolgálni, épp azon oknál fogva, ahogyan Isten a rosszat képes jóra fordítani az életünkben. Sőt, ha hajlandóak vagyunk az Ő erejére támaszkodni, Isten ad hatalmat ahhoz, hogy felülkerekedjünk a visszahúzó gondolatainkon.

„Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.” (Zsoltárok 62:8)

Tehát, ha már megvan a hitbeli látásunk, mi mégis halogatjuk a cselekvést arra várva, hogy jön majd egy ihletett pillanat, amitől hirtelen megtelünk mindennel, ami szerintünk ahhoz kell, hogy késznek érezzük magunkat, addig talán elmondhatnánk egy szívből jövő imát. Ezáltal beengedhetjük Istent a helyzetünkbe tudva, hogy egyedül Ő képes felruházni kellő lelki erővel, hogy elkezdhessük a munkát.

Mert van, hogy csak annyi kell, hogy végre hajlandóak legyünk tenni egy lépést afelé, amit már talán hosszú-hosszú ideje vágyunk megtenni. Igen, kell némi bátorság is hozzá. Bátorság, hogy merjünk ellentmondani az ésszerűnek tűnő kifogásainknak és félelmeinknek. Bátorság, hogy merjük végre figyelmen kívül hagyni az emberek véleményét, azt, hogy ők milyennek látnak bennünket és egyedül, kristálytisztán arra összpontosítani, amilyennek Isten lát bennünket. Az Ő szavaira, véleményére. Hiszem, hogy Ő már most értékesnek tart bennünket.

Isten készen áll, és hiszem, hogy rengeteg ihlete, inspirációja van a számunkra az elvégzendő munkához, csak mi sokszor felcseréljük a sorrendet, s azt hisszük, csak akkor tehetünk valamit, ha kellően motiváltak vagyunk. Egyik legkedveltebb idézetem szerzője azonban világos képet fest arról, hogy ez bizony nem így van:

„Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a Gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.” (W. N. Murray)

Nem a körülmények a legfontosabbak ahhoz, hogy elkezdjünk, végig csináljunk valamit, hanem, hogy Isten velünk van, s Általa minden szükségessel rendelkezünk már most, a jelen pillanatban is! Ebből kell, hogy bátorságot merítsünk a cselekvésre!

Dolenai-Balogh Beáta

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

balogbeaMég keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)