Rejtegetett bűnök

Jó lenne, ha Isten mindannyiunkat alkoholizmusból szabadított volna meg. Ezt a mondatot a szószékről hallottam néhány hete, azóta pedig én is gyakran sóhajtok magamban azt gondolva: lehet, hogy tényleg jó lenne.

Ha hallottál már bizonyságtételt olyan embertől, aki valamilyen komoly függőségből vagy más kilátástalan élethelyzetből menekült Istenhez és talált nála szabadulást, akkor tudod, hogy az ilyen keresztyének szíve tele van hálával és mérhetetlen szeretettel Isten felé. Azért is tesznek ők olyan gyakran bizonyságot: mert nem akarják magukban tartani azt, hogy Istennel milyen hirtelen megváltozhat egy megváltoztathatatlannak tűnő élet is. Esetükben legtöbbször éles kontraszt van az Isten előtti, és a megtérés utáni élet között: az előbbi üres, fájdalmas, bűntudattól gyötört, utóbbi – bár gyakran továbbra is fájdalmas – de tele szeretettel, hálával, célokkal és örömmel.

Jézus példázatában az, akinek ötszáz ezüstpénz tartozást engedtek el, hálásabb volt, mint akinek csak ötvenet. „Akinek csak kevés bűnét bocsátották meg, az kevésbé szeret” (Lukács 7,47). Gondolom, senki nem mondaná azt, hogy neki csak kevés bűne van, amit meg kellett bocsátani, de mégis: nálad mennyire éles a kontraszt Isten előtti, és jelenlegi életed között? Mi az, ami akkor mindennapos volt, de ma már hátat fordítottál neki? Könnyű a válasz? Kapásból megy? Percekig tudnád sorolni, mi az, amit ma már nem teszel meg? Vagy a kegyelemre hivatkozva a válaszod csak annyi: most is ugyanolyan bűnös vagyok, csak a megbocsátás biztos ígéretével?

Az Isten nélküli élet nem mindig látványosan rossz. Az Isten nélküli ember sem. Isten nélkül is megpróbáltunk jók lenni, mert szerettük, ha az iskolában megdicsérnek, ha a szüleink jó kislánynak vagy jó kisfiúnak tartottak, ha megsimogatták a fejünk, hogy ügyesek vagyunk. Volt lelkiismeretünk, és megsajnáltuk, ha valakit bántottak vagy bajba került. Megpróbáltunk segíteni. Adtunk a koldusnak, még akkor is, amikor valaki óva intett ettől.

A bűneinket és hibáinkat pedig elég jól titkoltuk. Nem volt mindenki számára nyilvánvaló az irigységünk, a rosszindulatunk, a szeretetlenségünk, a haragunk, a hazugságaink, az önzőségünk. Ezekről a titkos bűnökről pedig ma sem szívesen beszélünk, mert a régi látszat-életünk illúzióját még most is fájdalmas lenne átvilágítani. Ha a régi bűnök sokkal láthatóbbak lennének, ha mindenki tudna róluk, ha én is nyíltan beszélnék róluk, ha a mai életem összehasonlíthatatlanul más lenne az akkorinál, ha már nem lenne bennem rosszindulat és harag és irigység és önzőség és szeretetlenség… Ha mindez már mögöttem lenne, sokkal nyilvánvalóbb lenne, hogy mi mindent tett Isten az életemben. Hogy megbocsátott, hogy befogadott, hogy a kegyelmét adta nekem. Ha mindez már mögöttem lenne, és látványosan más ember lennék, akkor annyival több szeretet lenne bennem! Akkor sosem utasítanám vissza, hogy bizonyságot tegyek. Akkor nem félnék szóba hozni alkalmas és alkalmatlan időben, hogy kihez tartozom. Akkor igazán hálás lennék, és teljes lánggal égnék, nemcsak pislákolnék.

Istenem, add, hogy beláthassam, és átérezhessem, hogy nekem is sok tartozást engedtél el. Hogy van okom ugyanolyan hálásnak lenni, ugyanannyira szeretni Téged, mint azoknak, akiket függőségekből mentettél meg, és akiknek a története mindig megérint.

Legyen ez az én bizonyságtételem.

Molnár-Kovács Dorottya

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

dorka

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, lelkes, marketing-kommunikátor, testvér.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 tulajdonságom: lelkes, vidám, gondoskodó, hűséges, aktív.
5 dolog, amit szeretek: reality-TV, Jimmy Kimmel, kávé, futás, self-help könyvek.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.